5
1Mert tudjuk, hogyha a mi földi házunk, melyben lakunk, leomlik, van épületünk az Istentől, nem kézzel állított, hanem örökkévaló házunk mennyekben.
2Mely után ebben fohászkodunk is, ohajtván a mi mennyei lakóházunkba átöltözni;
   3de úgy, ha felöltözve, s nem mezítelenűl találtatunk.
   4Mert a kik e hajlékban vagyunk is, fohászkodunk a teher miatt; de azért nem kivánunk levetköztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelessék az élettől.
   5A ki pedig erre készít minket, Isten az, ki nekünk adta a lélek zálogát.
   6Bízzunk azért mindenkoron, tudván, hogy míg a testben vagyunk, távol járunk az Úrtól;
   7(mert hit által járunk, és nem a szem látásával).
   8Bizodalmunk van pedig és jóakaratunk, hogy inkább kiköltözzünk a testből, és jelen legyünk az Úrnál.
   9És azért igyekezünk, akár távol, akár jelen lévén, őneki kedvében lenni.
   10Mert mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus itélőszéke előtt, hogy kiki elvegye diját a testben, a mint jót vagy gonoszat cselekedett.Rom. 14,10 
11Tudván tehát, hogy az Úrtól félni kell, az embereket intjük erre, a mint Isten ezt tudja rólunk; reménylem pedig, hogy ez iránt a ti lelkiisméretetek előtt is tisztában vagyunk.
   12Nem akarjuk ezzel ismét magunkat ajánlani, hanem alkalmat adunk nektek, hogy reánk nézve dicsekedhessetek azok ellenében, kik színből dicsekszenek, és nem szívből.
   13Mert ha elragadtatunk elménkben, Istenért van ez; ha mérsékeljük magunkat, tiértetek;
   14mert Krisztus szeretete ösztönöz, minket, midőn azt itéljük: hogyha egy meghalt mindenekért, tehát mindnyájan meghaltak;
   15és mindenekért meghalt Krisztus, hogy a kik élnek, már ne magoknak éljenek, hanem annak, ki érettök meghalt és feltámadott.
   16Azért mi ezentúl senkit nem tekintünk test szerint; és ha Krisztust ismertük is test szerint, de most már nem nézünk arra.
   17Ha tehát Krisztusban valaki új teremtmény lett, a régiek elmúltak; ime mindenek megújúltak.Izai. 43,19 Jel. 21,5 
18Ez pedig mind az Istentől van, ki megbékéltetett minket önmagával Krisztus által, és nekünk a megengesztelés kiszolgáltatását adta.
   19Mert az Isten Krisztusban megbékélteté önmagával a világot, nem tulajdonítván nekik az ő vétköket, és miránk bízta a megengesztelés igéjét.
   20Krisztus helyett járunk tehát követségben, úgymint az Isten intvén miáltalunk. Kérünk a Krisztusért: békéljetek meg az Istennel.
   21Ki azt, ki bűnt nem ismert, miérettünk bűnné tette, hogy mi Isten igazsága legyünk őáltala.