A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,
Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.
És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt kezű ember.
És • ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyűle ő hozzá, úgy hogy ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.
És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére. •
És kiméne onnét, és méne az ő hazájába, • és követék őt az ő tanítványai.
És • hozzá gyűlének a farizeusok és némelyek az írástudók közül, a kik Jeruzsálemből jöttek vala.
Azokban a • napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nékik:
Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, • a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
Onnan pedig • felkelvén Judea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket.
És mikor • Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül,
És kezde nékik példázatokban beszélni: • Egy ember † szőlőt ültetett, és körülvevé gyepűvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.
Mikor pedig a • templomból kiméne, monda néki egy az ő tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!
Két nap mulva pedig húsvét vala • és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók tanakodnak vala, hogy csalárdsággal mimódon fogják meg és öljék meg őt.
És mindjárt reggel • tanácsot tartván a főpapok a vénekkel és írástudókkal, és az egész tanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak.
Mikor pedig elmult a szombat, • Mária Magdaléna, és Mária a Jakab anyja, és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt.