Jézus a világ világossága.
12Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.” 13A farizeusok vitába szálltak vele: „Mivel magad mellett teszel tanúságot, azért nem érvényes a tanúságod.” 14Jézus megfelelt nekik: „Ha magam mellett teszek is tanúságot, érvényes a tanúságom, mert tudom, honnan jöttem, és hova megyek. Ti ellenben nem tudjátok, honnan jöttem, és hova megyek. 15Ti a test szerint ítéltek, én nem ítélkezem senki fölött. 16Vagy ha ítélkezem is, igazságos az ítéletem, mert nem vagyok egyedül, hanem én, és aki küldött, az Atya. 17Márpedig törvényetek is azt mondja, hogy két embernek a tanúsága érvényes. 18Tanúságot teszek magamról én is, és tanúskodik mellettem az Atya is, aki küldött.” 19Erre megkérdezték tőle: „Hol van az atyád?” „Sem engem nem ismertek, sem Atyámat – felelte Jézus. – Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek.” 20Így beszélt Jézus a kincstár mellett, amikor a templomban tanított. De nem vetett rá kezet senki, mert még nem jött el az ő órája.