A második kenyérszaporítás.
8 1Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. 2„Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. 3Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” 4Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” 5Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. 6Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. 7Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. 8Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett. 9Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket, 10maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.A farizeusok jelet kérnek.
11Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. 12Lelke mélyéből felsóhajtott: „Miért akar jelet ez a nemzedék? – mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” 13Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra.A farizeusok kovásza.
14Elfelejtettek kenyeret vinni magukkal, és a bárkában nem volt több kenyerük, csak egy. 15Jézus a lelkükre kötötte: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és Heródes kovászától!” 16Egymás között arról beszélgettek, hogy nincs kenyerük. 17Jézus észrevette és így szólt: „Mit tanakodtatok azon, hogy nincs kenyeretek? Még most sem értitek? Nem fogjátok fel? Még mindig érzéketlen a szívetek? 18Van szemetek és nem láttok, van fületek és nem hallottok? Nem emlékeztek rá, 19hogy amikor öt kenyeret megtörtem ötezer embernek, hány tele kosár maradékot szedtetek össze?” „Tizenkettőt” – felelték. 20„S mikor a hetet a négyezernek, hány kosár lett tele a maradékkal, amit összeszedtetek?” „Hét” – mondták. 21Erre újra kérdezte: „Még mindig nem értitek?”A betszaidai vak meggyógyítása.
22Betszaidába értek. Egy vakot hoztak eléje és kérték, hogy érintse meg. 23Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?” 24Az felnézett, s így szólt: „Embereket látok, olyan, mintha a fák járkálnának.” 25Ezután ismét a szemére tette a kezét, erre tisztán kezdett látni, és úgy meggyógyult, hogy élesen látott mindent. 26Erre hazaküldte, de előbb figyelmeztette: „A faluba ne menj be!”Péter vallomása.
27Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának a környékére. Útközben megkérdezte tanítványait: „Kinek tartanak engem az emberek?” 28Azok így válaszoltak: „Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának.” 29Erre megkérdezte tőlük: „Hát ti mit mondotok, ki vagyok?” Péter válaszolt: „A Messiás vagy.” 30A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek.Az első jövendölés a szenvedésről.
31Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad. 32Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki. 33De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: „Távozz tőlem sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével.”Az önmegtagadás.
34Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. 35Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét. 36Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? 37Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? 38Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.”Az evangélium Márk szerint
I. ELŐKÉSZÜLET A NYILVÁNOS MŰKÖDÉSRE
Bevezetés.
1 1Jézus Krisztus, Isten Fia evangéliumának kezdete.Keresztelő János prédikációja
2Amint Izajás próféta megírta: Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. 3A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit! 4Történt, hogy Keresztelő János a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. 5Kivonult hozzá egész Júdea vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Miközben megvallották bűneiket, megkeresztelte őket a Jordán folyóban. 6János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül, és sáskával meg vadmézzel élt. 7Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját. 8Én vízzel keresztellek titeket, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket.”Jézus megkeresztelése.
9Azokban a napokban történt, hogy eljött Jézus a galileai Názáretből, és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban. 10Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. 11Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem.”Jézus megkísértése.
12A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába. 13Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki.II. JÉZUS NYILVÁNOS MŰKÖDÉSE GALILEÁBAN
Jézus megkezdi működését.
14János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát 15és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”Az első apostolok.
16Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András – halászok lévén – épp hálót vetnek a vízbe. 17Jézus ezt mondta nekik: „Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.” 18Rögtön otthagyták hálójukat és követték. 19Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. 20Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat, Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek.Jézus Kafarnaumban.
21Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. 22Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.Az ördögűzés.
23A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált: 24„Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus! A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje.” 25Jézus ráparancsolt, így szólva: „Hallgass és menj ki belőle!” 26A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. 27Mindnyájan elcsodálkoztak. „Ki ez? – kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki.” 28Hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén.Péter anyósának meggyógyítása.
29A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. 30Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak. 31Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.A betegek meggyógyítása.
32Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és az ördögtől megszállottakat. 33Az egész város az ajtó elé gyülekezett. 34Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda.Jézus imádkozik.
35Hajnaltájban, amikor még sötét volt, Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. 36Simon és társai utánamentek, hogy megkeressék. 37Amikor megtalálták, ezt mondták neki: „Mindenki téged keres.” 38De ő így válaszolt: „Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki.” 39S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket űzött ki.A leprás.
40Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: „Ha akarod, megtisztíthatsz.” 41Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!” 42Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. 43De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki: 44„Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” 45Ám az, alighogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenünnen jöttek hozzá.