Keresés a Bibliában

5Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy pap, név szerint Zakariás, az Abijá csoportjából; felesége pedig Áron leányai közül való volt, és a neve Erzsébet. 6Igazak voltak mindketten az Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr minden parancsolata és rendelése szerint. 7Nem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, és már mindketten előrehaladott korúak voltak. 8Történt pedig egyszer, hogy amikor csoportjának beosztása szerint papi szolgálatot végzett az Isten előtt, 9a papi szolgálat szokott módja szerint, sorsolással őt jelölték ki arra, hogy bemenjen az Úr templomába, és bemutassa a füstölőáldozatot. 10A nép egész sokasága pedig kint imádkozott a füstölőáldozat órájában. 11Ekkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a füstölőáldozati oltár mellett jobb felől. 12Zakariás amikor ezt meglátta, megrettent, és félelem szállta meg. 13De az angyal így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás, meghallgatásra talált a te könyörgésed: feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és Jánosnak fogod őt nevezni. 14Örülni fogsz, boldog leszel, és sokan örülnek majd az ő születésének, 15mert nagy lesz ő az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva megtelik Szentlélekkel, 16Izráel fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz, 17és őelőtte jár az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez, és az engedetleneket az igazak lelkületére térítse, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.” 18Zakariás így szólt az angyalhoz: „Miből tudom meg ezt? Hiszen én már öreg ember vagyok, feleségem is előrehaladott korú.” 19Az angyal pedig így válaszolt: „Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok. Elküldött engem, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. 20De íme, amiért nem hittél szavaimnak, amelyek pedig be fognak teljesedni a maguk idejében, most megnémulsz, és egészen addig nem tudsz megszólalni, amíg mindezek végbe nem mennek.” 21A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. 22Amikor mégis kijött, nem tudott velük beszélni. Ebből rájöttek, hogy látomást látott a templomban. Ő pedig csak integetett nekik, de néma maradt. 23Amikor leteltek papi szolgálatának napjai, hazament. 24E napok után fogant felesége, Erzsébet, aztán elrejtőzött öt hónapra, majd így szólt: 25„Ezt tette velem az Úr azokban a napokban, amikor rám tekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.”

KNB SZIT STL BD RUF KG