10 1Nádáb és Abíhú, Áron fiai, fogták a maguk szenesserpenyőjét, tüzet tettek bele, füstölőszert raktak rá, és idegen tűzzel áldoztak az ÚR előtt, amilyet Ő nem parancsolt nekik. 2Ekkor tűz csapott ki az ÚR színe elől, és megemésztette őket; meghaltak az ÚR színe előtt. 3Mózes így szólt Áronhoz: Erről beszélt az ÚR, amikor azt mondta: A hozzám közelállókon mutatom meg, hogy szent vagyok, és az egész nép előtt, hogy dicsőséges vagyok! Áron némán hallgatott. 4Azután odahívta Mózes Mísáélt és Elcáfánt, Áron nagybátyjának, Uzzíélnek a fiait, és ezt mondta nekik: Járuljatok ide, és vigyétek el atyátokfiait a szentély elől, a táboron kívülre! 5Oda is járultak, és elvitték azokat ruhástul a táboron kívülre, ahogyan Mózes intézkedett. 6Azután ezt mondta Mózes Áronnak meg a fiainak, Eleázárnak és Ítámárnak: Fejeteket gondozatlanul ne hagyjátok, ruhátokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok, és az ÚR meg ne haragudjék az egész közösségre! Atyátokfiai, Izráel egész háza pedig sírjon amiatt, hogy ilyen égető tűzzel égetett az ÚR! 7A kijelentés sátrának a bejáratától se távozzatok el, különben meghaltok, mert az ÚR felkenő olaja van rajtatok! Ők tehát Mózes beszéde szerint cselekedtek. 8Azután így beszélt Áronhoz az ÚR: 9Bort és részegítő italt ne igyatok, te se, meg a fiaid se, amikor bementek a kijelentés sátrába, hogy meg ne haljatok! Örök rendelkezés legyen ez nektek nemzedékről nemzedékre. 10Így tudtok különbséget tenni a szent és a közönséges közt, a tisztátalan és a tiszta közt, 11és így tudjátok tanítani Izráel fiait mindazokra a rendelkezésekre, amelyeket kijelentett számukra az ÚR Mózes által. 12Mózes így szólt Áronhoz és megmaradt fiaihoz, Eleázárhoz és Ítámárhoz: Fogjátok az ételáldozatot, amely megmaradt az ÚR tűzáldozataiból, és egyétek meg azt kovásztalanul az oltár mellett, mert igen szent az. 13Szent helyen egyétek meg, mert neked és a fiaidnak rendelt rész ez az ÚR tűzáldozataiból. Ezt a parancsot kaptam. 14A felmutatott áldozati szegyet és a szent ajándékul adott combot is tiszta helyen egyétek meg, te és a fiaid meg a lányaid, mert neked és gyermekeidnek rendelt részül adják azt békeáldozataikból Izráel fiai. 15A szent ajándékul adott combot és a felmutatott áldozati szegyet a kövér részek tűzáldozatával együtt vigyék be, hogy felmutassák az ÚR színe előtt felmutatott áldozatként, azután a tied lesz és a fiaidé örök rendelkezésként, az ÚR parancsa szerint. 16Amikor Mózes igen kereste a vétekáldozati bakot, kiderült, hogy elégett. Megharagudott ezért Áronnak a megmaradt fiaira, Eleázárra és Ítámárra, és ezt mondta: 17Miért nem ettétek meg a vétekáldozatot a szent helyen? Hiszen igen szent az, és az ÚR nektek adta, hogy hordozzátok a közösség bűnét, és engesztelést szerezzen értük az ÚR előtt. 18Mégsem vittétek be a vérét a szentély belsejébe. Meg kellett volna ennetek a szent helyen az áldozati húst, ahogy megparancsoltam. 19De Áron így szólt Mózeshez: Nézd, ma mutatták be vétekáldozatukat és égőáldozatukat az ÚR előtt, engem pedig ilyen dolgok értek! Ha én ma vétekáldozatot eszem, jónak látta volna-e az ÚR? 20Amikor ezt hallotta Mózes, igazat adott neki.