Keresés a Bibliában

3. A HÉT MÁSIK TÖRZS

Földosztás a hét törzsnek.

18 1Izrael egész közössége összegyűlt Silóban; ott állították fel a megnyilatkozás sátorát. Az egész földet meghódították, az övék volt. 2De volt még Izrael fiainak hét törzse, amelyik még nem kapott örökrészt. 3Ezért Józsue így szólt hozzájuk: „Meddig késlekedtek még elfoglalni a földet, amelyet az Úr, atyáitok Istene nektek adott? 4Jelöljetek ki minden törzsből három embert, s én elküldöm őket, járják be az országot, vegyék számba a felosztáshoz, aztán térjenek vissza hozzám. 5Osszák fel a földet hét egyenlő részre: Júda maradjon a földjén délen, a József házából valók meg maradjanak a földjükön északon. 6Vegyétek hát számba az országot hét részre osztva, aztán hozzátok ide a felosztást, hogy az Úr, a mi Istenünk színe előtt sorsot vethessek rá nektek. 7Mert Lévi fiai nem kapnak részt közöttetek; az Úr papsága lesz az örökségük. Gád, Ruben és Manassze fél törzse pedig – ők már megkapták örökrészüket a Jordánon túl, keleten, Mózes, az Úr szolgája adta ki nekik.” 8Az emberek útra keltek. Azoknak, akik elmentek a földet számba venni, Józsue ezt a parancsot adta: „Menjetek, járjátok be az országot és vegyétek számba, aztán térjetek vissza hozzám. Majd sorsot vetek nektek Silóban, az Úr színe előtt.” 9Az emberek elindultak, bejárták az országot s jegyzékbe foglalták a városokat hét részben, aztán elvitték Józsuénak Silóba, a táborba. 10Akkor Józsue sorsot vetett nekik az Úr színe előtt, Silóban. Itt Józsue felosztotta a földet Izrael fiai között, törzsek szerint.

Benjamin törzse.

11A sorsvetés Benjamin fiainak törzsére esett, nemzetségeik szerint úgy adódott, hogy földjük a Júda fiaié és a József fiaié között terült el. 12Határuk az északi oldalon a Jordánnál kezdődött, Jerikótól észak felé húzódott, aztán a hegyen át nyugat felé folytatódott, és Bet-Aven pusztájában ért véget. 13Onnan Luznak tartott, majd Luz lejtőjén dél felé, azaz Bételnek lekanyarodott Atrot-Arach felé, ahhoz a hegyhez, amely az alsó Bet-Horontól délre fekszik. 14A határ itt megtörik, és a nyugati oldalon délre fordul annál a hegynél, amely délen Bet-Horonnal szemközt emelkedik, hogy Kirjat-Baalnál, vagyis Júda fiainak egyik városánál, Kirjat-Jearimnál érjen véget. Ez volt a nyugati oldal. 15A következő volt a déli oldal: Kirjat-Jearim szélétől a határ Gazon felé húzódott, továbbhaladt Neftoach vízforrásáig, 16aztán annak a hegynek a lábáig folytatódott, amely északon a Ben-Hinnom-völggyel szemben Refaim síkságán fekszik, majd lekanyarodott a Hinnom völgyébe, a jebuziták hegygerincétől délre, és elérte En-Rogelt. 17Onnan északnak fordult, és En-Semes felé tartott, és továbbhaladt azokig a kőkörökig, amelyek Adummin lejtőjével szemközt találhatók, végül Ruben fia, Bohán kövéig 18átszelte Bet-ha-Araba északi gerincét és lekanyarodott Arabához, 19és elérte északon a Bet-Hogla gerincét. A határ végpontja a Sós-tenger öble volt, északon, a Jordán déli végénél. Ez volt a déli határ. 20A keleti határt a Jordán alkotta. Ez lett Benjamin fiainak örökrésze, határokkal körülvéve, nemzetségeik szerint.

Benjamin városai.

21Ezek voltak Benjamin törzsének városai nemzetségeik szerint: Jerikó, Bet-Hogla, Emek-Kecic, 22Bet-ha-Araba, Cemarajim, Bétel, 23Avvim, Para, Ofra, 24Kefar-ha-Ammoni, Ofni, Gaba: 12 város, helységeikkel együtt, 25Gibeon, Ráma, Beerot, 26Micpa, Kefira, Moca, 27Rekem, Jirpeel, Tareala, 28Cela-ha-Elef, Jeruzsálem, Gibea és Kirjat: 14 város helységeikkel együtt. Ez lett Benjamin fiainak örökrésze, nemzetségeik szerint.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet