Keresés a Bibliában

52 1Huszonegy éves volt Cidkijjá, amikor uralkodni kezdett, és tizenegy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Hamútal volt, Jirmejá leánya, Libnából. 2Azt művelte, amit rossznak lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan Jójákim tette. 3Bizony, az ÚR haragja miatt történt ez Jeruzsálemmel és Júdával! Végül is elvetette őket maga elől. Cidkijjá azután föllázadt Babilónia királya ellen. 4Uralkodásának kilencedik évében, a tizedik hónap tizedikén megérkezett Nebukadneccar, Babilónia királya egész hadseregével Jeruzsálem alá. Tábort ütöttek vele szemben, és ostromműveket építettek körülötte. 5Ostrom alatt állt a város Cidkijjá király uralkodásának tizenegyedik évéig. 6A negyedik hónap kilencedikén már úgy elhatalmasodott a városban az éhínség, hogy nem volt ennivalója az ország népének. 7Akkor betörtek a városba. A harcosok azonban éjszaka mind kimenekültek a városból a két várfal közt levő kapun át, amely a király kertje mellett van, és bár a káldeusok ott voltak körös-körül a város alatt, eljutottak a síkság felé vezető útra. 8A káldeusok egy csapata azonban üldözőbe vette a királyt, és utolérték Cidkijját a jerikói síkságon, mivel egész csapata szétszóródott mellőle. 9El is fogták a királyt, és elvitték Babilónia királyához Riblába, Hamát földjére, aki ítéletet tartott fölötte. 10Babilónia királya Cidkijjá fiait a szeme láttára ölette meg, és Júda összes vezéreit is megölette Riblában. 11Ezután Cidkijját megvakították, majd bilincsbe verték, és elvitte a babilóniai király Babilonba; és börtönben tartotta halála napjáig. 12Az ötödik hónap tizedikén, Nebukadneccar királynak, Babilónia királyának tizenkilencedik évében, eljött Jeruzsálembe Nebuzaradán testőrparancsnok, aki Babilónia királyának a szolgálatában állt. 13Felgyújtotta az ÚR házát és a királyi palotát, és fölperzselte Jeruzsálem minden házát és valamennyi nagy palotáját. 14A testőrparancsnokkal levő egész káldeus haderő pedig lerombolta Jeruzsálem várfalait körös-körül. 15A nép nincstelenjeinek egy részét és a városban megmaradt többi népet, meg az átpártolókat, akik Babilónia királyához pártoltak, a maradék népséggel együtt fogságba hurcolta Nebuzaradán testőrparancsnok. 16Az ország nincstelenjeinek másik részét otthon hagyta Nebuzaradán testőrparancsnok szőlőműveseknek és mezei munkásoknak. 17Összetörték a káldeusok az ÚR házánál levő rézoszlopokat, továbbá az ÚR házához tartozó mosdóállványokat meg a réztengert, és az összes rezet elvitték Babilóniába. 18Elvitték a fazekakat, a lapátokat, a késeket és a hintőedényeket, a serpenyőket és minden rézeszközt, amelyekkel a szent szolgálatot szokták végezni. 19Elvitte a testőrparancsnok a tálakat, a szenesserpenyőket, a hintőedényeket, a fazekakat, a mécstartókat, a serpenyőket, az áldozati kelyheket: mindent, ami csak aranyból és ezüstből volt. 20A két oszlopban, az egyetlen réztengerben meg a talapzatként alatta levő tizenkét rézbikában, amelyeket Salamon király készíttetett az ÚR házához, mindezekben a tárgyakban megmérhetetlen súlyú réz volt. 21Az oszlopok magassága tizennyolc könyök volt, és tizenkét könyöknyi zsinór érte körül őket, vastagságuk négyujjnyi volt, és belül üres volt mindegyik oszlop. 22Réz oszlopfő volt rajtuk. Egyik oszlopfő öt könyök magas volt, és az oszlopfőn körös-körül recézet és gránátalma volt, mind rézből. Ugyanilyen gránátalmák voltak a másik oszlopon is. 23Kilencvenhat grátánalma volt a külső oldalon, összesen száz gránátalma volt a recézeten körös-körül. 24Elvitte a testőrparancsnok Szerájá főpapot, meg Cefanjá papot, a helyettesét és három ajtóőrt. 25Elvitt egy főembert is a városból, aki a harcosok parancsnoka volt, hét embert a király személyes környezetéből, akiket a városban találtak, továbbá a hadseregparancsnok írnokát, aki fegyverbe szokta hívni az ország hadinépét, végül hatvan férfit az ország népéből, akiket ott találtak a városban. 26Fogta, és elvitte őket Nebuzaradán testőrparancsnok Babilónia királyához Riblába. 27Babilónia királya pedig levágatta, megölette őket Riblában, Hamát földjén. Így kellett fogságba mennie Júdának a saját földjéről. 28Ennyien voltak azok, akiket fogságba vitt Nebukadneccar: uralkodása hetedik évében háromezer-huszonhárom júdait, 29Nebukadneccar uralkodásának tizennyolcadik esztendejében nyolcszázharminckét lelket Jeruzsálemből. 30Nebukadneccar uralkodásának huszonharmadik esztendejében hétszáznegyvenöt lelket vitt fogságba Júdából Nebuzaradán testőrparancsnok. Összesen négyezer-hatszáz lelket. 31Jójákin júdai király fogságának harminchetedik évében, a tizenkettedik hónap huszonötödikén történt, hogy Evil-Meródak, Babilónia királya abban az évben, amikor uralkodni kezdett, megkegyelmezett Jójákin júdai királynak, és kiengedte a fogházból. 32Jóindulattal beszélt vele, és székét följebb tétette a többi király székénél, akik nála voltak Babilonban. 33Kicseréltette rabruháit, és Jójákin állandóan vele étkezett egész életében. 34Ellátását állandó ellátásként Babilónia királyától kapta, napi szükséglete szerint, egész életében, halála napjáig.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet