Királyok III. (I.) könyve

18 ¹Sok idő mulva, lőn az Úr igéje Illéshez a harmadik esztendőben, mondván: Menj el, és mutasd meg magadat Ákábnak, hogy adjak esőt a föld szinére.
²Elméne tehát Illés, hogy megmutassa magát Ákábnak; nagy éhség vala pedig Szamariában.
   ³És hívá Ákáb háza sáfárát, Abdiást; Abdiás pedig igen féli vala az Urat.
   ⁴Mert mikor Jezabel az Úr prófétáit öldöste, ő száz prófétát vitt el, és elrejté őket ötvenenkint barlangokba, és táplálá őket kenyérrel és vízzel.
   ⁵Mondá azért Ákáb Abdiásnak: Menj el az országba minden vizkúthoz és minden völgybe, hatalán füvet találhatnánk, és megtarthatnók a lovakat és öszvéreket, hogy a barmok mindenestűl el ne veszszenek.
   ⁶És föloszták magoknak a tartományokat, hogy azokat körűljárják; Ákáb egyik úton megyen vala, és Abdiás a másik úton külön.
   ⁷És mikor Abdiás az úton vala, Illés találkozék vele; ki megismervén őt, arczára borúla, és mondá: Nem te vagy-e uram, Illés?
   ⁸Kinek ő felelé: Én. Menj el, és mondd meg uradnak: Jelen vagyon Illés.
   ⁹És amaz: Mit vétettem, úgymond, hogy engem, szolgádat, kezébe adsz Ákábnak, hogy megöljön?
   ¹⁰Él a te Urad Istened! hogy nincs nemzet vagy ország, a hova nem küldött uram, téged keresvén; és midőn mindnyájan azt felelték: Nincs itt… megesketett minden országot és nemzetet, mivel semmikép sem találtak föl.
   ¹¹És most te azt mondod nekem: Eredj, és mondd uradnak: Jelen vagyok Illés.
   ¹²És mikor majd elmegyek tőled, az Úr lelke elviszen téged olyan helyre, melyet én nem ismerek, és bemenvén, megjelentem Ákábnak, és nem találván téged, megöl engem; a te szolgád pedig féli az Urat gyermekségétől kezdve.
   ¹³Nem mondották-e meg neked, uramnak, mit cselekedtem, mikor Jezabel az Úr prófétáit öldöste, hogy elrejtettem az Úr prófétái közől száz férfiút, ötvenenkint barlangokba, és tápláltam őket kenyérrel és vizzel?
   ¹⁴És most te azt mondod: Menj el és mondd Uradnak: Jelen vagyon Illés; hogy megöljön engem?
   ¹⁵És mondá Illés: Él a seregek Ura Istene! kinek színe előtt állok, hogy ma megjelenek előtte.
   ¹⁶Elméne tehát Abdiás Ákáb elé, és megjelenté neki; és Ákáb eléje méne Illésnek.
   ¹⁷És mikor meglátta őt, mondá: Te vagy-e az, ki fölháborítod Izraelt?
   ¹⁸És amaz mondá: Nem én háborítottam föl Izraelt, hanem te és atyád háza, kik elhagytátok az Úr parancsait, és Baalimot követtétek.
   ¹⁹Mindazáltal küld el most, és gyüjtsd egybe hozzám egész Izraelt Kármél hegyére, és Baal négyszázötven prófétáját, és a berkek négyszáz prófétáját, kik Jezabel asztaláról esznek.
   ²⁰Elkülde Ákáb Izrael minden fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat Karmél hegyére.
   ²¹Illés pedig közeledvén az egész néphez, mondá: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baal, kövessétek azt. És a nép egy szót sem felelt neki.
   ²²És Illés mondá ismét a népnek: Én egyedűl maradtam meg az Úr prófétája; Baal prófétái pedig négyszáz és ötven férfiak.
   ²³Adassék nekünk két tulok, és ők válaszszák magoknak az egyik tulkot, és darabokra vagdalván, rakják a fára, tüzet pedig ne tegyenek alája; és én a másik tulkot áldozom föl, és a fára rakom, tüzet pedig nem teszek alája.
   ²⁴Híjátok segítségűl isteneitek neveit, és én Uram nevét hívom segítségűl; és a mely Isten meghallgat a tűz által, ő legyen Isten. Felelvén az egész nép, mondá: Helyes indítvány!
   ²⁵Mondá tehát Illés Baal prófétáinak: Válaszszátok magatoknak az egyik tulkot, és áldozzatok először, mert többen vagytok, és híjátok segítségűl isteneitek neveit, és ne tegyetek tüzet alája.
   ²⁶Kik elvivén a tulkot, melyet nekik adott vala, föláldozák, és segítségűl hivák Baal nevét reggeltől délig, mondván: Baal! hallgass meg minket. És nem vala szózat, sem a ki felelne; és átugrándozák az oltárt, melyet csináltak vala.
   ²⁷És midőn már dél lett, Illés csúfolá őket, mondván: Kiáltsatok nagyobb szóval; mert isten ő, és talán beszélget, vagy a vendégfogadóban vagyon, vagy az úton, vagy bizony tán alszik, hogy fölserkenjen.
   ²⁸Kiáltának tehát nagy szóval, és metélik vala magokat szokásuk szerint késekkel és tőrökkel, míg a vér elborítá őket.
   ²⁹Miután pedig elmúlt a dél, s ők mégis prófétálván, eljött az idő, melyen áldozni szoktak; és szózat nem hallatszék, és senki nem felele, s nem figyelmeze az imádkozókra;
   ³⁰mondá Illés az egész népnek: Jőjetek hozzám. És hozzá járúlván a nép, fölállittatá az Úr oltárát, mely lerontatott vala.
   ³¹És tizenkét követ vőn Jákob fiai nemzetségeinek száma szerint, kihez az Úr beszéde lett, mondván: Izrael leszen neved.Móz. I. 32,28  ³²És a kövekből oltárt építe az Úr nevében, és vízárkot csinála, mintegy két barázdányit az oltár körűl,
   ³³és elrendezé a fát, és elosztá tagonkint a tulkot, és a fára tevé,
   ³⁴és mondá: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. És ismét mondá: Cselekedjétek azt másodszor is. Kik mikor másodszor megcselekedték, mondá: Harmadszor is ugyanezt cselekedjétek. És harmadszor is megtevék,
   ³⁵és foly vala a víz az oltár körűl, és az árok verme megtelék.
   ³⁶És mikor már ideje volt, hogy föláldozzák az égőáldozatot, oda járulván Illés próféta, mondá: Ábrahám, Izsák és Izrael Ura Istene! mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, és én a te szolgád, és parancsod szerint cselekszem mindezeket.
   ³⁷Hallgass meg engem, Uram! hallgass meg engem; hadd tanúlja meg ez a nép, hogy te vagy az Úr Isten, és te térítetted meg ismét szivöket.
   ³⁸Ekkor leszálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot és a fát és köveket, a port is és a vizet, mely az árokban vala, fölnyalván.
   ³⁹Látván ezt az egész nép, arczra borúla, és mondá: Az Úr, ő az Isten! az Úr, ő az Isten!
   ⁴⁰És mondá nekik Illés: Fogjátok el Baal prófétáit, és csak egy se szaladjon el közőlük. Kiket miután megfogtak, vivé őket Illés Ciszon patakához, és ott megölé őket.
   ⁴¹És mondá Illés Ákábnak: Menj föl, egyél és igyál; mert sok eső zúgása vagyon.
   ⁴²Fölméne Ákáb, hogy egyék és igyék; Illés pedig fölméne a Karmél tetejére és a földre borúlván, arczát térdei közé tevé.
   ⁴³És mondá szolgájának: Eredj föl, és nézz a tenger felé. Ki mikor fölment és arra tekintett, mondá: Nincs semmi. És ismét mondá neki: Menj vissza hétszer.
   ⁴⁴Hetedszer pedig ime egy kis felhőcske, mint egy ember nyoma, jő vala fel a tengerből. És mondá: Eredj föl, és mondjad Ákábnak: Fogass szekeredbe, és menj le, hogy el ne érjen az eső.
   ⁴⁵És midőn ide s tova fordúlt, ime az egek elsötétűlének, és felhő és szél és nagy eső lőn. Felülvén tehát Ákáb, Jezrahelbe méne.
   ⁴⁶És az Úr keze lőn Illésen, és felövezve ágyékát, fut vala Ákáb elől, míg Jezrahelbe jutott.