Keresés a Bibliában

14Amikor kiszállt, már nagy tömeget talált ott. Megesett rajtuk a szíve, s meggyógyította betegeiket.

KNB SZIT STL BD RUF KG


A második kenyérszaporítás.

8 1Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. 2„Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. 3Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” 4Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” 5Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. 6Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. 7Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. 8Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. 9Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, 10maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.

KNB SZIT STL BD RUF KG