Keresés a Bibliában

Isten hatalma.

11 1Szeresd hát az Urat, a te Istenedet, s tartsd meg, amiknek megtartását kívánja, a parancsait, rendelkezéseit és törvényeit. 2Magatok éltétek át, nem fiaitok; ők nem tapasztalták meg és nem élték át – okulásul – az Úrnak, a ti Isteneteknek nagyságát, kezének erejét és kinyújtott karját. 3Azokat a csodajeleket és tetteket, amelyeket Egyiptomban a fáraón, Egyiptom királyán és egész országában végbevitt. 4Azt, ami Egyiptom haderejével, lovaival és kocsijával történt: amikor üldözőbe vettek benneteket, kiárasztotta a Sás-tenger hullámait és megsemmisítette őket mind a mai napig. 5Aztán amit a pusztában tett értetek, míg erre a helyre nem érkeztetek. 6Ami Ruben fiának, Eliabnak a fiaival, Datannal és Abirammal történt: megnyílt és elnyelte őket a föld egész Izrael közepette; családjaikkal, sátraikkal és minden holmijukkal együtt. 7Ti láttátok a saját szemetekkel az Úr hatalmas tetteit, amiket végbevitt.

Intelmek.

8Tartsátok meg mind a parancsokat, amelyeket ma adok nektek, hogy elérhessétek és elfoglalhassátok azt a földet, amelyre átkeltek, 9és sokáig élhessetek azon a földön, amelyre az Úr megesküdött atyáitoknak, hogy nekik és utódaiknak adja, a tejjel-mézzel folyó országban. 10Az a föld, ahova elérkezel, hogy birtokodba vedd, nem olyan, mint Egyiptom földje, ahonnan kivonultatok, amelyet azután, hogy bevetetted, lábbal kellett öntöznöd, mint valami veteményeskertet. 11Az az ország, ahova most bevonultok, hogy birtokba vegyétek, hegyes-völgyes ország, az ég esője öntözi. 12Olyan ország, amelynek az Úr, a te Istened viseli gondját, amelyen az év elejétől az év végéig folyvást rajta az Úr, a te Istened szeme. 13Ha engedelmeskedtek parancsaimnak, amelyeket ma adok nektek, s szeretitek az Urat, a ti Isteneteket, és szívetek, lelketek mélyéből szolgáltok neki, 14földeteknek a kellő időben megadom az esőt, a korai esőt éppen úgy, mint a késői esőt, úgyhogy betakaríthatod majd gabonádat, borodat és olajodat. 15Adok majd füvet is legelődön jószágod számára és magad is jóllakhatsz majd. 16De vigyázzatok, el ne tévelyedjen szívetek, s tévútra ne térjetek; más isteneknek ne szolgáljatok és ne boruljatok le előttük! 17Különben fölgerjed ellenetek az Úr haragja, bezárja az eget, nem esik több eső, a föld nem hozza meg termését, s csakhamar kivesztek abból a szép országból, amelyet az Úr ad nektek. 18Véssétek szívetekbe, lelketekbe szavamat, kössétek őket jelül a kezetekre, legyenek ék a homlokotokon! 19Tanítsátok meg rájuk gyermekeiteket, beszélj róluk, ha otthon tartózkodsz és ha úton vagy, ha lefekszel és ha fölkelsz. 20Írd fel őket házad ajtófélfájára és a kapudra, 21hogy olyan sokáig élj te is, gyermekeid is azon a földön, amelyekre az Úr atyáidnak megesküdött, hogy nekik adja, ameddig csak ráborul a földre az ég. 22Ha hűségesen megtartjátok ezeket a törvényeket, amelyeket szabtam nektek, szeretitek az Urat, a ti Isteneteket, az ő útjain jártok és ragaszkodtok hozzá, 23akkor az Úr ezeket a népeket mind kiűzi előttetek, s nálatok nagyobb és hatalmasabb népeknek a birtokába léptek. 24Minden talpalatnyi föld, amelyre lábatok lép, a tiétek lesz: a pusztától Libanonig; a folyótól, az Eufrátesz folyótól a nyugati tengerig terjed majd országotok. 25Senki sem lesz képes ellenállni nektek. Félelemmel és rettegéssel tölti el az Úr előttetek azt az egész földet, hogy amint megígérte, bevonulhassatok oda. 26Nézzétek, áldást és átkot ajánlok ma fel nektek: 27áldást, ha engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek törvényeinek, amelyeket ma szabok nektek, 28s átkot, ha nem engedelmeskedtek az Úr, a ti Istenetek törvényeinek, hanem letértek arról az útról, amelyet ma mutatok nektek, és más isteneket követtek, akiket nem ismertek. 29Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, amelyet most indultok birtokba venni, az áldást Gerizim hegyén helyezd el, az átkot Ebal hegyén. 30Mint tudjátok, ezek a Jordánon túl vannak, a nyugat felé vivő út mögött, a kánaániak országában, akik a Gilgallal szemközt a síkságon laknak, a Móre tölgyese közelében. 31Mert átkeltek a Jordánon, hogy birtokába jussatok annak a földnek, amelyet az Úr, a ti Istenetek ad nektek. És ha birtokba veszitek s letelepedtek rajta, 32vigyázzatok, mind tartsátok meg azokat a parancsokat és törvényeket, amelyeket ma elétek tárok.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet