Keresés a Bibliában

A gonosz szőlőmunkások (Mk 12,1-12; Lk 20,9-19)

33Hallgassatok meg egy másik példázatot! Volt egy gazda, aki szőlőt ültetett, kerítéssel vette körül, borsajtót készített, és őrtornyot épített, azután bérbe adta szőlőmunkásoknak, és idegenbe távozott. 34Amikor eljött a szüret ideje, elküldte szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át a neki járó termést. 35A munkások megfogták szolgáit, és volt, akit megvertek, volt, akit megöltek, és volt, akit megköveztek. 36Ekkor újabb szolgákat küldött, többet, mint először, de ugyanígy bántak azokkal is. 37Utoljára pedig fiát küldte el hozzájuk, mert úgy gondolta: A fiamat meg fogják becsülni. 38De amikor a munkások meglátták a fiát, így szóltak egymás között: Ez az örökös! Gyertek, öljük meg, hogy mienk legyen az örökség. 39Majd megragadták, kidobták a szőlőn kívülre, és megölték. 40Amikor megjön a szőlő ura, vajon mit tesz ezekkel a munkásokkal? 41Ezt felelték neki: Rosszért rosszal fizetve elpusztítja őket, a szőlőt pedig más munkásoknak adja ki, akik megadják neki a termést a maga idejében. 42Megkérdezte tőlük Jézus: Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? 43Ezért mondom nektek, hogy elvétetik tőletek az Isten országa, és olyan népnek adatik, amely megtermi annak gyümölcseit. 44És aki erre a kőre esik, összezúzza magát, akire pedig ez a kő ráesik, azt szétmorzsolja.
45Amikor a főpapok hallották példázatait, megértették, hogy róluk beszél. 46El akarták fogni, de féltek a sokaságtól, mert az prófétának tartotta.

KNB SZIT STL BD RUF KG


A gonosz szőlőmunkások (Mt 21,33-46; Mk 12,1-12)

9Azután ezt a példázatot mondta a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, és munkásoknak adta bérbe, majd hosszú időre idegenbe távozott. 10És amikor eljött az ideje, elküldött a munkásokhoz egy szolgát, hogy adják oda neki a részét a szőlő terméséből. De a munkások megverték, és üres kézzel küldték el. 11Azután egy másik szolgát küldött, de azt is megverték, megalázták, és üres kézzel küldték vissza. 12Majd egy harmadikat is küldött, de ezt is megsebesítették és kidobták. 13Akkor így szólt a szőlő gazdája: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, őt talán meg fogják becsülni. 14De mikor meglátták őt a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös! Öljük meg őt, hogy mienk legyen az örökség! 15És kidobták a szőlőből, majd megölték. Vajon mit fog velük tenni a szőlő ura? 16Eljön, és elpusztítja ezeket a munkásokat, a szőlőt pedig másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Ez nem történhet meg! 17Ő azonban rájuk nézett, és ezt mondta: Akkor mit jelent az Írásnak ez a szava: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő”? 18Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt. 19Az írástudók és főpapok már abban az órában el akarták őt fogni, de féltek a néptől, mert megértették, hogy róluk mondta ezt a példázatot.

KNB SZIT STL BD RUF KG