A bűn továbbélése a vízözön után: 11,1-9
11
A bábeli torony1Az egész földnek akkor még egy nyelve és egyféle beszéde volt.
*2Amikor azonban Keletről elköltöztek, Sineár földjén egy síkságra bukkantak, és ott letelepedtek.
   3Azt mondták egymásnak: „Gyertek, vessünk téglát, és égessük ki!” Azután felhasználták a téglát épületkőnek, az aszfaltot meg kötőanyagnak.
4Majd azt mondták: „Rajta, építsünk magunknak várost és tornyot! Érjen a teteje az égig, hogy nevet szerezzünk magunknak, és szét ne szóródjunk az egész földön!”
   *5Az Úr ekkor leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek fiai építettek.
6Azt mondta az Úr: „Íme, egy népet alkotnak, és egy nyelvet beszélnek mindnyájan: ez csak a kezdete tevékenységüknek. És most semmi sem gátolja őket, hogy véghez vigyék mindazt, amit csak elgondolnak.
7Ezért szálljunk alá, és zavarjuk ott össze a nyelvüket, hogy ne értsék meg egymás szavát!”
8Így elszélesztette őket onnan az Úr az egész földre, ők pedig abbahagyták a város építését.
   9Ezért nevezik azt a helyet Bábelnek, mert az Úr ott zavarta össze az egész föld nyelvét, és onnan szélesztette el őket az Úr a föld egész színére.
   *Ábrahám ősei10Szem nemzetsége a következő: Szem százesztendős volt, amikor Arfaxádot nemzette, két esztendővel a vízözön után.
11Szem azután, hogy Arfaxádot nemzette, ötszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   12Amikor aztán Arfaxád harmincöt esztendős lett, nemzette Selahot.
13Arfaxád azután, hogy Selahot nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   14Amikor aztán Selah harmincesztendős volt, nemzette Hébert.
15Selah azután, hogy Hébert nemzette, négyszázhárom esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   16Amikor aztán Héber harmincnégy esztendős volt, nemzette Peleget.
17Héber azután, hogy Peleget nemzette, négyszázharminc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   18Amikor aztán Peleg harmincesztendős volt, nemzette Reut.
19Peleg azután, hogy Reut nemzette, kétszázkilenc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   20Amikor aztán Reu harminckét esztendős volt, nemzette Szerugot.
21Reu azután, hogy Szerugot nemzette, kétszázhét esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   22Amikor aztán Szerug harmincesztendős volt, nemzette Náchort.
23Szerug azután, hogy Náchort nemzette, kétszáz esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   24Amikor aztán Náchor huszonkilenc éves volt, nemzette Terahot.
25Náchor az után, hogy Terahot nemzette, száztizenkilenc esztendeig élt, és nemzett még fiakat meg leányokat.
   26Amikor aztán Terah hetvenesztendős volt, nemzette Ábrámot, Náchort és Háránt.
   27Terah nemzetsége pedig a következő. Terah nemzette Ábrámot, Náchort és Háránt, Hárán pedig nemzette Lótot.
28De Hárán meghalt apja, Terah színe előtt a szülőföldjén, a káldeai Úrban.
29Ábrám és Náchor pedig feleséget vettek maguknak: Ábrám feleségének a neve Sárai volt, Náchor feleségének a neve pedig Melka. Ez Háránnak, Melka apjának és Jeszka apjának volt a lánya.
30Sárai azonban meddő volt, s így nem volt gyermeke.
31Terah azután fogta Ábrámot, a fiát, és Lótot, Háránnak, a fiának a fiát, valamint Sárait, a menyét, fiának, Ábrámnak a feleségét, és kivezette őket a káldeai Úrból, hogy Kánaán földjére menjenek. El is jutottak Háránig, és ott megtelepedtek.
32És Terah kétszázöt esztendős volt, amikor meghalt Háránban.