A mamrei jelenés.

18 ¹Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. ²Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt ³és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. ⁴Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt. ⁵Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.” ⁶Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt.” ⁷Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. ⁸Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. ⁹Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” ¹⁰Az folytatta: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.” Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. ¹¹Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. ¹²Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: „Most legyen még szerelmi örömem, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg.” ¹³Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: „Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? ¹⁴Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” ¹⁵Sára tagadta, és azt mondta: „Nem nevettem.” De ő így válaszolt: „Igenis, nevettél.”

Ábrahám közbenjárása.

¹⁶A férfiak elindultak és Szodoma felé vették útjukat. Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket. ¹⁷Akkor az Úr így szólt: „Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök? ¹⁸Ábrahám ugyanis nagy és erős néppé lesz, s általa nyer áldást a föld minden népe. ¹⁹Arra szemeltem ki, hogy fiainak, majd pedig házanépének megparancsolja: Járjatok az Úr útján jogot és igazságosságot gyakorolva, hogy az Úr megadhassa Ábrahámnak, amit ígért neki.” ²⁰Ezért az Úr így szólt: „Szodoma és Gomorra miatt tetéződött a panasz, és bűnük nagyon súlyos. ²¹Lemegyek hát és megnézem, hogy mindenki úgy viselkedett-e vagy sem, ahogy az ellenük szóló panasz szava felhatolt hozzám, tudni akarom.” ²²A férfiak Szodoma felé indultak, de Ábrahám megállt az Úr előtt. ²³Azután Ábrahám közelebb lépett és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal? ²⁴Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? ²⁵Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.” ²⁶Az Úr így válaszolt: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” ²⁷Ábrahám folytatta és így szólt: „Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. ²⁸Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne.” ²⁹Erre ő folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak negyven van.” Ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.” ³⁰Ő újra szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.” Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, hát nem teszem meg.” ³¹Aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz.” Így felelt: „Húsz miatt sem pusztítom el.” ³²Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” ³³Ezt válaszolta: „Tíz miatt sem pusztítom el.” Ezután Isten eltávozott, miután befejezte beszédét Ábrahámmal. Ábrahám pedig hazament.

Szodoma pusztulása.

19 ¹A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük, ²és így szólt: „Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat.” Azok így válaszoltak: „Nem, a szabadban akarunk éjszakázni.” ³De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek. ⁴Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat. ⁵Kihívták Lótot és így szóltak: „Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket.” ⁶Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött, ⁷és így szólt: „Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot. ⁸Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat.” ⁹Erre azok így kiabáltak: „El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.” Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót. ¹⁰De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. ¹¹Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot. ¹²Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: „Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből, ¹³mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket.” ¹⁴Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: „Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost.” De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik. ¹⁵Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: „Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen.” ¹⁶Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket. ¹⁷Amikor kivezették őket, ezt mondták: „Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj.” ¹⁸Lót így szólt hozzájuk: „Nem, Uram, ¹⁹hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom. ²⁰Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni – ugyanis elég kicsi –, hogy életben maradhassak.” ²¹Ő így válaszolt neki: „Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél. ²²Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz.” Ezért nevezik a várost Coárnak. ²³A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba. ²⁴Akkor Isten kén­ és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. ²⁵Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét. ²⁶Felesége visszanézett és sóoszloppá változott. ²⁷Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt, ²⁸és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez. ²⁹Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.

A moábiták és ammoniták eredete.

³⁰Lót később följebb vonult Coárból, és két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. ³¹Az idősebb egyszer azt mondta a fiatalabbnak: „Apánk öreg, és nincs férfi a vidéken, aki hozzánk járna, ahogy ez az egész földön szokás. ³²Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!” ³³Azon az éjszakán megrészegítették atyjukat borral, azután az idősebb odament és atyjához feküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. ³⁴Másnap az idősebb azt mondta a fiatalabbnak: „Nézd, a múlt éjjel én háltam apámmal, részegítsük meg ezen az éjszakán is borral, azután menj és feküdj mellé, hogy apánktól utódunk legyen.” ³⁵Így azon az éjszakán is megrészegítették apjukat borral. Azután a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. ³⁶Így Lót mindkét lánya fogant apjától. ³⁷Az idősebbik fiút szült és Moábnak nevezte. Ő a moábiták ősatyja a mai napig. ³⁸A fiatalabb is fiút szült és Ben-Amminak nevezte. Ő az ammoniták ősatyja a mai napig.

KNB SZIT STL BD RUF KG