Szent István Társulati Biblia

Az evangélium Máté szerint

Jézus színeváltozása. 17 *1Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. 2Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. 3S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. 4Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” 5Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!” 6Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek. 7Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: „Keljetek fel, ne féljetek!” 8Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust. 9A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: „Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!” 10A tanítványok megkérdezték: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” 11Így felelt: „Illés ugyan eljön, és helyreállít mindent. 12Csakhogy én azt mondom nektek: Illés már eljött, de nem ismerték fel, úgy bántak vele, ahogy akartak. Így szenved majd tőlük az Emberfia is.” 13Ekkor a tanítványok megértették, hogy Keresztelő Jánosról beszélt nekik.
   *A holdkóros meggyógyítása.14Amikor visszaértek a néphez, odalépett hozzá egy ember, térdre hullott előtte,
15s kérte: „Uram, könyörülj fiamon! Holdkóros szegény, és sokat szenved. Hol tűzbe esik, hol meg vízbe. 16Elhoztam tanítványaidhoz, de ők nem tudták meggyógyítani.” 17Jézus így válaszolt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide!” 18Jézus ráparancsolt, s az ördög kiment belőle. A gyerek azonnal meggyógyult.
   19Amikor egyedül volt, odamentek Jézushoz a tanítványok, és megkérdezték: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?”
20Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen. 21Mindamellett ezt a fajtát nem lehet másképp kiűzni, csak imádsággal és böjttel.”
   *Jézus másodszor jövendöli meg szenvedését.22Amikor együtt jártak-keltek Galileában, Jézus ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják.
23Megölik, de harmadnap feltámad.” Erre igen elszomorodtak.
   *A templomadó.24Amikor Kafarnaumba értek, odamentek Péterhez az adószedők, és megkérdezték: „Mesteretek nem fizet templomadót?”
25„De igen” – felelte. Amikor hazaért, Jézus megelőzte a kérdéssel: „Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, a fiaiktól vagy az idegenektől?” 26„Az idegenektől” – válaszolta. Jézus így folytatta: „A fiak tehát mentesek alóla. 27De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját, találsz benne egy sztátért. Vedd ki, és add nekik oda értem és érted!”