Izajás jövendölése

ELSŐ RÉSZ 42 ¹Nézzétek, a szolgám, akit támogatok,
a választottam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
hogy igazságot vigyen a nemzeteknek.
²Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját,
szava se hallatszik az utcákon.
³A megtört nádszálat nem töri össze,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki.
Hűségesen elviszi az igazságot,
⁴nem lankad el, sem kedvét el nem veszti,
míg az igazságot
meg nem szilárdítja a földön.
Az ő tanítására várnak a szigetek.
MÁSODIK RÉSZ⁵Ezt mondja az Isten, az Úr,
aki megteremtette az egeket és kifeszítette,
aki megszilárdította a földet
s rajta kisarjasztotta a növényeket,
aki éltető leheletet ad a földön lakó népnek,
és életet mindennek, ami csak jár-kel rajta:
⁶Én, az Úr, hívtalak meg az igazságban,
én fogtam meg a kezed, és én formáltalak.
Megtettelek a népnek szövetségül,
és a nemzeteknek világosságul,
⁷hogy nyisd meg a vakok szemét,
és szabadítsd ki a börtönből a foglyokat
és a tömlöcből azokat,
akik a sötétségben ülnek.
⁸Én vagyok az Úr, ez a nevem!
Dicsőségemet nem engedem át másnak,
sem tiszteletemet a bálványoknak.
⁹Nézzétek: a régebbiek beteljesedtek,
és új dolgokat hirdetek előre.
Mielőtt megtörténnének,
tudtotokra adom őket.
Győzelmi himnusz¹⁰Énekeljetek az Úrnak új éneket!
A föld határáig dicséretét!
Dicsőítse a tenger, s ami benne él,
a szigetek és minden lakójuk.
¹¹Ujjongjon a puszta és minden városa
a falvakkal együtt, ahol Kedár lakik.
Ujjongjanak a kőszirt lakói,
harsogjanak a hegyek tetejéről.
¹²Adják meg az Úrnak a tiszteletet,
és a szigetek hirdessék dicsőségét.
¹³Az Úr kivonul, mint a hős,
haragja fellobban, mint a harcosé.
Felrivall, csatakiáltást hallat,
úgy vonul ki férfiként ellenségei ellen.
¹⁴Sokáig hallgattam, csöndben voltam,
szinte visszafogtam magam…
De most nyögök, mint a vajúdó asszony,
fújok és lihegek egyszerre.
¹⁵A hegyeket-halmokat pusztává teszem,
ellankasztok mindent, ami zöldell.
A folyókat pocsolyává változtatom,
a tavakat meg kiszárítom.
¹⁶Elkísérem útjukon a vakokat,
és vezetem őket ösvényükön;
világosságra változtatom előttük a sötétet,
és a göröngyös utat elegyengetem.
Ezt teszem majd velük,
és nem hagyom el őket.
¹⁷De akik a bálványokban bíznak:
meghátrálnak és szégyent vallanak.
Így járnak mind,
akik így szólnak öntött szobraikhoz:
ti vagytok a mi isteneink.
A nép vaksága¹⁸Süketek, halljatok!
Ti vakok, nézzetek ide és lássatok!
¹⁹Ki vak, ha nem a szolgám?
És ki süket, ha nem a követem,
akit küldök?
[Ki olyan vak, mint a küldöttem,
s ki olyan süket, mint az Úr szolgája?]
²⁰Sok mindent láttál,
de nem figyeltél oda,
a füled nyitva volt, mégse hallottál.
²¹Igazságosságában az Úr magasztossá
s dicsővé akarta tenni a törvényt.
²²Ám ez egy kifosztott, kirabolt nép,
bilincsbe van verve, tömlöcbe van zárva;
prédává lettek, s nincs szabadítójuk,
kifosztották őket, de senki se szól,
hogy: „Add vissza!”
²³Ki hallja meg közületek,
ki figyel föl rá és gondol a jövővel?
²⁴Ki szolgáltatta ki Jákobot
a fosztogatónak,
és Izraelt a pusztítónak?
Nemde az Úr?
Bizony vétkeztünk ellene.
Nem akartunk az útjain járni,
és törvényének engedelmeskedni.
²⁵Ezért szabadította rá ádáz haragját
és a háború borzalmait.
Lángba borította,
de hát nem vette szívére,
felgyújtotta, de hát nem tért észre.