Keresés a Bibliában

A mamrei jelenés.

18 1Az Úr megjelent neki Mamre terebintjénél, amikor a meleg napszakban sátra bejáratánál ült. 2Fölemelte szemét és íme, három férfi állt előtte. Mihelyt meglátta őket, sátra bejáratától eléjük sietett, földig meghajolt 3és így szólt: „Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat. 4Hoznak vizet, mossátok meg lábatokat és telepedjetek le a fa alatt. 5Közben én hozok egy falat kenyeret, hogy felüdítsétek magatokat, aztán tovább mehettek. Hiszen ezért ejtettétek útba szolgátokat.” Azok így válaszoltak: „Tedd, amit mondtál.” 6Ábrahám besietett sátrába Sárához, és így szólt: „Végy gyorsan három adag lisztet, keleszd meg, és süss lepényt.” 7Azután kiment Ábrahám az állatokhoz, kiválasztott egy fiatal és erős borjút, s odaadta a szolgának, hogy sietve készítse el. 8Majd tejet és vajat hozott és meghozta az elkészített borjút is, és eléjük tette. 9Míg ettek, ott állt előttük a fa alatt. Azok megkérdezték: „Hol van a feleséged, Sára?” Ezt válaszolta: „Itt a sátorban.” 10Az folytatta: „A jövő évben ez idő tájt visszajövök, akkorra Sárának már fia lesz.” Sára a sátor bejárata mögött hallgatózott. 11Ábrahám és Sára azonban már korosak voltak, és Sárának már nem voltak asszonyi dolgai. 12Ezért Sára nevetett magában. Ugyanis erre gondolt: „Most legyen még szerelmi örömem, amikor már megöregedtem? Hiszen már férjem is öreg.” 13Akkor Isten így szólt Ábrahámhoz: „Miért nevet Sára és miért gondolja: Valóban szülni fogok még, jóllehet öreg vagyok? 14Van, ami az Úrnak lehetetlen? A jövő évben ez idő tájt újra eljövök hozzád és Sárának már fia lesz.” 15Sára tagadta, és azt mondta: „Nem nevettem.” De ő így válaszolt: „Igenis, nevettél.”

Ábrahám közbenjárása.

16A férfiak elindultak és Szodoma felé vették útjukat. Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket. 17Akkor az Úr így szólt: „Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök? 18Ábrahám ugyanis nagy és erős néppé lesz, s általa nyer áldást a föld minden népe. 19Arra szemeltem ki, hogy fiainak, majd pedig házanépének megparancsolja: Járjatok az Úr útján jogot és igazságosságot gyakorolva, hogy az Úr megadhassa Ábrahámnak, amit ígért neki.” 20Ezért az Úr így szólt: „Szodoma és Gomorra miatt tetéződött a panasz, és bűnük nagyon súlyos. 21Lemegyek hát és megnézem, hogy mindenki úgy viselkedett-e vagy sem, ahogy az ellenük szóló panasz szava felhatolt hozzám, tudni akarom.” 22A férfiak Szodoma felé indultak, de Ábrahám megállt az Úr előtt. 23Azután Ábrahám közelebb lépett és megszólalt: „Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal? 24Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek az ötven igazért, aki ott lakik? 25Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled. Az egész föld bírája nem járna el igazságosan.” 26Az Úr így válaszolt: „Ha ötven igazat találok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek.” 27Ábrahám folytatta és így szólt: „Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. 28Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztítod az egész várost?” Így válaszolt: „Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne.” 29Erre ő folytatta beszédét: „De lehet, hogy csak negyven van.” Ezt felelte: „Negyven miatt sem fogom megtenni.” 30Ő újra szólt: „Ne haragudj, Uram, ha beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek.” Ezt válaszolta: „Ha harmincat találok, hát nem teszem meg.” 31Aztán újra szólt: „Nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni: lehet, hogy csak húszat találsz.” Így felelt: „Húsz miatt sem pusztítom el.” 32Ő folytatta: „Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak.” 33Ezt válaszolta: „Tíz miatt sem pusztítom el.” Ezután Isten eltávozott, miután befejezte beszédét Ábrahámmal. Ábrahám pedig hazament.

Szodoma pusztulása.

19 1A két angyal este ért Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük, 2és így szólt: „Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat.” Azok így válaszoltak: „Nem, a szabadban akarunk éjszakázni.” 3De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készített nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek. 4Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép az utolsó férfiig körülvették a házat. 5Kihívták Lótot és így szóltak: „Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket.” 6Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött, 7és így szólt: „Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot. 8Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat.” 9Erre azok így kiabáltak: „El veled! Idegenként jött ide és már a bírót akarja játszani! Veled még jobban elbánunk, mint velük.” Hevesen rátámadtak az emberre, Lótra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót. 10De a férfiak kinyújtották kezüket és behúzták Lótot magukhoz a házba, és bezárták az ajtót. 11Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot. 12Ezután a férfiak így szóltak Lóthoz: „Ha még van itt valakid a városban, fiad és lányod vagy más valakid, aki hozzád tartozik, vezesd ki a helységből, 13mi ugyanis elpusztítjuk ezt a helyet, mivel igen nagy a panasz ellenük Isten előtt, és Isten azért küldött bennünket, hogy pusztítsuk el őket.” 14Akkor Lót kiment és beszélt vejeivel, akik leányait feleségül akarták venni, és ezt mondta: „Rajta, költözzetek el erről a helyről, mert Isten elpusztítja a várost.” De vejei azt hitték, hogy tréfálkozik. 15Amikor hajnalodott, az angyalok siettették Lótot és mondták: „Rajta, vedd feleségedet s két lányodat, akik itt vannak, nehogy a várost sújtó büntető ítélet téged is érjen.” 16Mivel még késlekedett, a férfiak kézen fogták őt, feleségét és mindkét lányát, mert Isten meg akarta őket menteni, és kivezették, s csak a városon kívül engedték el őket. 17Amikor kivezették őket, ezt mondták: „Menekülj, az életedről van szó. Ne tekints hátra, ne állj meg sehol a környéken, hanem menekülj a hegyekbe, nehogy elpusztulj.” 18Lót így szólt hozzájuk: „Nem, Uram, 19hiszen szolgád kegyelmet talált szemedben, s te nagy irgalmasságot gyakoroltál velem azáltal, hogy életben hagytál. De nem menekülhetek a hegyekbe. Hátha mégis utolér a baj, úgy, hogy meg kell halnom. 20Nézd, ott az a város elég közel van ahhoz, hogy oda meneküljek, s elég kicsi is. Ott szeretnék meghúzódni – ugyanis elég kicsi –, hogy életben maradhassak.” 21Ő így válaszolt neki: „Azzal is megtisztellek, hogy nem pusztítom el a várost, amelyről beszéltél. 22Menekülj oda sietve, mivel addig nem tehetek semmit, amíg oda nem érsz.” Ezért nevezik a várost Coárnak. 23A nap éppen megjelent a föld felett, amikor Lót megérkezett Coárba. 24Akkor Isten kén­ és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorrára. 25Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét. 26Felesége visszanézett és sóoszloppá változott. 27Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt, 28és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez. 29Így emlékezett meg Ábrahám Istene Lótról, amikor elpusztította a síkság városait és kimentette őt a pusztulásból, midőn elpusztította a városokat, amelyekben Lót lakott.

A moábiták és ammoniták eredete.

30Lót később följebb vonult Coárból, és két lányával együtt a hegyek között telepedett le. Félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. 31Az idősebb egyszer azt mondta a fiatalabbnak: „Apánk öreg, és nincs férfi a vidéken, aki hozzánk járna, ahogy ez az egész földön szokás. 32Gyere, részegítsük meg apánkat borral és háljunk vele, hogy apánktól legyen utódunk!” 33Azon az éjszakán megrészegítették atyjukat borral, azután az idősebb odament és atyjához feküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. 34Másnap az idősebb azt mondta a fiatalabbnak: „Nézd, a múlt éjjel én háltam apámmal, részegítsük meg ezen az éjszakán is borral, azután menj és feküdj mellé, hogy apánktól utódunk legyen.” 35Így azon az éjszakán is megrészegítették apjukat borral. Azután a fiatalabb fogta magát és hozzáfeküdt. Az nem vette észre, amint hozzáfeküdt, sem amint fölkelt. 36Így Lót mindkét lánya fogant apjától. 37Az idősebbik fiút szült és Moábnak nevezte. Ő a moábiták ősatyja a mai napig. 38A fiatalabb is fiút szült és Ben-Amminak nevezte. Ő az ammoniták ősatyja a mai napig.

KNB SZIT STL BD RUF KG