II. PÁRBESZÉDEK

1. A VITA ELSŐ MENETE

Jób elátkozza születése napját.

3 ¹Jób ezután megnyitotta száját, s elátkozta születése napját. ²Így szólt: ³Vesszen a nap, amikor világra jöttem, az éj, amelyen azt mondták: „Fiú fogantatott.” ⁴Igen, legyen az a nap sötétség! Az Isten odafenn ne törődjék vele, ne is ragyogjon fel annak a napnak a fénye! ⁵Borítsa éjszaka és sűrű sötétség, nehezedjenek rá gomolygó fellegek, tartsa rettegésben nappali sötétség! ⁶Sötétség nyelje el! Ne soroljátok az év többi napja közé, és ne számítsák be hónapok napjának! ⁷Az az éjjel meg maradjon magtalan! Ne lásson soha hangos vigadozást! ⁸Átkozzák el ezt az éjt a napok átkozói, akik a Leviatánt ingerelni tudják! ⁹Homály takarja el hajnalcsillagait, hasztalan várjon a világosságra! Ne láthassa meg, hogy a tavasz kinyitja szemét! ¹⁰Mert nem zárta be előttem a méhnek ajtaját, és a kínt nem rejtette el szemem elől. ¹¹Hogy nem pusztultam el már az anyaméhben! Vagy miért nem haltam meg, mikor megszülettem? ¹²Miért fogtak föl térdek? S miért voltak emlők, hogy szopjam őket? ¹³Most csöndben feküdnék és nyugodhatnék, elaludtam volna és békességem volna. ¹⁴A királyok és a föld nagyjai közelében, akik sírhelyet építenek maguknak. ¹⁵Fejedelmek mellett, akiknek volt aranyuk, akik megtöltötték házukat ezüsttel. ¹⁶Mint koraszülött, akit mielőtt élt, már elástak, volnék, mint a magzat, amely fényt sose látott. ¹⁷Ott a gonoszok felhagynak dühükkel, és az elfáradtak nyugalmat találnak. ¹⁸Együtt pihennek ott mind, akik foglyok voltak, nem hallatszik többé robottisztnek hangja. ¹⁹Egyforma lesz ott a szegény és a gazdag, és a rabszolga sem függ majd urától. ²⁰Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet? ²¹Várják a halált, de az bizony nem jön, jobban keresik, mint az elrejtett kincset. ²²Örülnének nagyon saját sírhalmuknak, sírjuk, ha meglelnék, felujjonganának. ²³Útjavesztett embernek minek ily ajándék, annak, akit Isten teljesen körülzárt? ²⁴Immár kenyeremmé vált a sóhajtozás, s mint a víznek árja, ömlik a panaszom. ²⁵Mert rám szakadt, amitől rettegtem, és amitől féltem, osztályrészem lett. ²⁶Nincs nekem nyugalmam, nincsen békességem, még meg sem nyugodtam, máris új baj ért.

Bizalom Istenben.

