Izaiás jövendölése

51 ¹Halljatok engem kik igazat követtek, és az Urat keresitek; figyelmezzetek a kősziklára, melyből kivágattatok, és a verem nyilására, melyből kiásattatok;
²figyelmezzetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, ki titeket szült; mert egyedűl csak őt híttam, és megáldottam, és megsokasítottam őt.
   ³Megvigasztalja ezért az Úr Siont, és megvigasztalja annak minden romjait; és gyönyörűséges helylyé teszi annak pusztaságát, és kietlenét az Úr kertévé; öröm és vigaság találtatik abban, hálaadás és dicséret szózata.
   ⁴Figyelmezzetek rám én népem! és én nemzetségem! engem hallgassatok; mert a törvény tőlem megyen ki, és itéletem, mint világosság, fog nyugodni a népeken.
   ⁵Közel vagyon az én igazam, kiment az én üdvözítőm, és karjaim a népeket fogják itélni; engem várnak a szigetek, és karomra várakoznak.
   ⁶Emeljétek föl az égre szemeiteket, és nézzetek le a földre; mert az egek elenyésznek, mint a füst, és a föld megavúl, mint a ruházat, és annak lakói elvesznek, mint ezek; az én szabadításom pedig örökké leszen, és nem fogy el az én igazságom.Zsolt. 36,39  ⁷Hallgassatok engem, kik tudjátok az igazat, én népem! kiknek szivében az én törvényem. Ne féljetek az emberek gyalázásától, és káromlásaiktól meg ne ijedjetek.
   ⁸Mert mint a ruházatot, úgy eszi meg őket a féreg, és mint moly a gyapjút, úgy emészti meg őket; az én szabadításom pedig örökké leszen, és igazságom nemzedékről nemzedékre.
   ⁹Kelj föl, kelj föl, öltözzél erősségbe, Úrnak karja! Kelj föl, mint a régi napokban, az eldődök idejében. Nem te verted-e le a kevélyt, sebesítetted meg a sárkányt?
   ¹⁰Nem te szárasztottad-e ki a tengert, az örvény sebes vizét? ki a tenger mélységét úttá tetted, hogy átmenjenek a megszabadúltak?Móz. II. 14,21  ¹¹Igy a kik megváltattak az Úrtól, visszatérnek, és Sionba jőnek, dicséretet mondván, és örökkévaló örvendezés lesz fejeiken, örömet és vígaságot nyernek, a fájdalom és keserv eltávozik.
   ¹²Én, én magam vigasztallak meg titeket. Ki vagy te, hogy félsz a halandó embertől, és az ember fiától, ki elszárad mint a széna?
   ¹³Hogy elfelejtkezel teremtő Uradról, ki az egeket kiterjesztette, és a földet alapította; hogy félsz egész nap szűntelen annak haragos arczától, ki téged háborgatott és veszedelmedet készítette; hol van most a háborgatónak dühössége?
   ¹⁴Hamar jár, ki eljő a fölnyitásra; és nem öl meg egész fogytig, és nem fogy el kenyere.
   ¹⁵Mert én a te Urad Istened vagyok, ki fölháborítom a tengert, és földagadnak az ő habjai; seregek Ura az én nevem.
   ¹⁶Igéimet a te szádba teszem, és kezem árnyékával megoltalmazlak téged; hogy építsd az egeket és alapítsd meg a földet, és mondjad Sionnak: Én népem vagy te!Izai. 49,2  ¹⁷Serkenj, serkenj föl, kelj föl, Jerusalem! ki az Úr kezéből kiittad az ő haragja kelyhét, a mély álom poharát fenekig kiittad, és a seprőig kiürítetted.
   ¹⁸Nem volt, ki támogassa őt, minden fiaiból, kiket szült; és nem volt, ki kezét fogja minden fiaiból, kiket fölnevelt.
   ¹⁹Két dolog történt rajtad, – ki szomorkodik fölötted? – pusztítás és dúlás, éhség és kard; ki vigasztal meg téged?Izai. 47,9  ²⁰Fiaid elvettettek, minden utcza szegletén feküdtek, mint a tőrbe akadt vadállat, telve az Úr haragjával, a te Istened dorgálásával.
   ²¹Azért, halljad ezt, szegényke! te nem a bortól részeg.
   ²²Ezeket mondja a te uralkodó Urad és Istened, ki az ő népeért harczol: Ime elvettem kezedből a mély álom poharát, az én haragom kelyhének alját, nem iszod azt többé.
   ²³És azok kezébe adom azt, kik téged megaláztak, és mondották a te lelkednek: Hajolj meg, hogy átmenjünk! és mintegy földdé tevéd testedet, és úttá az átmenőknek.