15 1Ezt mondta nekem az Úr: Még ha Mózes és Sámuel állna is elém, akkor sem szívlelném ezt a népet. Űzd el őket színem elől, el velük! 2És ha azt kérdik tőled: „Hová menjünk?” – ezt feleld nekik: Ezt mondja az Úr: Akit halálra szántam, az meghal; akit kardélre szántam, kard élén hullik el; akit éhhalálra szántam, éhhalált hal; és akit fogságra szántam, fogságba kerül. 3Négyféleképpen sújtok le rájuk – mondja az Úr: karddal, hogy megölje őket; kutyákkal, hogy széttépjék őket; az ég madaraival és a mező vadjaival, hogy felfalják és elpusztítsák őket. 4Iszonyattá teszem őket a föld minden országa számára Manassze miatt, Hiszkijának, Júda királyának fia miatt, azért, amit Jeruzsálemben végbevitt.
Háború okozta nyomorúság
5Ugyan ki szán meg téged, Jeruzsálem, és ki vigasztal meg? Ki áll meg az úton, hogy megkérdezze: Hogy megy a sorod? 6Te magad vetettél el – mondja az Úr –, hátat fordítottál nekem! Ezért nyújtottam ki kezemet elpusztításodra, belefáradtam, hogy mindig csak könyörüljek. 8Ezért ezt mondja a Seregek Ura: Mivel nem hallgattatok szavamra, 9elküldök észak minden nemzetségéért [és Nebukadnezárért, szolgámért, Babilon királyáért – mondja az Úr]. Idehozom őket erre a földre, ennek lakóira [és a körülöttük lakó nemzetekre]. És átengedem őket a pusztulásnak, hogy borzalommá, gúny tárgyává legyenek, és örökké tartó szégyen legyen a sorsuk. 10Elnémítom közöttük az öröm és a vigasság hangját; a vőlegény és a menyasszony szavát; a malom zúgását, és kioltom lámpáik fényét. 11Az egész ország elhagyatott pusztasággá lesz, mert lakói szolgaságba mennek a nemzetek közé, hetven esztendőre.