18 ¹Ezután az Úr megjelent neki Mamre völgyében, amikor a legforróbb napszakban éppen a sátra nyílásában üldögélt. ²Amint fölemelte szemét, megjelent neki három férfi, s megállt ott a közelében. Amikor észrevette őket, a sátra ajtajából eléjük szaladt, földig borult előttük, ³és így szólt: »Uram, ha kegyelmet találtam szemed előtt, ne haladj el szolgád mellett! ⁴Hadd hozzak egy kis vizet, mossátok meg lábatokat, és pihenjetek le a fa alatt! ⁵Teszek majd elétek egy falat kenyeret is, hogy felüdítsétek magatokat, aztán továbbmehettek, hiszen azért tértetek erre szolgátok felé!« Azok így szóltak: »Tégy, ahogy mondtad!«
⁶Besietett erre Ábrahám a sátorba Sárához, és azt mondta neki: »Siess, keverj be három véka lisztlángot, s készíts hamuban sült lepényt!« ⁷Maga pedig elfutott a csordához, hozott onnan egy fiatal borjút a javából, odaadta a legénynek, s az sietve elkészítette. ⁸Aztán fogta a vajat, a tejet és a borjút, amelyet készíttetett, és eléjük tette, ő maga pedig odaállt melléjük a fa alá.
⁹Azok, miután ettek, így szóltak hozzá: »Hol van Sára, a feleséged?« Ő azt felelte: »Itt, benn a sátorban.« ¹⁰Erre az egyikük azt mondta neki: »Egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának, a feleségednek.« Amint Sára a sátor ajtaja mögött meghallotta ezt, elnevette magát. ¹¹Öregek voltak ugyanis mindketten, és élemedett korúak, Sárának megszűntek már megjönni az asszonyi dolgok. ¹²Nevetett tehát magában, s azt gondolta: »Miután megöregedtem, és az uram is vén, lehet-e még gyönyörben részem?« ¹³Így szólt erre az Úr Ábrahámhoz: »Miért nevetett Sára, s miért mondta: ‘Szülhetek-e még vénasszony létemre?’ ¹⁴Túlságosan csodálatos talán bármi is az Úrnak? Amint megmondtam, egy esztendő múlva, ilyen idő tájban, visszatérek hozzád, s fia lesz Sárának.« ¹⁵Sára azonban tagadta: »Nem nevettem!« – mert félelmében megrettent. De az Úr azt mondta: »Nem úgy van az, te bizony nevettél!«
¹⁶Azután a férfiak felkeltek onnan, elindultak, és Szodoma felé fordították a szemüket. Ábrahám is velük ment, hogy elkísérje őket. ¹⁷Így szólt ekkor az Úr: »Eltitkoljam-e Ábrahám előtt, amit tenni akarok? ¹⁸Mert ő nagy és igen hatalmas nemzetté lesz, benne nyer áldást a föld minden nemzete. ¹⁹Hiszen azért ismertem meg, hogy megparancsolja fiainak és háza népe utódainak, hogy tartsák meg az Úr útját, és cselekedjenek a jog és az igazság szerint, hogy az Úr így teljesítse Ábrahámért mindazt, amit mondott neki.« ²⁰Azt mondta tehát az Úr: »Szodoma és Gomorra ellen sok a panasz és jajkiáltás, és a bűnük igen súlyos. ²¹Lemegyek hát, és megnézem, hogy megtudjam, vajon teljesen a hozzám szállt kiáltás szerint cselekedtek-e vagy sem!«
