Keresés a Bibliában

1 1Pál, aki fogoly Krisztus Jézusért, valamint Timóteus testvér Filemonnak, szeretett munkatársunknak, 2Appia nővérünknek, Archipposz küzdőtársunknak, és a házadban levő közösségnek. 3Kegyelem és békesség nektek Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól!
4Hálát adok mindenkor Istenemnek, amikor megemlékezem rólad imádságaimban – 5hiszen hallottam szeretetedről és hitedről, amellyel az Úr Jézus és az összes szent iránt viseltetsz –, 6hogy a hitben való közösségünk nyilvánvalóvá váljék minden jócselekedet megismerése által, amely köztünk Krisztusban megvalósul. 7Nagy örömöm telik és vigasztalódom szeretetedben, hogy felüdült a szentek szíve általad, Testvér!
8Ezért, bár Krisztusba vetett nagy bizalmamnál fogva meg is parancsolhatnám neked azt, ami helyes, 9a szeretetnél fogva azonban inkább kérlek én, amint vagyok, az öreg Pál, aki most fogoly is Krisztus Jézusért. 10Fiamért, Onezimoszért könyörgök, akit bilincseimben nemzettem, 11aki egykor haszontalan volt számodra, most azonban számodra is, számomra is hasznos. 12Visszaküldtem hozzád, mint a saját szívemet. 13Szerettem volna magamnál tartani, hogy az evangéliumért szenvedett bilincseimben helyetted szolgáljon nekem, 14de elhatározásod nélkül semmit sem akartam tenni, hogy jótéteményed ne kényszerből, hanem önként szülessék. 15Talán éppen azért távozott el tőled egy időre, hogy visszakapd őt mindörökre, 16már nem mint rabszolgát, hanem rabszolgánál sokkal többet: mint szeretett testvért. Nekem nagyon is az ő, de mennyivel inkább neked: test szerint is, s az Úr szerint is. 17Azért, ha társadnak tartasz, fogadd úgy, mint engem. 18Ha pedig valamivel megkárosított vagy tartozik, nekem számítsd föl: 19– én, Pál sajátkezűleg írom – én térítem meg. Bár – hadd ne mondjam neked – te önmagaddal is nekem tartozol. 20Bizony, Testvér! Hasznodat akarom venni az Úrban, enyhítsd meg hát szívemet Krisztusban!
21Engedelmességedben bízva írtam neked: tudom, te többet is fogsz tenni annál, amit kérek. 22Ezenkívül készíts nekem szállást is; remélem ugyanis, hogy imádságaitokra ajándékul visszakaptok engem.
23Köszönt téged Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, 24valamint Márk, Arisztarchosz, Démász és Lukács, a munkatársaim.
25Az Úr Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Jegyzetek

1,1 Filemon egy gazdag keresztény volt Kolosszében; Pálnak jó barátja és Onezimosz gazdája. Onezimosz valószínűleg ki is rabolta őt, amikor megszökött tőle.

1,16 Pál alapjaiban támadja a rabszolgaság intézményét, amikor hangsúlyozza Krisztus szavát: ti mindannyian testvérek vagytok. Aki Krisztusban él, nem rabszolga, s nem is szabad többé (Gal 3,28). Test szerint: azon természetes kötelékek alapján, amelyek a rabszolgát urához fűzik. A természetes indítékok mellett most már más, magasabb oka is van Filemonnak arra, hogy szeresse Onezimoszt: a rabszolga megtért, Krisztusban testvére lett urának, tagja ugyanannak a Testnek, amelyhez Filemon is tartozik, hozzá hasonlóan részese az üdvösségnek az Úr szerint. Pál nem kéri kifejezetten, hogy Filemon szabadítsa fel Onezimoszt, de burkoltan igen.