Uzija uralkodása.
26
*1Ezután Júda egész népe fogta a tizenhat éves Uziját, és királlyá tették atyja, Amacja helyébe.
*2Ő építette ki Elátot. Ő szerezte vissza Júdának, miután a király megtért atyáihoz.
3Tizenhat éves volt Uzija, amikor trónra lépett, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja jeruzsálemi volt, s Jecholja volt a neve.
   4Azt tette, ami helyes az Úr szemében, egészen úgy, ahogyan atyja, Amacja tette.
*5Istent szolgálta Zecharjahu idejében, aki őt istenfélelemre tanította. Amikor az Urat szolgálta, az Isten sikert is adott neki.
   Uzija hadi és gazdasági sikerei.6Hadat indított a filiszteusok ellen, és lerombolta Gát, Jabne és Asdod falait. Majd városokat épített Asdod mellett és a filiszteusok közelében.
*7Isten megsegítette a filiszteusokkal, a Gur-Baalban lakó arabokkal és a meunikkal szemben.
8Az ammoniták is adót fizettek Uzijának. Egészen Egyiptom bejárójáig eljutott a híre, mert igen hatalmassá vált.
   9Uzija Jeruzsálemben bástyákat épített: a Szeglet-kapu, a Völgy-kapu és a Sarok-kapu felett, majd megerősítette őket.
10Bástyákat épített a pusztában is, és sok ciszternát ásatott, mert sok nyája volt a síkságon és a mezőségen. Földművelői és szőlőművesei is voltak a hegyekben és a Kármelen. Nagy kedvelője volt ugyanis a földművelésnek.
   11Uzijának begyakorolt serege is volt. Csapatonként vonultak hadba, szám szerint. Jegyzéküket Jeuel jegyző, Maaszejahu felügyelő készítette a király egyik főemberének, Hananjának a vezetésével.
12A harcedzett családfők teljes száma kétezer-hatszáz volt.
13A vezetésük alatt álló sereg háromszázhétezer-ötszáz emberből állt. Nagy erővel tudtak csatázni, hogy megsegítsék a királyt az ellenséggel szemben.
14Uzija ezt az egész sereget fölszerelte pajzsokkal, dárdákkal, sisakokkal, vértekkel, íjakkal és parittyakövekkel.
*15Jeruzsálemben művészettel kitervelt hadigépeket készíttetett. Tornyokra és szegletbástyákra helyezték, hogy nyilakat és nagy köveket hajítsanak velük. El is terjedt messzire a híre, mert csodálatos segítséget kapott, míg erős nem lett.
   *Uzija gőgje és bűnhődése.16Amikor megerősödött, a szíve felfuvalkodott, úgyhogy gonoszságot művelt. Vétkezett az Úr, az ő Istene ellen: bement a szentélybe, hogy az illatáldozat oltárán áldozatot mutasson be.
17Azarja főpap azonnal utána ment, és vele az Úr papjai, nyolcvan erős ember.
18Uzija király elé álltak, és figyelmeztették: „Nem a te dolgod, hogy illatáldozatot mutass be az Úrnak, hanem a papoké, Áron fiaié, akik föl vannak szentelve az áldozatbemutatásra. Távozz a szentélyből, mert vétkeztél! Ezért az Úristentől nem jár neked megbecsülés.”
*19Erre Uzija haragra lobbant. Kezében ott volt a füstölő, hogy tömjént gyújtson. Miközben a templomban, az illatoltár mellett haragosan feleselt a papokkal, homlokán kiütött a lepra a papok szeme láttára.
20Ahogy Azarja főpap és a többi pap ráemelte tekintetét, íme, leprás volt a homlokán. Ekkor sietve kiűzték. De maga is igyekezett kifelé, mert az Úr csapással sújtotta.
   21Uzija király leprás maradt egészen halála napjáig. Mint leprás, külön házban lakott. A templomból is kitiltották. Ezalatt fia, Jotam állt a királyi család élén, és ő szolgáltatott igazságot a föld népének.
   Uzija uralmának vége.22Uzija többi dolgait – az elsőktől az utolsókig – megírta Izajás próféta, Ámosz fia.
Amikor Uzija megtért atyáihoz, ősei közelében, a királysírok mezején temették el, mivel azt mondták róla, hogy leprás volt.
   Fia, Jotam lett helyette a király.