Káldi Biblia

Apostolok Cselekedetei

3 1Péter pedig és János fölmenének a templomba az imádság kilenczedik órájára.
2És egy férfiú, ki sánta vala anyja méhétől, viteték oda; kit letevének mindennap a templom kapujánál, mely ékesnek mondatik, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől.

   3Ez midőn látta, hogy Péter és János be akarnak menni a templomba, kéregete, hogy alamizsnát nyerjen.

   4Rája tekintvén pedig Péter Jánossal, mondá: Nézz ránk.

   5Amaz pedig rájok néze, reméllvén, hogy valamit nyer tőlök.

   6Péter pedig mondá: Ezüstöm és aranyom nincsen, de a mim vagyon, azt adom neked: A názáreti Jézus Krisztus nevében kelj föl, és járj.

   7És megfogván jobbkezét, fölemelé őt, és azonnal megerősödének az ő lábai és talpai.

   8És fölugorván, megálla, és jára, és beméne velök a templomba, járván és ugrálván, és dicsérvén az Istent.

   9És látá őt az egész nép, hogy járt, és dicsérte az Istent.

   10Ismerék pedig őt, hogy ugyanaz, ki alamizsnáért a templom ékes kapujánál ül vala; és eltelének csodálkozással és álmélkodással azon, mi rajta történt vala.

   11Mivel pedig Péterhez és Jánoshoz tartott, csodálkozván, hozzájok futa az egész nép a tornáczba, mely Salamonénak neveztetik.

   12Látván ezt Péter, így szóla a népnek: Izraeli férfiak! mit csodálkoztok ezen, vagy minket mit néztek, mintha saját erőnkkel és hatalmunkkal cselekedtük volna, hogy ez járjon?

   13Ábrahám Istene és Izsák Istene és Jákob Istene, a mi atyáink Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárultatok ugyan és megtagadtatok Pilátus szine előtt, mikor ő azt itélte, hogy elbocsáttassék.

   14Ti pedig a szentet és igazat megtagadtátok, és a gyilkos férfiút kértétek magatoknak ajándékoztatni.Máté 27,20 Márk 15,11 Luk. 23,18 Ján. 18,40 
15Az élet szerzőjét pedig megöltétek, kit az Isten feltámasztott halottaiból, minek mi tanúi vagyunk.
   16És az ő nevében való hit által, ezt, a kit láttok és ismertek, meggyógyította az ő neve; az a hit, mely őáltala vagyon, adta neki ezt a teljes épséget mindnyájotok láttára.

   17És most, atyámfiai! tudom, hogy tudatlanságból cselekedtétek ezt, mint a ti fejedelmeitek is.

   18Az Isten pedig, a miket eleve hirdetett minden próféták szája által, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog, így teljesítette.

   19Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek;

   20hogy eljőjenek az enyhűlés idői az Úr színe előtt, mikor elküldi azt, ki nektek hirdettetett, Jézus Krisztust,

   21kit az égnek kell ugyan befogadni azon ideig, mig mindenek helyreállittatnak, miről Isten az ő szent prófétái szája által kezdettől szólott.

   22Már Mózes megmondotta: Nagy prófétát támaszt nektek a ti Uratok Istenetek atyátokfiai közől, mint engemet; őt hallgassátok mindenben, a mit nektek szólani fog.Móz. V. 18,15 
23Leszen pedig: hogy minden lélek, mely azt a prófétát nem hallgatja, kiírtatik a nép közőlMóz. V. 18,19  24És mind a próféták Sámueltől és azután, a kik szólottak, ezen napokat hirdették.
   25Ti fiai vagytok a prófétáknak és a szövetségnek, melyet az Isten szerzett atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te ivadékodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.Móz. I. 12,3 
26Isten az ő feltámasztott fiát először nektek küldé el, hogy megáldjon titeket, hogy megtérjen kiki az ő gonoszságából.