Káldi Biblia

Krónikák második könyve

2 1Eltökéllé pedig Salamon, hogy házat építsen az Úr nevének, és magának palotát.
2És számba vőn vállonhordozó hetvenezer férfiút, és nyolczvanezeret, kik köveket vágjanak a hegyekben, és ezek fölé háromezer hatszáz felügyelőt.

   3Elkülde Hiramhoz, a tírusi királyhoz is, mondván: A mint Dávid atyámmal cselekedtél, és neki czedrusfákat küldöttél, hogy házat építsen magának, melyben lakott is:Kir. III. 5,2 
4úgy cselekedjél velem is, hogy az én Uram Istenem nevének házat épitsek, s azt a jóillatú szerek előtte leendő gyújtására szenteljem, és a fűszerek füstölésére, és a kenyerek mindenkori kitételére, és az égőáldozatokra reggel és este, szombatokon is és az újhold napjain, és a mi Urunk Istenünk ünnepein, melyek Izraelnek parancsoltattak, mindörökké.
   5Mert a ház, melyet építeni kivánok, nagy; mert nagy a mi Istenünk minden istenek fölött.

   6Kinek lehet azért ereje, hogy neki méltó házat építsen? Ha az ég és az egeknek egei sem foghatják őt be: ki vagyok én, hogy házat építhessek neki? hanem csak arra, hogy jó illatszer gyujtassék előtte.

   7Küldj tehát nekem tanúlt férfiút, ki aranyból és ezüstből, rézből és vasból, vörös karmazsin és kék selyemből tudjon dolgozni, és ki czifrázatokat tudjon metszeni, azon mesterekkel, kik velem vannak Judeában és Jerusalemben, kiket atyám, Dávid szerzett.

   8De czedrusfákat is küldj nekem, és gyalogfenyő és jegenyefenyő-fákat a Libanonból; mert tudom, hogy a te szolgáid tudnak fát vágni a Libanonból, és szolgáim szolgáiddal lesznek,

   9hogy nekem sok fát készítsenek; mert a ház, melyet építeni kivánok, igen nagy és dicsőséges.

   10Azonfölül a te munkás szolgáidnak, kik a fákat vágni fogják, élelmökre adok húszezer mérték búzát, és ugyanannyi mérték árpát, és húszezer veder bort, húszezer veder olajat is.

   11Felele pedig Hiram, a tírusi király, levél által, melyet Salamonnak küldött vala: Mivel az Úr szerette népét, azért tett téged föléje országlóvá.

   12És tovább mondá: Áldott legyen Izrael Ura Istene, ki az eget és földet teremtette, ki Dávid királynak bölcs és tanúlt, értelmes és okos fiat adott, hogy az Úrnak házat, és magának palotát építsen.

   13Küldök azért neked egy okos és igen tanúlt férfiút, Hiramot, atyámat,

   14a Dán leányai közől való asszony fiát, kinek atyja tírusi volt, ki aranyból és ezüstből, rézből és vasból, márványkőből és fából tud dolgozni, vörös és kék, fehér és karmazsin-selyemből is, és ki minden czifrázatot tud metszeni és okosan gondolni, a mi csak a munkában szükséges, a te mestereiddel, és az én uramnak, Dávid atyádnak mestereivel.

   15Azért a búzát és árpát, az olajat és bort, a miket igértél, uram, küldd meg a te szolgáidnak.

   16Mi pedig fát vágunk a Libanonból, a mennyire szükséged lesz, és szálakon Joppéba viszszük azokat a tengeren; te pedig vitesd el azokat Jerusalembe.

   17Ekkor számbavevé Salamon mind a jövevény férfiakat, kik Izrael földén valának, azon számlálás szerint, melylyel atyja, Dávid megszámlálta vala; és találtatának százötvenháromezeren és hatszázan.

   18És azok közől hetvenezret rendele, kik vállaikon terhet hordjanak, és nyolczvanezret, kik köveket vágjanak a hegyekben; háromezer hatszáz felügyelőt pedig a nép munkái fölé.