Káldi Biblia

Szent Péter II. levele

1 1Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, kik velünk egyenlő hitben részesűltek a mi Istenünk és üdvözítő Jézus Krisztusunk igazsága által.
2A kegyelem és békeség bővelkedése legyen bennetek, az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztusnak ismerete által.

   3Valamint az életre és ajtatosságra szükséges minden jók az ő isteni erejéből annak ismerete által ajándékoztattak nekünk, ki minket tulajdon dicsőségével és erejével hívott,

   4ki által fölötte nagy és drágalátos igéreteket ajándékozott nekünk, hogy ez által az isteni természet részeseivé legyetek, eltávoztatván e világi kivánság romlottságát;

   5ugyanazért minden gondotokat erre fordítván, egyesítsétek hitetekkel a jóságos cselekedetet, jóságos cselekedettel pedig a tudományt,

   6tudománynyal pedig a mértékletességet, mértékletességgel pedig a béketűrést, béketűréssel pedig az ajtatosságot,

   7ajtatossággal pedig az atyafiúi szeretetet, atyafiúi szeretettel pedig az emberszeretetet.

   8Mert ha ezekkel bírtok és bővelkedtek, nem lesz bennetek hiábavaló, sem gyümölcstelen a mi Urunk Jézus Krisztusnak ismerete.

   9De a kiben ezek nincsenek, vak az és kézzel tapogató, elfeledkezvén az ő régi bűneiből való megtisztúlásáról.

   10Annakokáért, atyámfiai! annál inkább igyekezzetek, hogy a jócselekedetek által bizonyossá tegyétek hivatástokat és választatástokat; mert ezeket cselekedvén, soha nem fogtok vétkezni;

   11mivel így tágas bemenetel nyittatik nektek a mi Urunk és üdvözítő Jézus Krisztusunk örökkévaló országába.

   12Azért nem mulasztlak el titeket ezekről mindenkor inteni, noha jártasak és erősek vagytok a jelenvaló igazságban.

   13Méltónak tartom pedig, míg ezen hajlékban vagyok, hogy fölserkentselek titeket intés által,

   14bizonyos lévén, hogy nem sokára le fog tétetni az én sátorom, mint a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nekem.

   15Azon leszek pedig, hogy halálom után is gyakorta megemlékezzetek ezekről.

   16Mert nem elmés meséket követvén, adtuk tudomástokra a mi Urunk Jézus Krisztus erejét és megjelenését, hanem mint a kik szemlélői voltunk az ő nagyságának.

   17Tudniillik az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget vévén, ily szózat hangzott le hozzája a magasztos dicsőségből: Ez az én szerelmes Fiam, kiben nekem kedvem telt, őt hallgassátok.

   18És ezt az égből adott szózatot mi hallottuk, mikor ővele voltunk a szent hegyen.

   19És még erősebb prófétai beszéd is van nálunk, és jól cselekesztek, figyelmezvén erre, mint homályos helyen világító szövétnekre, míg a nap fölkel, és a hajnali csillag feltűnik a ti sziveitekben;

   20azt megjegyezvén mindenek előtt, hogy egy jövendölés sincs az írásban, mely tulajdon találmány volna;Tim. II. 3,16 
21mert emberi akaratból soha nem származott a jövendölés, hanem a Szentlélektől ihlettetvén szólottak az Isten szent emberei.