²²Erre a férfiak megfordultak, és lementek Szodomába. Ábrahám azonban továbbra is az Úr előtt maradt. ²³Eléje járult, és azt mondta: »Hát elpusztítod az igazat a gonosszal együtt? ²⁴Ha ötven igaz van abban a városban, azokat is elpusztítod, s nem kegyelmezel meg annak a helynek az ötven igazért, ha van benne annyi? ²⁵Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedj, s megöld az igazat a gonosszal együtt, s úgy járjon az igaz, mint a gonosz! Távol legyen tőled! A mindenség Bírája ne tenne igazságot?« ²⁶Azt mondta erre neki az Úr: »Ha találok Szodoma városában ötven igazat, megkegyelmezek értük az egész helynek.« ²⁷Erre Ábrahám azt válaszolta: »Ha már egyszer elkezdtem, hadd szóljak Uramhoz, noha por és hamu vagyok. ²⁸Hátha öt híja lesz az ötven igaznak? Negyvenötért már eltörlöd az egész várost?« Erre ő azt mondta: »Nem törlöm el, ha találok ott negyvenötöt.« ²⁹Erre ismét szólt hozzá: »És ha csak negyven lesz, mit teszel?« Ő azt mondta: »Nem sújtom a negyvenért.« ³⁰»Kérlek – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy szólok: És ha csak harmincat találsz?« Azt felelte: »Nem teszem meg, ha találok ott harmincat.« ³¹»Ha már egyszer elkezdtem – mondta –, hadd szóljak Uramhoz: Hátha csak húsz lesz?« Azt mondta: »Nem pusztítom el a húszért.« ³²»Könyörgök – folytatta –, ne haragudj, Uram, hogy még egyszer szólok: Hátha csak tíz lesz?« Erre azt mondta: »Nem törlöm el a tízért.«
³³Amikor az Úr befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, az Úr elment, Ábrahám pedig visszatért lakóhelyére.
19 ¹A két angyal este érkezett Szodomába, amikor Lót éppen a város kapujában üldögélt. Amint meglátta őket, felkelt, és eléjük ment. A földig hajtotta arcát előttük, ²és így szólt: »Könyörgök, uraim, térjetek be szolgátok házába, és szálljatok meg ott! Mossátok meg lábatokat, reggel aztán elmehettek utatokra!« Azok azt mondták: »Nem, majd megalszunk az utcán!« ³De nagyon unszolta őket, így betértek hozzá, és bementek a házába. Ő pedig lakomát készített, kovásztalan kenyeret sütött, és ettek.
⁴Mielőtt azonban lefeküdni mentek volna, a város lakói, Szodoma férfiai körülvették a házat, gyerektől az aggastyánig az egész nép. ⁵Szólították Lótot, s azt mondták neki: »Hol vannak azok a férfiak, akik betértek hozzád az éjjel? Hozd ki őket ide, hadd ismerjük meg őket!« ⁶Kiment erre hozzájuk Lót – maga mögött bezárva az ajtót –, és azt mondta: ⁷»Kérlek titeket, testvéreim, ne tegyetek ilyen gonoszságot. ⁸Van két leányom, akik még nem ismertek férfit. Kihozom őket hozzátok, és éljetek vissza velük, ahogy nektek tetszik, csak ezekkel a férfiakkal ne tegyetek semmi gonoszat, hiszen hajlékom árnyékába jöttek.« ⁹Ám azok azt mondták: »Takarodj innen!« Aztán pedig így szóltak: »Jövevényként jött ide, és ő akar bíráskodni? Majd mindjárt elbánunk veled, alaposabban, mint azokkal!« – Azzal nagy erővel Lótra rohantak, s már majdnem betörték az ajtót. ¹⁰De íme, azok a férfiak kinyújtották kezüket, behúzták Lótot magukhoz, és bezárták az ajtót. ¹¹A kinn lévőket pedig vaksággal sújtották, az aprajától a nagyjáig, úgyhogy nem tudták megtalálni az ajtót.
¹²Ekkor így szóltak Lóthoz: »Kid van még itt? Vődet, vagy fiaidat, vagy leányaidat, vagy bárkidet, akid van, vidd ki ebből a városból! ¹³Mi ugyanis eltöröljük ezt a helyet, mivel megsokasodott a jajkiáltás ellenük az Úr előtt, s ő elküldött minket, hogy pusztítsuk el.« ¹⁴Kiment tehát Lót, és szólt a vejeinek, akik a leányait el akarták venni: »Keljetek fel, menjetek ki ebből a helységből, mert az Úr eltörli ezt a várost!« Ám azok úgy gondolták, hogy csak tréfálkozik.
¹⁵Amikor aztán megvirradt, így sürgették őt az angyalok: »Kelj fel, vedd feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága miatt!« ¹⁶És mivel késedelmeskedett, a férfiak megragadták a kezét, a felesége kezét, és a két leányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki. ¹⁷Kivezették, a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: »Mentsd az életedet! Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a hegyre, hogy el ne vessz te is!« ¹⁸Ám Lót azt mondta nekik: »Kérlek, uram, ¹⁹hiszen kegyelmet talált előtted szolgád, s nagy volt irgalmasságod, amelyet velem cselekedtél, hogy megmentsd az életemet! Nem menekülhetek a hegyre, mert akkor utolérhet a veszedelem, és meghalok. ²⁰Egy város közel van itt, oda elfuthatnék. Kicsi az, ott megmenekülhetek – ugye valóban kicsi az? – és életben maradhatok.« ²¹Erre azt válaszolta neki: »Íme, ebben is meghallgatom kérésedet, s nem dúlom fel azt a várost, amelyért szóltál. ²²Siess, és menekülj oda, mert semmit sem tehetek, amíg be nem érsz oda.« – Ezért nevezték el azt a várost Coárnak.
²³Éppen akkor jött fel a nap a földre, amikor Lót bement Coárba. ²⁴Ekkor az Úr kénkövet és tüzet hullatott az Úrtól az égből Szodomára és Gomorrára, ²⁵és elpusztította Isten ezeket a városokat, és az egész környéket, a városok minden lakóját, s a föld minden növényét. ²⁶Lót felesége pedig, aki hátratekintett, sóoszloppá változott.
²⁷Amikor aztán Ábrahám felkelt reggel, és onnan, ahol azelőtt az Úrral állt, ²⁸letekintett Szodomára és Gomorrára és a környék egész földjére, azt látta, hogy olyan füst száll fel a földből, mint az olvasztókemence füstje. ²⁹Így tehát Isten, amikor elpusztította a környék városait, megemlékezett Ábrahámról, és kimentette Lótot azoknak a városoknak a pusztulásából, amelyekben lakott.
³⁰Lót aztán felment Coárból, és a hegyen telepedett le két lányával együtt – félt ugyanis Coárban maradni. Egy barlangban lakott két lányával. ³¹A nagyobbik azt mondta a kisebbnek: »Az apánk öreg már, s nincs más férfi ezen a földön, aki be tudna jönni hozzánk, az egész föld szokása szerint. ³²Gyere, részegítsük meg őt borral, és aludjunk vele, hogy utódot támasszunk apánktól!« ³³Bort adtak tehát inni apjuknak azon az éjszakán, aztán bement a nagyobbik, és az apjával aludt. Az meg nem is vette észre, amikor a lány odafeküdt, sem azt, amikor felkelt. ³⁴Másnap aztán azt mondta a nagyobbik a kisebbnek: »Íme, tegnap én aludtam az apámmal. Adjunk neki ma éjjel is bort inni, s aludj vele te is, hogy utódot támasszunk apánktól!« ³⁵Azon az éjszakán is bort adtak inni az apjuknak, aztán bement a kisebbik lány, és vele aludt. Az ezúttal sem érezte meg, amikor a lány odafeküdt, sem azt, amikor felkelt. ³⁶Fogant is apjától Lótnak mindkét lánya. ³⁷A nagyobb fiút szült, és elnevezte Moábnak – ő a mai moabiták apja. ³⁸A kisebb is fiút szült, s elnevezte Ammonnak, azaz Népem fiának – ő a mai ammoniták apja.

KNB SZIT STL BD RUF KG