5
1És éneklének Debbora és Barak, Abinoem fia, az napon mondván:
2Kik Izraelből készakarva tettétek ki veszedelemre magatokat, áldjátok az Urat!
3Halljátok, királyok! vegyétek füleitekbe, fejedelmek! Én vagyok, én vagyok, ki az Úrnak éneklek, dicséretet mondok Izrael Ura- Istenének. –
4Uram! mikor kijövél Szeirből, és átmenél Edom tartományain, a föld megindúla, s az egek és felhők vizet hullatának.
5A hegyek elolvadának az Úr színe előtt, és Sinai Izrael Ura- Istenének színe előtt.
6Samgárnak, Anat fiának napjaiban, Jáhel napjaiban nyugovának az ösvények; és kik azokon mennek vala, kerengő kitéréseken járának.
7Megszűnének az erősök Izraelben, és nyugovának; mígnem Debbora támada, anya támada Izraelben.
8Új hadakat választa az Úr, és ő forgatá fel az ellenségek kapuit; vajjon láttak-e paizst és kopját negyvenezer izraelitánál?
9Szívem szereti Izrael fejedelmeit, kik szabad akaratból adtátok magatokat veszedelemre, áldjátok az Urat!
10A kik fénylő szamarakon jártok, és az itéletben ültök, és az úton mentek, szóljatok.
11A hol összeütköztek a szekerek, és az ellenség hada megrontatott, ott hirdessék az Úr igazságát és kegyességét Izrael erőseihez; akkor méne le az Úr népe a kapukra, és elfoglalá a fejedelemséget.
12Kelj föl, kelj föl, Debbora! kelj föl, kelj föl, és mondj éneket; kelj föl, Barak! és vidd foglyaidat, Abinoem fia!
13Megszabadúltak a népek maradékai, és az Úr az erősök által harczolt.
14Efraimból volt, ki eltörlé őket Amalek alatt, és utána Benjaminból jött népeid ellen, oh Amalek! Makirból fejedelmek jövének ki, és Zabulonból, kik hadsereget vivének a harczra.
15Isszakar hadnagyai voltak Debborával, és Barak nyomdokait követték, ki úgy rohant a veszedelembe, mint mély örvénybe; de Rúben meghasonolván magával, vezérei között vetekedés támada.
16Miért maradsz a két határ között, hogy a nyájak bőgését halljad? – Rúben meghasonolván magával, vezérei között vetekedés támada.
17Gálaád a Jordánon túl nyugszik, és Dán hajóival foglalatoskodik vala; Áser a tenger partján maradván, és kikötő-helyein vesztegelvén.
18Zabulon pedig és Neftali halálra szánták magokat Merome tartományában.
19Eljövének a királyok és harczolának, harczolának Kanaán királyai Tanakban a Mageddo vizei mellett, mindazáltal semmi zsákmányt sem nyerének.
20Az égből harczoltak ellenök, a csillagok rendjökben és forgásukban maradván, harczoltak Sisara ellen.
21Ciszon pataka seprette el holttesteiket, Kadumim pataka, Cison pataka; tapodd el, én lelkem, az erősöket.
22A lovak körmei elhulltak, midőn száguldva futának, és az ellenség legerősbjei nyakrafőre rohanának.
23Átkozzátok meg Meroz földét, úgymond az Úr angyala; átkozzátok meg annak lakóit, mert nem jöttek az Úr segítségére, az ő erőseinek fölsegítésére.
24Áldott az asszonyok között Jáhel, a cineus Háber felesége, áldott legyen sátorában.
25A vizet kérőnek tejet ada, és a fejedelmi csészében vajat nyujta.
26Balkezével a szeget vevé, és jobbjával a kovácsok pőrölyét, és megölé Sisarát, fején helyet keresvén a sebnek, és halantékát erősen átlyukasztván.
27Az ő lábainál fetrenge aléltan és meghala; lábai előtt hengereg vala, és elterűle meghalva és nyomorultan.
28Az ablakon nézvén anyja, jajveszékel vala, és az étteremből szóla: Miért késik megjőni az ő szekere? miért akadnak el szekerének kerekei?
29Egyik, az ő többi feleségeinél bölcsebb, ez igéket felelé napának:
30Talán most osztja a ragadományt, s az asszonyok legszebbje választatik neki; sokféle színű ruhák adatnak Sisarának zsákmányúl, és különféle ékszer gyüjtetik össze nyakékességűl.
31Igy veszszenek el, Uram, minden ellenségeid; a kik pedig téged szeretnek, mint fölkelésében fénylik a nap, úgy tündököljenek.
32És megnyugovék a föld negyven esztendeig.