Mózes II. könyve. Exodus

33 ¹És szóla az Úr Mózesnek, mondván: Eredj, menj föl ezen helyről te és néped, melyet kihoztál Egyiptom földéről, azon földre, mely iránt megesküdtem vala Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, mondván: A te ivadékodnak adom azt.Móz. I. 12,7  ²És előtted járó angyalt küldök, hogy kiűzzem a kananeusokat és amorreusokat, a heteusokat és ferezeusokat, a heveusokat és jebuzeusokat,Móz. II. 32,34 Móz. V. 7,21 Józ. 24,11  ³és menj be a tejjel és mézzel folyó földre. Mert én nem megyek föl veled; mivel keménynyakú nép vagy, netalán elveszítselek az úton.Móz. II. 32,9 Móz. V. 9,13  ⁴És hallván a nép ezen igen szomorító beszédet, elkeseredék, és senki szokás szerint fel nem öltözék ékességébe.
   ⁵És mondá az Úr Mózesnek: Szólj Izrael fiainak: Keménynyakú nép vagy, ha egyszer fölmennék közétek, eltörölnélek. Most azért tedd le ékességedet, hogy tudjam, mit cselekedjem veled.
   ⁶Izrael fiai tehát letevék ékességöket Hóreb hegyénél.
   ⁷Mózes is vévén a hajlékot, a táboron kivűl messze voná föl azt, és nevét szövetség hajlékának hivá. És a népből mindaz, kinek valami kérdése vala, kiméne a szövetség hajlékához a táboron kivűl.
   ⁸És mikor Mózes kiment a hajlékhoz, fölkele az egész nép, és kiki sátorának ajtaja előtt álla, és nézének Mózes után, mig a sátorba méne.
   ⁹És mikor bement a szövetség hajlékába, a felhőoszlop leszálla, és megálla az ajtónál, és szóla Mózessel,
   ¹⁰mindnyájan látván, hogy a felhőoszlop a hajlék ajtaja előtt áll. És ők állanak és leborúlnak vala sátoraik ajtajánál.
   ¹¹Szóla pedig az Úr Mózessel színről színre, miképen ember szokott barátjával szólani. És mikor ő visszatért a táborba, szolgája, Józue, Nun fia, az ifjú nem távozék el a hajléktól.
   ¹²Mondá pedig Mózes az Úrnak: Parancsolod, hogy én vezessem ki e népet, és nem jelented meg nekem, kit küldesz velem, holott pedig te mondottad: Ismerlek téged nevedről, és kegyelmet találtál előttem.
   ¹³Ha tehát kegyelmet találtam előtted, mutasd meg nekem orczádat, hogy ismerjelek téged, és találjak kegyelmet szemeid előtt; és tekints a te népedre, e nemzetre.
   ¹⁴És mondá az Úr: Az én orczám fog menni előtted, és nyugalmat adok neked.
   ¹⁵És mondá Mózes: Ha magad nem mégy előttünk, ne vígy ki minket e helyről;
   ¹⁶mert miből tudhatjuk meg, én és néped, hogy kegyelmet találtunk színed előtt, hanemha velünk járandasz, hogy dicsőittessünk minden népektől, kik a földön laknak?
   ¹⁷Mondá pedig az Úr Mózesnek: Ez igét is, melyet mondottál, megcselekszem; mert kegyelmet találtál előttem, és téged nevedről ismerlek.
   ¹⁸És amaz mondá: Mutasd meg nekem a te dicsőségedet.
   ¹⁹Felelé: Én megmutatok neked minden jóságot, és kiáltom előtted: Az Úr nevében! mert könyörűlök a kin akarok, és kegyelmes leszek, a ki iránt nekem tetszik.Rom. 9,15  ²⁰És megint mondá: Orczámat nem láthatod, mert nem lát engem az ember, míg él.
   ²¹És ismét: Ime, ugymond, van egy hely nálam, állja a kősziklára.
   ²²És mikor az én dicsőségem átmegyen, a kőszikla hasadékába állítalak téged, és befödlek jobbkezemmel, míg átmegyek;
   ²³és azután elveszem kezemet, és meglátsz hátúlról; de orczámat nem láthatod.