8 1Ekkor Isten megemlékezett Noéról és minden vadállatról, minden háziállatról, ami vele volt a bárkában. Isten szelet támasztott a föld felett, mire a víz apadni kezdett. 2A mélységek forrásai és az ég csatornái bezárultak: az eső megszűnt esni az égből, 3és a víz lassan elapadt a földön. 4Százötven nap elteltével a víz visszahúzódott, s a hetedik hónapban, a hónap 17. napján a bárka megállt az Ararát hegyén. 5A víz a tizedik hónapig egyre jobban leapadt, s a hónap első napján feltűntek a hegycsúcsok. 6Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárka ablakát, amit csinált, 7s kiengedett egy hollót. Az ide-oda röpdösött, amíg a víz fel nem száradt a földről. 8Azután kiengedett egy galambot, hogy lássa, vajon a víz visszahúzódott-e már a föld színéről. 9De a galamb nem talált helyet a lába számára, ezért visszatért a bárkába, mivel még víz állt az egész földön. Ő kinyújtotta kezét, megfogta, és bevitte magához a bárkába. 10Még várt további hét napot, és újra kiengedett egy galambot. 11A galamb este visszatért hozzá, és íme, friss olajágat tartott a csőrében. Ebből megtudta Noé, hogy a víz eltűnt a földről. 12Újabb hét napig várt, és ismét kiengedett egy galambot, de ez már nem tért vissza hozzá. 13Noé 600. életévében, az első hónapban, a hónap első napján felszáradt a víz a föld színén. Ekkor Noé félretolta a bárka fedelét, körülnézett, s íme, a föld felszíne szikkadt volt. 14A második hónapban, a hónap 27. napján a föld száraz volt.
Noé kiszáll a bárkából.
15Ekkor Isten szólt Noéhoz: 16„Szállj ki a bárkából: te, a feleséged, a fiaid és fiaidnak feleségei.