Keresés a Bibliában

6. A SZENTÉLY FELÁLLÍTÁSA

A szombat törvénye.

35 1Mózes összegyűjtötte Izrael fiainak egész közösségét, és így szólt hozzájuk: „Az Úr meghagyta, hogy ezt tegyük: 2hat napon át dolgozhatunk, a hetedik nap azonban legyen szent, legyen ünnepnap, a teljes nyugalom napja, legyen az Úrnak szentelve. Aki ezen a napon dolgozik, halállal kell büntetni. 3Szombaton nem gyújthattok tüzet lakástokban.”

Az anyag összegyűjtése.

4Mózes még így beszélt Izrael közösségéhez: „Az Úr ezt parancsolja: 5Ajánljatok fel javaitokból az Úrnak. Akit ösztönöz a szíve, ilyen adományokat hozzon: aranyat, ezüstöt, bronzot, 6vörös és kék bíbort, karmazsint, finom vásznat, kecskeszőrt, 7vörösre festett báránybőrt, finomított bőrt, akácfát, 8olajat a mécsesekbe, illatszert a kenethez és az illatáldozathoz, 9karneol és más drágakövet az efodhoz és a melltáskához. 10Azután jöjjenek a mesteremberek mind, és készítsék el mindazt, amit az Úr parancsolt: 11a hajlékot a sátorral és tetőzetével, kapuival, deszkáival, tolórúdjaival, oszlopaival és talapzataival; 12a ládát rúdjaival, a kiengesztelés tábláját, a belső függönyt, 13az asztalt, hordozórúdjait és minden kellékét, valamint a kitett kenyereket, 14a világító mécstartót minden felszerelésével és mécseseivel, a mécsesekbe való olajat; 15az illatoltárt hordozórúdjaival, a kenetet és az illatszert, a hajlék bejáratának függönyét, 16az égőáldozat oltárát a bronzráccsal, hordozórúdjait és minden felszerelését, a medencét és talapzatát, 17az udvar függönyeit, az oszlopokat talapzatukkal együtt, az előudvar kapujának függönyét, 18a hajlék cövekeit és az előudvar cövekeit a hozzájuk tartozó kötelekkel; 19a díszruhákat a szentélyben való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron pap számára, és azokat a ruhákat, amelyeket fiai használnak a papi szolgálathoz.” 20Akkor Izrael fiainak egész közössége hazament Mózestől. 21Azután visszajöttek mindazok, akiket a szívük erre indított, s áldozatos lélekkel hozták adományaikat az Úrnak a találkozás sátorának elkészítéséhez, a benne végbemenő szolgálathoz és a szent ruhákhoz. 22Jöttek a férfiak és nők, mind, akiket a szívük erre indított, s hoztak karpereceket, fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat és mindenféle arany ékszert, mindenki úgy, ahogy arany fogadalmi ajándékot ígért az Úrnak. 23Akinek vörös vagy kék bíbora, karmazsinja, finom vászna, kecskeszőre, vörösre festett báránybőre volt, azt is elhozta. 24Mások ezüst és bronz fogadalmi ajándékot hoztak az Úrnak, ismét mások, akiknek akácfájuk volt, azt hozták oda. 25A hozzáértő asszonyok szőttek, és azt hozták el, amit szőttek: vörös és kék bíbort, karmazsint és finom lenvásznat. 26Más asszonyok, akiket ügyességük arra képesített, kecskeszőrt fontak. 27Az elöljárók karneolt és más drágaköveket hoztak az efod és a melltáska kirakásához, 28továbbá fűszereket és olajat a mécsesekbe, a kenethez és az illatáldozathoz. 29Minden férfi és nő, akit a szíve arra indított, hogy segítsen megvalósítani, amit az Úr Mózes által parancsolt, hozzájárult valamivel. Izrael fiai úgy adták ezt, mint önkéntes adományt az Úrnak.

A szentély készítői.

