Keresés a Bibliában

9Akkor odajött hozzám az egyik a hét angyal közül, akiknél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” 10És lélekben elvitt egy nagy, magas hegyre, és megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet. 11Isten dicsősége ragyogta be. Úgy tündökölt, mint a drágakő, mint a kristálytiszta jáspis.
12Széles és magas fala volt, rajta tizenkét kapu. A kapuk fölött tizenkét angyal. Nevek voltak rájuk írva, mégpedig Izrael fiai tizenkét törzsének neve. 13Kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu és nyugat felől három kapu. 14A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.
15Annál, aki beszélt velem, arany mérőnád volt, hogy megmérje a várost, kapuit és falát. 16A város négyszögben épült, a hossza annyi volt, mint a szélessége. Megmérte a várost a náddal: tizenkétezer stadium. Hossza, szélessége és magassága ugyanannyi volt.
17Megmérte a falát: száznegyvennégy könyök emberi mérték szerint, ami egyenlő az angyal mértékével is. 18Falai jáspiskőből épültek, a város pedig tiszta üveghez hasonló színaranyból. 19A város falainak alapjait mindenféle drágakő díszítette. Az első alapkő jáspis, a második zafír, a harmadik kalcedon, a negyedik smaragd, 20az ötödik szárdonix, a hatodik kárneol, a hetedik krizoberill, a nyolcadik berill, a kilencedik topáz, a tizedik krizopráz, a tizenegyedik jácint, a tizenkettedik ametiszt. 21A tizenkét kapu tizenkét gyöngy: mindegyik kapu egyetlen gyöngyből készült. A város tere színaranyból volt, olyan, mint az átlátszó üveg.
22De templomot nem láttam benne, mert az Úr, a mindenható Isten és a Bárány a temploma. 23A városnak nincs szüksége sem Napra, sem Holdra, hogy világítsanak, mert Isten dicsősége ragyogja be, lámpása pedig a Bárány. 24Fényében járnak a népek, és a föld királyai elhozzák bele pompájukat. 25Kapuit nappal soha nem zárják be, éjszaka pedig ott nem lesz. 26A népek odahozzák pompájukat és kincseiket. 27Semmiféle tisztátalan dolog nem jut be oda. Senki sem, aki undokságot követ el vagy hazug, hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.
22 1És mutatott nekem egy folyót, az élet vizének folyóját, mely kristályhoz hasonlóan ragyogott, és Isten s a Bárány trónjából fakadt.
2A város terének közepén és a folyó két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, s a fák levelei a népek gyógyítására szolgálnak. 3Nem lesz többé semmiféle átok. Isten és a Bárány trónja áll majd ott, és szolgái hódolnak neki. 4Látni fogják arcát, és a homlokukon lesz a neve. 5Nem lesz többé éjszaka, és nem szorulnak rá a lámpás fényére, sem a nap fényére. Az Úr, az Isten ragyogja be őket, és uralkodni fognak örökkön-örökké.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

21,16 1 stadium = kb. 185 méter.