66 1Ezt mondja az ÚR: A menny az én trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Milyen házat akartok építeni nekem, és milyen helyen kellene tartózkodnom? 2Hiszen mindent az én kezem alkotott, így keletkezett minden - így szól az ÚR. Mert én arra tekintek, aki nyomorult és megtört szívű, és aki igéimet tiszteli. 3Bikát vágnak le, de embert is ölnek, juhot áldoznak, de kutya nyakát is szegik. Ételáldozatot mutatnak be, de disznóvért is, tömjéneznek emlékeztetőül, de a bálványt is áldják. Ők is maguk választották meg útjukat, és förtelmes bálványaikban gyönyörködtek. 4Én is magam választom meg, hogy mivel bántsam őket, és rájuk hozom, amitől borzadnak. Mert szóltam, de nem feleltek, beszéltem, de nem hallgattak rám, hanem azt tették, amit rossznak látok, azt választották, ami nem tetszik nekem. 5Halljátok az ÚR igéjét, akik tisztelitek szavát: Honfitársaitok, akik gyűlölnek és kitaszítanak benneteket nevem miatt, ezt mondják: Mutassa meg dicsőségét az ÚR, látni akarjuk örömötöket! Ők azonban szégyent vallanak. 6Zúgás hangzik a városból, hangzik a templomból: az ÚR hangja, aki megfizet ellenségeinek érdemük szerint. 7Mielőtt vajúdott, már szült is. Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra. 8Ki hallott ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Sion, máris megszülte fiait. 9Csak megindítsam, és ne vezessem le a szülést? - kérdezi az ÚR. Vagy én, aki a szülést vezetem, megakadályozzam? - kérdezi Istened. 10Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok! 11Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből. Gyönyörködve szívhatjátok telt mellét. 12Bizony, ezt mondja az ÚR: Folyamként árasztom rá a békességet, mint megáradt patakot, a népek gazdagságát. Megszoptatnak, karjukon hordoznak, és térdükön ringatnak benneteket. 13Ahogyan az anya vigasztalja fiát, úgy vigasztallak én titeket: Jeruzsálemben kaptok vigasztalást! 14Meglátjátok, és örül szívetek, testetek is virul, mint a fű. Megtudják, hogy az ÚR támogatja szolgáit, ellenségeit pedig megbünteti. 15Mert eljön az ÚR tűzben, harci kocsijai gyorsak, mint a forgószél. Rájuk zúdítja lángoló haragját, és fenyítését lángoló tűzben. 16Mert tűzzel ítél az ÚR, kardja mindenkit elér, és sokan lesznek, akiket megöl az ÚR. 17Elpusztulnak mindazok, akik megszentelik és megtisztítják magukat, de csak azért, hogy kertekben áldozzanak egy középen álló körül, és akik dísznóhúst, undok állatot és egeret esznek - így szól az ÚR. 18Ismerem tetteiket és gondolataikat. Eljött az ideje, hogy összegyűjtsem a különböző nyelvű népeket. Jöjjenek és lássák dicsőségemet! 19Csodát teszek majd köztük, és a megmentetteket elküldöm a népekhez: Tarsísba, Púlba és Lúdba, az íjászokhoz, Tubalhoz és Jávánhoz, a messzi szigetekre, amelyek még nem hallották híremet, és nem látták dicsőségemet. Vigyék hírül dicsőségemet a népeknek. 20Elhozzák minden honfitársatokat az összes népek közül ajándékul az ÚRnak: lovakon, kocsikon és gyaloghintókon, öszvéreken és tevéken, szent hegyemre, Jeruzsálembe - mondja az ÚR -, ahogyan Izráel fiai szokták elhozni ajándékukat tiszta edényben az ÚR házába. 21Én pedig ezek közül is választok papokat és lévitákat - mondja az ÚR. 22Mert ahogyan megmarad az új ég és az új föld, amelyet én alkotok - így szól az ÚR -, ugyanúgy megmaradnak utódaitok és a nevetek is. 23Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem - mondja az ÚR. 24Amikor eltávoznak, meglátják azoknak a holttestét, akik hűtlenül elhagytak engem. Nem pusztulnak el ott a férgek, a tűz sem alszik ki, és minden ember undorodni fog tőlük.