Keresés a Bibliában

5Volt Heródesnek, Júdea királyának napjaiban egy Zakariás nevű pap, Ábia papi osztályából. A felesége Áron leányai közül volt, és Erzsébetnek hívták. 6Mindketten igazak voltak Isten előtt, feddhetetlenül éltek az Úrnak minden parancsa és rendelése szerint. 7De nem volt gyermekük, minthogy Erzsébet magtalan volt, és már mindketten előhaladott korban voltak. 8Történt pedig, hogy amikor osztályának rendjében papi szolgálatot teljesített az Isten előtt, 9s a papi szolgálat rendje szerint sorsvetés útján rá került a tömjénezés sora, bement az Úr templomába, 10miközben az egész népsokaság kívül imádkozott az illatáldozat órájában. 11Akkor megjelent neki az Úr angyala, és megállt a tömjénoltár jobb oldalán. 12Ennek láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. 13Az angyal ezt mondta neki: »Ne félj, Zakariás, mert meghallgatást nyert könyörgésed; feleséged, Erzsébet fiút szül neked, és a nevét Jánosnak fogod hívni. (Ter 17,19) 14Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésén. 15Mert nagy lesz az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel. (Szám 6,3; Bír 13,4) 16Izrael fiai közül sokakat fog Urukhoz, Istenükhöz téríteni. 17Illés szellemével és erejével fog előtte járni, hogy az atyák szívét a fiakhoz fordítsa, a hitetleneket pedig az igazak okosságára, s így alkalmas népet készítsen az Úrnak.« (Mal 3,23-24) 18Ekkor Zakariás megkérdezte: »Hogyan győződjem meg erről? Hiszen én öreg vagyok, és a feleségem is előrehaladott már napjaiban.« 19Az angyal ezt felelte neki: »Én Gábriel vagyok, aki az Isten színe előtt állok, és azért küldtek, hogy szóljak hozzád, és ezt az örömhírt meghozzam neked. 20De íme, megnémulsz, és nem tudsz beszélni addig a napig, amikor ezek megtörténnek, mivel nem hittél szavaimnak, amelyek a maguk idejében beteljesednek.«
21Ezalatt a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy késik a templomban. 22Amikor pedig kijött, nem tudott szólni hozzájuk, és megértették, hogy látomást látott a templomban; ő pedig intett nekik és néma maradt.
23Amikor azután elteltek szolgálatának napjai, visszament a házába. 24E napok után Erzsébet, a felesége méhében fogant, s elrejtőzött öt hónapig, mondván: 25»Így cselekedett velem az Úr ezekben a napokban, amikor rámtekintett, hogy elvegye gyalázatomat az emberek előtt.«

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,8 A jeruzsálemi templomban naponta sorshúzással döntötték el, hogy ki végezze az egyes papi teendőket. Ezen a napon Zakariás végezheti a legfontosabb szertartást, a tömjénáldozatot az illatáldozat oltárán. A nép eközben kint várakozott az áldásra, amelyet a szertartás befejeztével a pap adott (Szám 6,24-26).