Keresés a Bibliában

8Én azonban tele vagyok az Úr lelkének erejével,
igazsággal és bátorsággal,
hogy feltárjam Jákob előtt az ő gonoszságát,
és Izrael előtt az ő vétkét.

KNB SZIT STL BD RUF KG


31Elküldi angyalait nagy harsonaszóval, s azok összegyűjtik választottait a négy égtáj felől, az ég egyik szélétől a másik végéig.
(Zak 2,10)

KNB SZIT STL BD RUF KG


10A Lélekben elragadtatásba estem az Úr napján, és hátam mögött olyan nagy hangot hallottam, mint a harsonáé, 4 1Ezek után látomásom volt, és íme, ajtó nyílt meg az égben, és az előbbi hang, amelyet mint harsonát hallottam velem beszélni, így szólt: »Jöjj fel ide, és megmutatom neked azt, aminek ezek után történnie kell!« (Kiv 19,16;Dán 2,29}<fs)

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

4,1 Itt kezdődik a bevezető látomás leírása, mely megelőzi az ötféle hetes jelkép bemutatását. Krisztus hangja hívja ismét a látnokot, hogy figyelje az eseményeket. A bevezető látomásban Isten hatalmat ad a Báránynak, hogy fellépjen a pogány üldözőkkel szemben: mindez a harag napját (6,17) készíti elő.