30Mózes így szólt Izrael fiaihoz: „Nézzétek, az Úr név szerint kiválasztotta Becaleelt, Uri fiát, Hur unokáját Júda törzséből, 31eltöltötte Isten lelkével, hozzáértéssel, okossággal, tudással és minden munkára alkalmas ügyességgel, 32hogy kidolgozza a terveket, megmunkálja az aranyat, az ezüstöt, a bronzot, 33hogy köveket véssen és formáljon, fát faragjon, vagyis minden munkát elvégezzen. 34Arra is adott neki képességet, hogy másokat is megtanítson ezekre, éppúgy a Dán törzséből való Oholiábnak is. 35Eltöltötte őket érzékkel, amely képesíti őket, hogy elvégezzenek minden díszítő, szövő és hímző munkát kék és vörös bíborral, karmazsinnal, finom lenvászonnal, vagy amely szükséges az egyszerű takácsmunkához. Ők tehát mindenféle munkát el tudnak végezni és előre el tudnak tervezni. 36 1Becaleelnek és Oholiábnak, továbbá a többi hozzáértő embernek – akiknek az Úr érzéket és ügyességet adott a szentélyhez szükséges minden munka elvégzésére –, nekik tehát az a feladatuk, hogy mindent úgy készítsenek el, ahogy az Úr parancsolta.”

A gyűjtés befejezése.

2Mózes ezután hívta Becaleelt, Oholiábot és a többi hozzáértő embert, akiknek az Úr művészi tehetséget adott, s akiket a szívük arra indított, hogy hozzálássanak a munkához. 3Átvették Mózestől a fogadalmi ajándékokat, amelyeket Izrael fiai a szentély elkészítésének munkájához felajánlottak. Sőt, reggelenként még újabb önkéntes adományokat is hoztak. 4Ezért a kézművesek, akik a szentély munkálatait végezték, egymás után Mózeshez mentek, 5és így szóltak: „A nép sokkal többet hoz, mint ami szükséges annak a munkának az elvégzéséhez, amelyet az Úr el akar végeztetni.” 6Erre Mózes kihirdette a táborban: „Sem férfi, sem asszony ne hozzon semmi többet a szentély készítéséhez.” A nép tehát abbahagyta az adakozást. 7Amit eddig adakoztak, az is több volt, mint amennyi a szentély elkészítéséhez kellett.

A hajlék.

8A művészi képességű emberek először a hajlékot készítették el tíz vászonlapból: kettős szövésű finom lenvásznat, kék és vörös bíbort és karmazsint használtak hozzá, kerubalakokkal, ahogy a műszövő csinálja. 9Minden vászonlap huszonnyolc könyök hosszú és négy könyök széles volt: 10minden lap egyenlő nagyságú. Öt-öt vászonlapot tűzött össze egymással. 11Azután az egész összeillesztett lap legszélső darabjának a szegélyére kék bíborból hurkokat erősített, ugyanígy a másik összeillesztett lap szegélyére is. 12Ötven hurkot erősített az egyik lapra, és ötven hurkot a másik összetett lap szegélyére: mégpedig úgy, hogy a hurkok egymással szembe kerültek. 13Készített hozzájuk ötven aranykapcsot, s a vászonlapokat összefűzte a kapcsokkal, s így kialakult az egységes hajlék. 14Ezután kecskeszőr takaróból tetőt készített a hajlékra. Tizenegy szőnyeget használt fel hozzá. 15Minden szőnyeg hossza harminc könyök, a szélessége négy könyök volt. Mind a tizenegy szőnyeg azonos méretű volt. 16Ezekből öt szőnyeget összefűzött egymással, s a másik hatot szintén egymással. 17Az összefűzött darab szélső szőnyegén ötven hurkot csinált, s a másik összetett darab szélső szőnyegén ugyanannyit. 18Ezekhez ötven bronzkapcsot készített, hogy egybefűzze velük a sátor tetejét. 19A sátor tetejére még egy felső takarót csinált vörösre festett báránybőrből, s arra még egyet finom bőrből.

A faváz.

