Jézus megkísértése.
4 1Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult 2negyven napra. Itt megkísértette az ördög. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. 3Ekkor így szólt hozzá az ördög: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!” 4De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” 5Erre az ördög fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. 6„Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. 7Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” 8Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” 9Ekkor Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! 10Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak; és: 11Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” 12De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!” 13Miután az ördög minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.Jézus Galileába megy.
14Jézus most a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. 15Tanított a zsinagógákban, és mindenki magasztalta.