A hét testvér vértanúsága.

7 ¹Történt, hogy hét testvért is elfogtak, anyjukkal együtt. A király arra akarta őket kényszeríteni, hogy egyenek a (törvény tiltotta) sertéshúsból, ezért korbáccsal és szíjjal verték őket. ²Az egyikük, aki a többiek nevében is beszélt, ezt mondta: „Mit akarsz tőlünk kérdezni vagy megtudni? Mert készen vagyunk rá, hogy inkább meghaljunk, semmint atyáink törvényeit áthágjuk.” ³Erre a király haragra gerjedt és megparancsolta, hogy a serpenyőket és az üstöket tegyék a tűzre. ⁴Alighogy áttüzesedtek, nyomban megparancsolta, hogy annak, aki a többiek nevében is beszélt, tépjék ki a nyelvét, aztán nyúzzák le a fejéről a bőrt, és a kezét-lábát is vágják le. A többieknek és anyjának végig kellett nézniük. ⁵Amikor már egészen megcsonkították, megparancsolta, hogy még elevenen tegyék fel a tűzre, és süssék meg a serpenyőben. Míg a serpenyőből egyre áradt a füst, kölcsönösen biztatták egymást az anyjukkal, hogy hősiesen haljanak meg. Így beszéltek: ⁶„Isten, az Úr látja, és minden bizonnyal megkönyörül rajtunk, ahogy Mózes világosan megmondta énekében, amelyben ezekkel a szavakkal buzdít: Szolgáin megkönyörül.” ⁷Amikor az első ilyen módon meghalt, a másodikat vezették oda, hogy megkínozzák. Hajastul letépték a fejéről a bőrt, aztán megkérdezték tőle: „Hajlandó vagy enni, még mielőtt ízenként szétszednénk a tested?” ⁸De ő atyái nyelvén azt felelte: „Nem!” Ezért sorra el kellett szenvednie ugyanazokat a kínokat. ⁹Amikor már a végét járta, felkiáltott: „Te gonosztevő! Földi életünket elveheted, de a Mindenség Királya föltámaszt minket az örök életre, mert az ő törvényeiért halunk meg.” ¹⁰Utána a harmadikat kínozták meg. Amikor a nyelvét követelték, készségesen kinyújtotta, és a kezét is bátran odatartotta. ¹¹Hősiesen mondta: „Az ég adta, de törvényeiért kevésbe veszem. Remélem, újra visszakapom tőle.” ¹²Még a király környezete is elámult az ifjú bátorságán, aki a kínokat ennyire semmibe vette. ¹³Miután meghalt, ugyanilyen kínzásoknak vetették alá a negyediket is. ¹⁴Amikor már-már halálán volt, így szólt: „Vigasztaló nekünk emberkéz által veszni el, ha belekapaszkodhatunk abba az Isten adta reménységbe, hogy föltámaszt minket. Ám a te számodra nincs feltámadás az életre.” ¹⁵Azon nyomban elővezették az ötödiket, és megkínozták. ¹⁶De az rászegezte tekintetét a (királyra), és azt mondta: „Bár magad is halandó vagy, hatalmadban van az emberekkel kényed-kedved szerint bánni. De ne hidd, hogy Isten elhagyta népünket. ¹⁷Várj csak, majd megtapasztalod hatalmas erejét, mert megbüntet téged is, utódaidat is.” ¹⁸Utána a hatodikat vezették elő. Amikor közeledett a halála, azt mondta: „Ne ámítsd magad hiú módon! Mert magunk miatt szenvedtünk, hisz vétkeztünk a mi Istenünk ellen. Amiatt ér minket ennyi szörnyűség. ¹⁹De ne hidd, hogy büntetlen maradsz, hisz arra vetemedtél, hogy az Isten ellen tusakodj.” ²⁰Csodálnivaló, és örök emlékezetre méltó az anya, aki végignézte, mint halt meg mind a hét fia egyetlen napon. Erős lélekkel viselte, bízva az Úrban. ²¹Mindegyiküket buzdította, atyáik nyelvén, nemes érzelmekkel eltelve. Asszonyi érveit férfiúi bátorsággal toldotta meg. Ezt mondta nekik: ²²„Nem tudom, hogyan öltöttetek testet méhemben. Nem én ajándékoztam nektek a lelket és az életet, nem én fűztem össze elemeiteket csodálatos módon, ²³hanem a mindenség Teremtője, aki az emberiséget alkotta és létet adott mindennek. Ha most törvényeiért semmibe veszitek, irgalmában visszaadja nektek a lelket és az életet.” ²⁴Antiochusz azt hitte, hogy megveti, és arra gyanakodott, hogy szidalmazza. Ezért a még életben levő legfiatalabbat nemcsak szavakkal igyekezett rábeszélni, hanem esküvel is biztosította, hogy ha eltér atyái törvényeitől, gazdaggá és boldoggá teszi; barátjává fogadja, felruházza magas tisztségekkel. ²⁵De az ifjú semmiképp nem vetett rá ügyet. Erre a király odahívatta az anyát és rábeszélte, tanácsaival mentse meg fiát. ²⁶Csak hosszú rábeszélésre vállalkozott rá, hogy meggyőzi fiát. ²⁷De odahajolt hozzá, kigúnyolta a zsarnokot, és atyái nyelvén így beszélt: „Gyermekem, légy könyörülettel irántam! Kilenc hónapig hordoztalak méhemben, három esztendeig dajkáltalak és egész mostanáig neveltelek (és tápláltalak). ²⁸Gyermekem, kérlek, tekints az égre, és nézz a földre és mindarra, ami rajta van! Gondold meg, hogy Isten semmiből teremtette és az emberi nem is ugyanígy keletkezett. ²⁹Ne félj ettől a hóhértól, légy méltó bátyáidhoz! Vállald a halált, hogy a könyörület napján majd bátyáiddal együtt visszakapjalak.” ³⁰Alighogy befejezte szavait, az ifjú megkérdezte: „Mire vártok? Nem a király parancsának engedelmeskedem, hanem a törvényre hallgatok, amelyet Mózes adott atyáinknak. ³¹De te, aki annyi szörnyűséget kiagyaltál a zsidók ellen, te nem menekülsz meg Isten kezétől. ³²Mi bűneink miatt szenvedünk. ³³Ám ha haragszik is ránk egy kis ideig fenyítésül és büntetésképpen az élő Isten, egyszer újra megkönyörül majd szolgáin. ³⁴De te, istentelen, te ne bízd el magad gőgödben, s ne táplálj hiú reményeket, amikor kezet emelsz az ég szolgáira, ³⁵mert nem kerülöd el a mindenható és mindent látó Isten ítéletét. ³⁶Amikor testvéreink elviselték a rövid ideig tartó szenvedést, a mulandó élet ellenében elnyerték Isten szövetségének ígéretét. Te azonban megkapod Isten ítéletekor gőgöd méltó büntetését. ³⁷Mint bátyáim, én is odaadom testemet és életemet atyáink törvényeiért, és az Istenhez folyamodom, könyörüljön meg hamarosan népünkön, neked meg kínok és gyötrelmek árán adja tudtodra, hogy csak ő az Isten. ³⁸A Mindenható haragja pedig, amely méltán gerjedt föl egész népünk ellen, érjen véget rajtam és bátyáimon.” ³⁹A király eszeveszett haragra gerjedt. Még kegyetlenebbül bánt vele, mint a többiekkel, mert a gúnyos szavak mélyen sértették. ⁴⁰Tehát ez is meghalt ártatlanul, minden reményét az Úrba vetve. ⁴¹A fiúk után utolsóként az anyjuk is meghalt. ⁴²De ezzel legyen elég az áldozati lakomából és a kegyetlen kínzásokból.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet