17Ezt a szózatot intézd hozzájuk: Szememből patakzik a könny, éjjel-nappal, folyton-folyvást. Mert nagy baj érte népem leányát, végzetes csapás. 18Ha kimegyek a mezőre, ott hevernek, akik a kard élén hulltak el; ha visszatérek a városba, azokat látom, akik az éhségtől epedtek el. Még a papok és a próféták is úgy bolyonganak az országban, mintha eszüket vesztették volna. 19Hát teljesen elvetetted Júdát, és a lelked egészen megutálta Siont? Miért vertél úgy meg minket, hogy számunkra már nincsen gyógyulás? Úgy vártuk a békét, s nem jött semmi jó; a gyógyulás idejét, s lám, itt a rettegés! 20Uram, elismerjük gonoszságainkat, és atyáink vétkeit is: Bizony, vétkeztünk ellened. 21De a nevedért ne vess el minket, s ne hagyd, hogy gyalázat érje dicsőséged trónját. Emlékezz meg rólunk, s ne bontsd fel velünk kötött szövetségedet. 22Van-e a pogányok bálványai közt, aki esőt ad? És az egek maguktól zúdíthatnak-e záport? Ugye, te viszed ezt, Uram, végbe mind? Istenünk, te vagy a reménységünk, mert csak te tehetsz ilyet.