Keresés a Bibliában

6 1Az Úr így válaszolt Mózesnek: „Majd meglátod, mit teszek a fáraóval. Erős kéz kényszerítésére el fogja őket engedni. Sőt, erős kéz kényszerítésére maga fogja őket kiutasítani földjéről.” 6Ezért közöld Izrael fiaival: Én vagyok Jahve, megszabadítlak benneteket attól a kényszermunkától, amellyel az egyiptomiak sanyargatnak, és kiszabadítlak abból a szolgaságból, amelyben fogva tartanak; mégpedig úgy, hogy megverem és keményen megbüntetem őket. 35Izrael fiai negyven évig ették a mannát, amíg csak lakott vidékre nem érkeztek. Addig ették a mannát, amíg Kánaán földjének határához értek.

KNB SZIT STL BD RUF KG


34Azoknak a napoknak a száma ugyanis, amelyek folyamán kifürkésztétek az országot, negyvenet tesz ki, minden napért egy évet számítva, negyven esztendeig kell bűneitekért vezekelnetek, hogy megtudjátok, mit jelent az, ha én elfordulok.

KNB SZIT STL BD RUF KG


Izrael, az elkülönített nép.

7 1Ha az Úr, a te Istened elvezérel arra a földre, ahova most bevonulsz, hogy birtokodba vedd, s ha kiűzi előled mind a népeket, a hettitákat, a girgasitákat, az amoritákat, a kánaániakat, a perizitákat, a hivvitákat és a jebuzitákat – hét nálad népesebb és nagyobb népet –,

KNB SZIT STL BD RUF KG