Keresés a Bibliában

18 1Ezután megszemlélte Dávid a vele levő hadinépet, és ezredeseket meg századosokat állított az élükre. 2Dávid a hadinép egyharmadát Jóábra bízta, egyharmadát Abisajra, Cerújá fiára, Jóáb testvérére, egyharmadát pedig a gáti Ittajra. A király ezt mondta a népnek: Én magam is veletek fogok menni. 3De a nép így felelt: Nem jöhetsz, mert ha mi megfutamodunk is, velünk nem törődnek; sőt ha a sereg fele meghal is, azzal sem törődnek. De te annyit érsz, mint tízezer magunkfajta ember. Jobb tehát, ha a városból segítesz bennünket. 4A király ezt mondta nekik: Úgy teszek, ahogy jónak látjátok. Majd odaállt a király a kapu mellé, az egész hadinép pedig kivonult századonként és ezredenként. 5Jóábnak, Abisajnak és Ittajnak ezt parancsolta a király: Az én kedvemért bánjatok kíméletesen azzal a fiúval, Absolonnal! Hallotta az egész hadinép is, hogy mit parancsolt a király Absolonra vonatkozólag mindegyik vezérének. 6Azután kivonult a hadinép a mezőre Izráel ellen, de az ütközet az efraimi erdőben folyt le. 7Ott verték meg Izráel hadinépét Dávid szolgái. Nagy vereség érte ott őket azon a napon: elesett húszezer ember. 8Kiterjedt a harc arra az egész vidékre, és a hadinép közül sokkal többet pusztított el az erdő azon a napon, mint amennyit fegyver pusztított el. 9Egyszer csak rábukkantak Dávid szolgái Absolonra. Absolon egy öszvéren nyargalt. Az öszvér beszaladt egy nagy tölgyfa sűrű ágai alá, Absolon pedig fennakadt hajánál fogva a tölgyfán, és ott maradt ég és föld között, mert az öszvér kiszaladt alóla. 10Meglátta ezt egy ember, és jelentette Jóábnak. Ezt mondta: Láttam, hogy Absolon egy tölgyfán függ! 11Jóáb ezt mondta a hírt hozó embernek: Ha láttad, miért nem terítetted mindjárt a földre? Azután gondom lett volna arra, hogy tíz ezüstöt meg egy övet adjak neked. 12De az az ember így felelt Jóábnak: Ha ezer ezüst ütné is a markomat, akkor sem emelnék kezet a király fiára. Hiszen fülünk hallatára parancsolta meg a király neked, Abisajnak meg Ittajnak, hogy vigyázzatok arra a fiúra, Absolonra! 13Ha orvul törtem volna az életére, akkor te nem álltál volna mellém, hiszen a király előtt semmi sem marad titokban! 14Jóáb ezt mondta: Mit vesztegetem veled az időt? És három dárdát kapva a kezébe, beledöfte Absolon szívébe, mert még életben volt a tölgyfán. 15Azután körülfogta Absolont Jóáb tíz fegyverhordozó legénye, levágták és megölték. 16Ekkor Jóáb megfújta a kürtöt, mire a nép visszatért Izráel üldözéséből, mert Jóáb megállást parancsolt a népnek. 17Absolont pedig fogták, beledobták az erdőben egy nagy gödörbe, és igen nagy rakás követ szórtak rá. Egész Izráel elfutott, mindenki a maga otthonába. 18Absolon még életében vett, és felállított magának egy emlékoszlopot a Király-völgyben, mert ezt mondta: Nincs fiam, aki fenntartaná nevem emlékét. Ezért a maga nevéről nevezte el az oszlopot. Absolon emlékoszlopának nevezik azt még ma is. 19Ahimaac, Cádók fia ezt mondta: Elfutok, és megviszem az örömhírt a királynak, hogy igazságot szolgáltatott neki ellenségeivel szemben az ÚR. 20De Jóáb ezt mondta neki: Ne légy te ma hírvivő, majd máskor vihetsz örömhírt. Ma nem örömhírt vinnél, hiszen meghalt a király fia! 21Egy etióp embernek azonban ezt parancsolta Jóáb: Menj, jelentsd a királynak, amit láttál! Az etióp ember leborult Jóáb előtt, azután futásnak eredt. 22Ahimaac, Cádók fia megint ezt mondta Jóábnak: Bármi történjék is, elfutok én is az etióp után! De Jóáb ezt felelte: Miért futnál éppen te, fiam? Nem örömhír ez, amelyért jutalmat kapnál. 23Bármi történjék is - mondta -, elfutok! Erre azt mondta neki Jóáb: Hát fuss! Futásnak eredt tehát Ahimaac a kikkári úton, és megelőzte az etiópot. 24Dávid ott ült a két kapu között, az őrálló pedig fölment a kapu tetejére a bástyára, és amikor körülnézett, látta, hogy egy ember fut egyedül. 25Az őr lekiáltott, és jelentette ezt a királynak. A király ezt mondta: Ha egyedül van, örömhírt hoz. Közben az ember egyre közelebb jött. 26Azután meglátott az őr egy másik futó embert is, ezért lekiáltott az őr a kapuba, és ezt mondta: Jön egy másik egyedül futó ember is! A király ezt mondta: Az is örömhírt hoz. 27Majd ezt mondta az őr: Az elsőnek a futását olyannak látom, mintha Ahimaac, Cádók fia futna. Akkor ezt mondta a király: Jó ember ő, és jó hírt hoz. 28Ahimaac ezt kiáltotta a királynak: Békesség! Azután leborult a király elé arccal a földre, és ezt mondta: Áldott az ÚR, a te Istened! Kezedbe adta azokat az embereket, akik kezet emeltek az én uramra, királyomra. 29De a király ezt kérdezte: Épségben van-e Absolon fiam? Ahimaac így felelt: Láttam egy nagy tömeget, de Jóáb elküldte a király egyik szolgáját meg a te szolgádat is, ezért nem tudom, mi történt. 30A király azt mondta: Eredj odébb, állj félre! Ő tehát odébbment, és félreállt. 31Közben megérkezett az etióp ember is, és így szólt: Jó hírt küldenek, uram, királyom! Igazságot szolgáltatott ma neked az ÚR mindazokkal szemben, akik fölkeltek ellened. 32De a király ezt kérdezte az etióptól: Épségben van-e Absolon fiam? Az etióp így felelt: Úgy járjanak az én uram, királyom ellenségei, és mindazok, akik a vesztedre törnek, mint az a fiú!

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet