12Az orrlyukaiból füst gomolyog elő, mint a fazékból, amely forr és buzog. 13A parázs lángra lobban, hogyha rálehel, a torkából meg tűzcsóva tör elő. 14Nyakszirtjén az erő vett lakást magának, előtte meg a rémület jár. 14Ha föltápászkodik, a habok is félnek, a tenger hullámai távolabb húzódnak. 15Szilárdan áll rajta rétegezett húsa, mozdulatlan, mintha ráöntötték volna. 16Mintha kőből volna, oly kemény a szíve, kemény, mint amilyen az alsó malomkő. 17 18Aki találkozik vele, hiába ránt kardot, nem használ a lándzsa, s a kopja és a nyíl sem. 19Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, az ércet nem nézi többre pudvás fánál. 20A nyíl nem tudja megfutamítani, a rázúdított kövek pozdorjává törnek. 21Csak egy szalmaszálnak nézi a buzogányt, nevet a dárdán is, amely felé süvít. 22Lehetnek alatta éles cserepek is. Felszántja az iszapot, akár a borona. 23Forrásba hozza a mélyet, mint egy üstöt, festékesfazék lesz körötte a tenger. 24Mögötte fényesen világlik az útja, ősz ember hajának gondolnád a tengert. 25Nincs hozzá fogható a földkerekségen, arra termett, hogy sohase féljen. 26Mindent, ami magas, megvetéssel néz le, mert a büszke állatoknak ő a királyuk.