20Akácfából elkészítette azokat a deszkákat, amelyek a hajlék vázához kellettek. 21Minden deszka tíz könyök hosszú és másfél könyök széles volt. 22Minden deszkára két eresztéket csinált, hogy egymással össze lehessen illeszteni őket. Így készítette el a hajlék minden deszkáját. 23A hajlék számára összesen készített: húsz deszkát a déli oldalra, 24s a húsz deszka alá negyven ezüstlábat csinált, két-két lábat egy deszka alá az eresztékeknek megfelelően. 25A másik, az északra néző oldalra szintén húsz deszkát, 26a hozzá tartozó negyven ezüstlábbal, két-két lábat egy deszkára. 27A hajlék nyugatra néző oldalára hat deszkát készített. 28Azonkívül két deszkát csinált a hajlék hátsó részén levő sarokhoz. 29Ezeket alulról megkettőzte, fel, egészen az első gyűrű magasságáig. Így járt el mindkét saroknál. 30Tehát nyolc deszka került oda, a hozzá tartozó tizenhat ezüstlábbal, kettő-kettő mindegyik deszka alá. 31Azután reteszrudakat csinált akácfából: ötöt a hajlék egyik oldalán levő deszkákhoz. 32Másik ötöt a másik oldal deszkáinak összefogására, s rajtuk kívül másik öt reteszrudat a hajlék nyugat felé eső oldalára. 33A középső reteszeket átvezette a deszkák közepén egyik végétől a másikig. 34A deszkákat beborította arannyal. A reteszrudak befogadására szolgáló karikákat aranyból csinálta, s a reteszrudakat is bevonta arannyal.

A függöny.

35A függönyt kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálta. Műszövéssel kerubalakokat vitt bele. 36Azután csinált hozzá akácfából négy oszlopot, s bevonta őket arannyal. A hozzájuk tartozó kapcsok is aranyból voltak. Négy ezüsttalpat öntött hozzájuk. 37Azután még csinált egy függönyt vörös és kék bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból a sátor bejáratára. Ez is műszövéssel készült. 38(Elkészítette) a hozzá szükséges öt oszlopot és a kapcsokat. Az oszlopfejeket és a gyűrűket arannyal vonta be, a talpakat pedig ezüstből öntötte.

A láda.

37 1Becaleel elkészítette a ládát is akácfából. Hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök és a magassága másfél könyök volt. 2Kívül és belül bevonta tiszta arannyal és körös-körül aranypártázatot illesztett rá. 3A négy lábához négy aranykarikát öntött, két karikát az egyik oldalon és két karikát a másik oldalon. 4Csinált továbbá rudakat akácfából, s bevonta arannyal. 5Ezeket a rudakat bedugta a láda oldalán levő karikába, hogy a ládát vinni lehessen. 6Megcsinálta az engesztelés tábláját is tiszta aranyból: hossza két és fél könyök, szélessége másfél könyök. 7Csinált hozzá két aranykerubot. Művészi munkával alakította ki őket az engesztelés táblájának két végén: 8az egyiket az egyik végén, a másikat a másik végén, az engesztelés táblájával egy darabból. Így helyezte el a két kerubot a két végén. 9A kerubok fölfelé kiterjesztették a szárnyukat, és szárnyukkal befödték az engesztelés tábláját. Arcuk egymás felé fordult, s tekintetük egyszersmind az engesztelés táblájára szegeződött.

A kitett kenyerek asztala.

10Azután elkészítette akácfából a kitett kenyerek asztalát: két könyök volt a hossza, egy könyök a szélessége és másfél könyök a magassága. 11Tiszta arannyal borította be, és körös-körül futó pártázatot vont rá. 12Azután körül ráillesztett egy tenyérnyi széles párkányt, s arra is körül aranypártázatot. 13Négy aranykarikát is öntött hozzá, és ráerősítette a négy oldalára, illetőleg négy lábának négy sarkára. 14A gyűrűk közvetlenül a párkánynál voltak és a rudak befogadására szolgáltak, hogy az asztalt vinni lehessen. 15A rudakat akácfából készítette és arannyal vonta be. Ezekkel vitték az asztalt. 16Majd edényeket készített tiszta aranyból, s ezek az asztalra kerültek: a megfelelő tálak, csészék, korsók és poharak az italáldozat bemutatásához.

A mécstartó.

17Utána a mécstartót csinálta meg tiszta aranyból. Művészi munkával dolgozta ki a tartót, a lábazatát és a törzsét. Kelyhei, bimbói és szirmai vele egy darabból készültek. 18Mindkét oldalon hat kar nyúlt ki belőle. A mécstartó egyik oldalán három kar, és a mécstartó másik oldalán is három kar. 19Mind a három karon mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból állt: ugyanígy mind a hat karon, amelyek a tartóból kiágaztak. 20A tartó szárán négy mandulavirág alakú kehely volt, bimbóból és sziromból álltak. 21Így volt ez mind a hat kar alatt, amelyek belőle kiágaztak. 22A bimbók és a karok vele egy darabból, tiszta aranyból készültek. 23Azután megcsinálta a hét mécsest, s a hozzátartozó koppantót és serpenyőt tiszta aranyból. 24Egy talentum tiszta aranyat használt fel rá és felszerelésére.

Az illatáldozat oltára.

25Ezután az illatoltárt készítette el akácfából: egy könyök hosszúra, egy könyök szélesre, négyszögletesre, két könyök magasra. Szarvai vele egy darabból voltak. 26Arannyal borította be a lapját, körül az oldalát és a szarvait. Körös-körül aranypártázatot illesztett rá. 27A pártázat alatt mindkét oldalára két karikát erősített, a két szemben levő oldalra, a hordozórudak számára, hogy azokon vinni lehessen. 28A hordozórudakat akácfából csinálta és arannyal vonta be. 29Elkészítette még hozzá a szent kenetet, és a tiszta, jó szagú illatszert, ahogy az illatszer-kereskedők csinálják.

Az égőáldozat oltára.

38 1Utána az égőáldozat oltárát készítette el akácfából: hossza öt könyök, szélessége öt könyök, négyszögletes, magassága három könyök. 2Négy sarkára állította a négy szarvat és a szarvak vele egy darabból voltak. Utána bevonta bronzzal. 3Majd megcsinálta az oltárhoz tartozó összes felszerelést: a hamutálat, a lapátokat, a csészéket, a villákat és a füstölőket. Az eszközöket mind bronzból készítette. 4Csinált még az oltárhoz egy hálószerű rácsot bronzból, a körülfutó párkányzat alá, alulról félmagasságig. 5A bronzrács négy sarkára négy karikát öntött a hordozórudak számára. 6Azután megcsinálta a hordozórudakat akácfából és bevonta bronzzal. 7A rudakat az oltár oldalán bedugta a karikákba, hogy vinni lehessen. (Az oltárt) deszkából készítette és belül üres volt.

A medence.

8Elkészítette a bronzmedencét is és a hozzá tartozó állványt bronzból, azoknak az asszonyoknak a tükreiből, akik a sátor bejáratánál teljesítettek szolgálatot.

Az udvar elkészítése.

9Az udvart is elkészítette: a déli, a dél felé eső oldal függönye száz könyök hosszú, sodort szálú lenvászon volt, 10hozzá húsz oszlop, húsz bronztalppal. Az oszlopok kampói és karikái ezüstből készültek. 11Az északi oldalon is száz könyök, és hozzá húsz oszlop húsz bronztalppal. Az oszlopok kampói és karikái ezüstből készültek. 12A nyugati oldalon a függöny ötven könyök hosszú volt, hozzá tíz oszlop és tíz bronztalp. Az oszlopok kampói és karikái ezüstből készültek. 13Elöl a keleti oldalon ötvenkönyöknyi volt. 14Ebből tizenöt könyöknyi három oszloppal és talppal az egyik oldalt foglalta el. 15Az udvar kapujának másik oldalán szintén tizenöt könyöknyi függöny, s hozzá három oszlop a talpakkal. 16Az udvar minden függönye körös-körül sodrott lenből készült. 17Az oszlopok talpa bronzból, a kampóik ezüstből, a fejük szintén ezüsttel volt bevonva. Az udvar minden oszlopán ezüstkarikák voltak. 18Az udvar kapujának függönye műszövéssel készült, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból. Hossza húsz könyök volt, a magassága – szélességének megfelelően – öt könyök, éppúgy mint az udvar függönyei. 19A négy oszlop és a talpak bronzból készültek, kampóik ezüstből, fejük borítása és a karikák ezüstből voltak. 20A hajlék és az udvar cövekei bronzból készültek.

A fémek értéke.

21A hajlékhoz, a bizonyság hajlékához felhasznált fémek értéke a következő. Ezeket Mózes parancsára a leviták dolgozták fel, Itamárnak, Áron fiának, a papnak vezetésével. 22A Júda törzséből való Becaleel, Uri fia, Hur unokája, mindent elkészített, amit az Úr Mózes által parancsolt. 23Vele volt Oholiáb, Achizamach fia, Dán törzséből, aki kiválóan értett a díszítéshez, továbbá a kék és vörös bíbornak, a karmazsinnak és a lennek a művészi szövéséhez. 24Az arany, amit a szentély különféle munkájának elvégzésénél felhasználtak, mind fogadalmi ajándék volt, s huszonkilenc talentumot és hétszázharminc sékelt tett ki a szentély mértékegységében. 25A közösség összeírásánál összegyűjtött ezüst száz talentumot és ezerhétszázhetvenöt sékelt tett ki a szentély mértékegységében. 26A húsz éven felüliek számbavételénél egy beka, vagyis fél sékel jutott mindenkire a 603 550 emberből. 27A száz talentum ezüstből a szentély oszlopainak talpát és a függönyök oszlopainak talpát öntötték, mindegyik talpra egy talentumot szánva. 28Az ezerhétszázhetvenöt sékel ezüstből az oszlopokra csinált kampókat, beborította a fejüket és ellátta őket karikákkal. 29A fogadalmi ajándék gyanánt felajánlott bronz hetven talentumot és kétezernégyszáz sékelt tett ki. 30Ebből készítette el a találkozás sátora bejáratának talapzatát, a bronzoltárt, bronzrácsával és az oltár minden felszerelésével együtt, 31az előudvaron körös-körül levő oszlopok talpát, az előudvar bejáratának talpát, a hajlék minden cövekét és az előudvar minden cövekét körös-körül.

A főpap ruhái.

39 1A szentélyben való szolgálathoz a díszes ruhákat kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálták. Elkészítették a ruhákat Áron számára, ahogy az Úr Mózes által megparancsolta.

Az efod.

2Az efodot aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból csinálta. 3Az aranylemezt vékonyra nyújtották, szálakra vágták, hogy műszövéssel be lehessen dolgozni a kék és vörös bíborba, a karmazsinba és a lenvászonba. 4Két összeillesztett vállpántot csináltak, s a két végükön összevarrták őket. 5A kötőszalag, amely a rögzítésre szolgált, vele egy darabból volt, s ugyancsak aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból készült, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 6Kicsiszolták a karneolköveket és aranyfoglalatba tették. Ezekbe pecsétmetsző írással Izrael fiainak a nevei voltak bevésve. 7Mint Izrael fiaira emlékeztető köveket rakta rá őket az efod vállpántjára, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

A melltáska.

8A melltáskát úgy készítette el, mint az efodot: műszövéssel, aranyból, kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból. 9A melltáskát négyszögletesre, kétrétűre csinálta, hosszúsága egy arasz, szélessége is egy arasz volt és kétrétű. 10Négy sor drágakövet rakott rá: az első sorba karneolt, topázt és smaragdot 11a második sorba rubint, zafírt és jáspist; 12a harmadik sorba jácintot, achátot és ametisztet; 13a negyedik sorba krizolitot, karneolt és ónixot. Aranyfoglalatba voltak betéve. 14Izrael fiai tizenkét nevének megfelelően tizenkét darab volt. A pecsétmetsző írásával mindegyikbe bele volt vésve a tizenkét törzs egyike sorrend szerint. 15Azután a melltáskára ráerősítette a színaranyból készült sodrott láncocskát. 16Majd csinált két aranyhorgocskát meg két aranykarikát, és a két karikát megerősítették a melltáska két szélén. 17A két aranyláncocskát a két karikára erősítették, amelyek a melltáska két szélén voltak. 18A láncocska másik végét a két horgocskára erősítették, ezeket pedig az efod két vállpántjának elejére. 19Még két másik aranykarikát is csináltak, s ezeket a melltáska két alsó végére erősítették, az efod felé néző szélére. 20Azután még két aranykarikát készítettek, ezeket az efod két vállpántjára erősítették, elöl, lent a találkozásuknál, az efod kötése fölött. 21A melltáska karikáit kék bíborzsineg segítségével hozzákötötték az efod karikáihoz, úgyhogy az efod kötése fölött feküdt, és a melltáska nem csúszhatott le az efodról, ahogy azt az Úr Mózesnek megparancsolta.

A felső köntös.

22Megcsinálták a felső köntöst az efodhoz kék bíborból, műszövéssel. 23A köntös közepén levő nyílás olyan volt, mint a páncéling nyílása. A nyakkivágás körül szegélyt varrtak, hogy be ne szakadjon. 24A köntös alsó szegélyére kék és vörös bíborból, karmazsinból és sodrott szálú lenvászonból gránátalmákat hímeztek. 25Azután csináltak tiszta aranycsengettyűket, körös-körül a gránátalmák közé illesztették a köntös szegélyére, 26úgy, hogy a köntös szegélyén körös-körül egy gránátalma és egy csengettyű váltakozott. Így kellett a szolgálathoz felöltöznie, ahogy az Úr Mózesnek előírta.

A papok ruhái.

27Ezután megcsinálták a köntösöket finom lenvászonból Áron és fiai számára, 28továbbá a fejkendőt finom lenből, a papi sapkákat finom lenből, a nadrágot finom lenvászonból, 29és az övet kék és vörös bíborból és karmazsinból; művészi hímzéssel, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

A diadém.

30A homlokdíszt, a szent diadémot tiszta aranyból csinálták és pecsétírással belevésték: az Úr fölszenteltje. 31Kék bíborzsineget erősítettek rá, s azzal kötötték a fejkendőre, ahogy az Úr parancsolta. 32Így végeztek el minden munkát a találkozás sátoránál. Izrael fiai mindenben úgy jártak el, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta.

A munka átadása.

33Ezután elvitték Mózeshez a hajlékot, a sátrat minden felszerelésével, kampóival, deszkáival, reteszeivel, oszlopaival és talpaival, 34továbbá a vörösre festett báránybőr takarót, a bőr felső takarót, a belső függönyt, 35a bizonyság ládáját, hordozórúdjaival és az engesztelés táblájával, 36az asztalt minden felszerelésével és a kitett kenyerekkel, 37a tiszta aranyból készült mécstartót a mécsesekkel, amelyeket sorban felraktak, továbbá minden kellékét, a világításhoz való olajat, 38valamint az aranyoltárt, a kenetet, a jó szagú illatszert, a sátor bejáratának függönyét, 39a bronzoltárt a ráccsal, hordozórúdjait és felszerelését, a medencét és állványát, 40az udvar függönyeit és oszlopait a talpakkal, a cövekeket, a találkozás sátorának szolgálatához szükséges minden eszközt, 41a díszes ruhákat a szentélyben való szolgálathoz, Áron papnak és fiainak a ruháit a papi szolgálathoz. 42Ahogy az Úr megparancsolta Mózesnek, Izrael fiai úgy végeztek el minden munkát. 43Amikor Mózes megnézte az egész munkát, látta, hogy mindent úgy csináltak, ahogy az Úr megparancsolta. Mózes megáldotta őket.

A szentély felállítása és felszentelése.

40 1Az Úr így szólt Mózeshez: 2„Az első hónap első napján állítsd fel a találkozás sátorának hajlékát, 3helyezd bele a bizonyság ládáját és akaszd a függönyt a láda elé. 4Vidd be az asztalt, és helyezd rá a kitett kenyereket. Vidd be a mécstartót, és tedd rá a mécseseket. 5Az arany illatoltárt állítsd a bizonyság ládája elé, és akaszd a függönyt a hajlék bejáratára. 6Állítsd az égőáldozat oltárát a találkozás sátorának bejárata elé, 7a medencét pedig a találkozás sátra és az oltár közé, és önts bele vizet. 8Jelöld ki körül az előudvart, és akaszd fel a függönyt az előudvar kapujára. 9Azután vedd a kenetet és szenteld fel a hajlékot mindennel, ami benne van. Szenteld fel minden felszerelésével együtt, hogy szent legyen. 10Kend fel az égőáldozat oltárát és minden felszerelését. Szenteld fel az oltárt, hogy nagyon szent legyen. 11Kend fel és szenteld fel a medencét és az állványát. 12Azután vezesd Áront és fiait a találkozás sátorának bejáratához, hogy mossák le magukat vízzel. 13Add rá Áronra a szent ruhákat, kend fel és szenteld fel, hogy mint pap szolgáljon nekem. 14Aztán hívd a fiait, add rájuk ruháikat 15és kend fel őket, ahogy atyjukat felkented, hogy mint papok szolgáljanak nekem. Ez a felkenés adja nekik a papi tisztséget minden időre, nemzedékről nemzedékre.”

Az isteni rendelkezés végrehajtása.

16Mózes úgy járt el, ahogy az Úr megparancsolta neki, mindenben azt követte. 17A második év első hónapjában, a hónap első napján állították fel a hajlékot. 18Mózes maga állította fel a hajlékot. Elhelyezte a talapzatokat, azokra állította a deszkákat, összeillesztette az eresztékeket és felállította az oszlopokat. 19Azután a hajlékra ráterítette a vásznat, arra ráhelyezte a sátor felső takaróját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 20Azután vette a bizonyságot, beletette a ládába, beledugta a ládába a rudakat, és a ládára ráhelyezte a kiengesztelődés tábláját. 21Azután bevitte a ládát a hajlékba, felakasztotta a belső függönyt, hogy takarja el a bizonyság ládáját, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 22Az asztalt a találkozás sátorának északi oldalára állította, a függönyön kívül, 23s ráhelyezte a kitett kenyereket az Úr elé, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 24Bevitte a mécstartót a találkozás sátrába, a hajlék déli oldalába, az asztallal szembe, 25s rátette a mécseket az Úr előtt, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 26Betette az aranyoltárt a találkozás sátorába, a függöny elé, 27s meggyújtotta rajta az illatáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 28Végül a hajlék bejáratára akasztotta a függönyt. 29Az égőáldozat oltárát a találkozás sátorának bejárata előtt állította fel, s bemutatott rajta égő­ és ételáldozatot, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 30A medencét a találkozás sátora és az oltár közé helyezte és vizet öntött bele mosakodásra. 31Áron és fiai abban mosták meg kezüket és lábukat. 32Valahányszor bementek a találkozás sátorába vagy az oltárhoz léptek, előbb megmosakodtak, ahogy az Úr Mózesnek megparancsolta. 33Elkészítette az előudvart a hajlék és az oltár körül és felfüggesztette a függönyt az előudvar bejáratára. Így fejezte be Mózes a munkát.

Az Úr birtokba veszi a szentélyt.

34Akkor felhő borította be a találkozás sátorát és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot. 35Mózes nem léphetett be a találkozás sátorába, mivel a felhő behatolt oda és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot.

A felhő vezeti Izrael fiait.

36Amikor aztán a felhő a hajlékról felemelkedett, Izrael fiai tovább indultak vándorlásukon. 37Ha nem emelkedett föl, akkor nem indultak el addig a napig, amíg fel nem emelkedett. 38Az Úr felhője napközben a hajlék fölött lebegett, éjjel azonban tűz volt benne egész Izrael szeme láttára, egész vándorlásuk idején.

KNB SZIT STL BD RUF KG