35
1Egybegyűlvén tehát Izrael fiainak egész sokasága, mondá nekik: Ezeket parancsolta az Úr, hogy megcselekedjétek:
2Hat napig dolgozzatok; a hetedik nap legyen szent szombatotok, és az Úr nyugodalma; ki azon valami dolgot tesz, ölessék meg.
   3Ne gyujtsatok tüzet lakhelyeitekben szombat napon.
   4És mondá Mózes Izrael fiai egész gyülekezetének: Ez azon beszéd, melyet parancsolt az Úr, mondván:
   5Válaszszátok el magatok közt az első ajándékokat az Úrnak. Mindenki szabad akaratjából és jó szivből adja azokat az Úrnak: aranyat és ezüstöt és rezet,
   6kék és vörös és kétszer festett karmazsin-selymet és bíbort, kecskeszőrt,
   7és pirosított kosbőröket, és kék bőröket, szétimfákat,
   8és olajat a lámpák fölszerelésére, és hogy kenetet készítsenek, és kellemes jóillatú füstölőt,
   9ónix-köveket és gyémántokat a vállravaló és mellelő fölékesítésére.
   10A ki köztetek bölcs, jőjön elé, és csinálja meg, a mit az Úr parancsolt:
   11A hajlékot, tudniillik, és annak födelét és takaróját, a karikákat és deszkázatot a rudakkal, a czövekeket és talapokat,
   12a szekrényt és rudakat, a kegyelemtáblát és függönyt, mely eléje kiterjesztetik;
   13az asztalt a rudakkal és edényekkel, és a kitett kenyerekkel,
   14a gyertyatartót a világítók tartására, annak edényeit és lámpáit, és az olajat a tűz táplálására;
   15a jóillatú füst oltárát és rudakat, és a kenet olaját, és a fűszerekből való jóillatú füstölőt, a hajlék ajtajára való függönyt,
   16az égőáldozatok oltárát, és annak rézróstélyát rudaival és edényeivel; a mosdókádat és ennek talapját;
   17a tornácz kárpitait az oszlopokkal és talapokkal, a tornácz ajtajára való függönyt;
   18a hajlék és tornácz czövekeit köteleikkel;
   19a ruházatot, mely a szentély szolgálatában használtatik, a főpap, Áron és fiai ruháit, hogy papságban szolgáljanak nekem.
   20És elmenvén Izrael fiainak egész sokasága Mózes színe elől,
   21elhozák igen kész és ajtatos szivvel az első ajándékokat az Úrnak a bizonyság hajléka épületére. A mi a tiszteletre és szent ruhákra csak szükséges vala,
   22a férfiak az asszonyokkal együtt mind odaadák a karpereczeket és fülfüggőket, a gyürűket és kar-ékességeket; minden arany edény az Úr ajándékai közé választaték.
   23A kinek volt kék, vörös és kétszer festett karmazsin-selyme, bíbora és kecskeszőre, pirosított kosbőre és kék bőrei,
   24ezüstje és reze, az Úrnak vivék, a szétimfákkal együtt, különféle használatra.
   25De a fonáshoz értő asszonyok is adának kék, vörös és karmazsin selymet és bíbort,
   26és kecskeszőrt, önként adván mindeneket.
   27A fejedelmek pedig ónix-köveket, és egyéb drágaköveket hozának a vállravalóra és mellelőre,
   28és fűszereket és olajat a lámpák fölszerelésére és a kenet elkészítésére, és a kellemes jóillatú füstölő megcsinálására.
   29Minden férfi és asszony ajtatos szívvel hozá az ajándékokat azon munka elkészítésére, melyet az Úr parancsolt vala Mózes által. Izrael fiai mindnyájan szabad akaratból való ajándékokat szentelének az Úrnak.
   30És mondá Mózes Izrael fiainak: Ime az Úr névszerint hivá Bezéleelt, Húr fiának Úrinak fiát, Júda nemzetségéből.Móz. II. 31,2 
31És betölté őt Isten lelkével, bölcseséggel és értelemmel, tudománynyal és minden ismerettel,
   32aranyból és ezüstből és rézből való művek kigondolására és elkészitésére,
   33és a kövek metszésére, és fafaragásra, a mi csak mesterségesen föltalálható,
   34szivébe adá neki; Óliabnak is, Akizamek fiának, Dán nemzetségéből.
   35Mind a kettőt betölté bölcseséggel, hogy a fafaragó, tarkázott műszövő és hímző műveit megcsinálják kék, vörös és kétszerfestett karmazsin-selyemből és bíborból, és megszőjenek mindeneket, és mindenféle ujdonságokat is föltaláljanak.