Keresés a Bibliában

15Erre így feleltek Jeremiásnak mindazok a férfiak, akik tudták, hogy feleségeik más isteneknek tömjéneznek, és az asszonyok mind, akik nagy tömegben álltak ott, meg az egész nép, amely Egyiptom földjén, Patroszban lakott: 16»Arra az igére nézve, amelyet az Úr nevében mondtál nekünk, nem hallgatunk rád, 17hanem mindenben egészen annak az igének megfelelően cselekszünk, amely elhagyta ajkunkat: tömjénezünk az ég királynőjének, és italáldozatot öntünk neki, ahogyan tettük mi és atyáink, királyaink és fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálem utcáin, mert akkor jóllaktunk kenyérrel, jó dolgunk volt, és bajt nem láttunk. 18De mióta felhagytunk azzal, hogy tömjénezzünk az ég királynőjének, és italáldozatot öntsünk neki, mindenben hiányt szenvedünk, és kard meg éhínség által veszünk el. 19Amikor pedig tömjénezünk az ég királynőjének, és italáldozatot öntünk neki, talán férjeink tudta nélkül készítünk neki áldozati kalácsokat, melyek őt ábrázolják, és öntünk neki italáldozatot?«

KNB SZIT STL BD RUF KG


24»Miattatok káromolják Isten nevét a nemzetek között«, amint írva van . (Iz 52,5)

KNB SZIT STL BD RUF KG