4 ¹Válaszolt, s így szólt a temáni Elifáz: ²Terhedre van tán, ha beszélünk hozzád? Ki tudná magába fojtani itt a szót? ³Sokat bátorítottál, hanyatló karoknak újra erőt adtál. ⁴Buzdító szavad a támolygó támasza volt, az ingadozók térdét megszilárdítottad. ⁵Most meg, hogy magad vagy bajban, ijedezel? Megütődsz, hogy terád is rád került a sor? ⁶Nincsen bizalmad istenfélelmedben, jámbor életedre nem mersz hagyatkozni? ⁷Gondold meg, ment-e már valaki is tönkre ártatlanul? Becsületes embert mikor ért pusztulás? ⁸Hányszor láttam: akik bajt szántottak, gyötrelmet vetettek, hát azt is arattak. ⁹Isten lehelete tönkretette őket, haragjának szele elsodorta őket. ¹⁰Ordít az oroszlán, bömböl a nősténye, mint mikor a kölyköknek kiverik a fogát. ¹¹Pusztul az oroszlán, ha nincsen prédája, s a nőstény kölykei szétszélednek. ¹²Titokzatos szózat lopakodott hozzám, és a fülem felfogja suttogását. ¹³Égi álomlátás tarka játékában, amikor mély álom száll az emberekre, ¹⁴félelem fogott el s rettegés, reszketett minden egyes tagom. ¹⁵Valami lehelet suhant át arcomon, és az égnek állt minden hajamszála. ¹⁶Ott állt valaki, arcát nem vettem ki, ott állt egy alak a szemem előtt, és hallottam suttogó beszédét: ¹⁷Lehet-e az ember Isten előtt igaz? Állhat férfi tisztán alkotója előtt? ¹⁸Azokban sem bízik, kik szolgálnak neki, angyalaiban is lel kivetnivalót. ¹⁹Hát akkor azokban, kik viskókban laknak, kiknek alapjául a föld pora szolgál, kiket összenyomhat, akár egy molylepkét? ²⁰Reggeltől estéig tönkreveri őket, eltűnnek örökre, és ki gondol rájuk? ²¹Kitépik azután sátraik cövekét, így szállnak a sírba, bölcsesség híjával. 5 ¹Emeld föl hangodat! Ki ad feleletet? Melyik szenthez akarsz folyamodni? ²Valóban, bosszúság marja az együgyűt, halálba kergeti haragja a balgát. ³Láttam, hogy egy bolond gyökeret vert, de hirtelen átok szállt a tanyájára. ⁴Fiai messze estek a jóléttől, a kapunál elnyomják őket, nincs védelmezőjük. ⁵Amit learatnak, éhezők eszik meg, merthogy elragadja az Úr foguk elől, s szomjasok kapkodnak a javaik után. ⁶Sohasem a földből sarjad elő a baj, nem a szántóföldön terem a szenvedés. ⁷Az ember maga okozza a bajt, ahogy a sas keresi a magasságot. ⁸De én azért mégis Istenhez fordulnék, ügyemet Istenem elé terjeszteném. ⁹Ő alkotja, ami nagy s kifürkészhetetlen, csodás tetteinek se szeri, se száma. ¹⁰Ő ad esőt a föld színére, és vízzel öntözi a tágas mezőket. ¹¹Föl tudja emelni a megalázottakat, és jólétet ad a szomorkodóknak. ¹²A ravaszok terveit mind keresztülhúzza, üzelmeiket meghiúsítja. ¹³A bölcseket befogja saját csapdájukba, kudarccal végződik az álnokok terve. ¹⁴Fényes nappal is sötétségbe botlanak, tapogatnak délben, mintha éjjel volna. ¹⁵Az elesettet megmenti szájuk hatalmától és a szegényt az erősek karjától. ¹⁶A szegénynek így reménysége támad, a gonoszság kénytelen befogni a száját. ¹⁷Lám, boldog az ember, ha fenyíti az Isten, ne vesd meg azért a Mindenható feddő szavát! ¹⁸Ha sebet üt rajtad, majd be is kötözi, ha szétzúz is, meggyógyít a keze. ¹⁹Hatszor is kiragad a szorongatásból, s hetedszerre sem hagy bajba jutni. ²⁰Hogyha éhezel is, megment a haláltól, háborús időkben kardnak hatalmától. ²¹Biztonságban vagy a nyelvnek ostorától, ha rabló közelít, akkor sem kell félned. ²²Mosolyogva nézhetsz fagyra, szárazságra, a mező vadjától nem kell megijedned. ²³Hisz a mezőn a kő szövetséges társad, és a mező vadja békében él veled. ²⁴Meglátod majd magad: béke lesz a sátrad, hajlékodban szemed nem lát sehol hiányt. ²⁵Magzatod gyarapszik, magad tapasztalod, mint fűszál a földön, sokasodik sarjad. ²⁶Mikor beérik életed, sírba szállsz, mint a búzakévét begyűjtik, ha érett. ²⁷Kikutattuk ezt, és bizonnyal így van. Így hallottuk. Te is vésd jól az eszedbe!

Az ember csak maga tudja a baját

6 ¹Jób ekkor válaszolt és így szólt: ²Ha mérlegre tudnám tenni bánatomat, és minden bajomat megmérhetném, ³tenger homokjánál nehezebbet nyomna. Azért vétettem el szavaimat. ⁴Belém fúródtak a Mindenható nyilai, lázt hozó mérgüket felitta a lelkem. Rémségei ellenem csatasorba álltak. ⁵Ordít a vadszamár a kövér mezőben, takarmánya előtt bőg talán a bika? ⁶Lehet-e só nélkül enni, mi ízetlen, tojásfehérjének jó talán az íze? ⁷Irtózom még hozzányúlni is, betegségemben mégis ez az eledelem. ⁸Ó, ha teljesülhetne kívánságom, és Isten megadná, amit úgy szeretnék! ⁹Jó volna, ha Isten összezúzna, fölemelné kezét és megölne. ¹⁰Nekem még akkor is vigaszomra volna, fájdalmam közepette is nagyot ugranék, hogy nem tagadtam meg a Szentnek a szavát. ¹¹De hol vegyek erőt végső kitartáshoz? Mikor jön a vég, hogy türelmesen várjam? ¹²Erős vagyok tán, olyan mint a szikla, talán kemény ércből jött létre a testem? ¹³Számomra nincs többé semmi segítség, menekülésemnek minden útja zárva? ¹⁴Aki embertársával nem érez együtt, az az Úr félelmével is szakít. ¹⁵Testvéreim megcsaltak, mint a patak, úgy, mint a hűtlen patakoknak medre: ¹⁶mikor a jég zajlik, zavarosssá válnak, olvadó hó leve felduzzasztja őket; ¹⁷a hőség idején aztán kiszáradnak, a nagy forróságban üres lesz a medrük. ¹⁸Letérnek az útról (értük) a karavánok, bolyongnak a pusztán, s ott lelik végüket. ¹⁹Tema karavánja mind utána kutat, bennük bizakodnak Sába kalmárai. ²⁰Reményük azonban csalódássá válik, mikor odaérnek, látják, becsapódtak. ²¹Ilyenek lettetek számomra most ti is: Látva nagy bajomat, féltek tőlem. ²²Kértem-e tőletek: „Adjatok valamit, osszátok meg velem vagyonotok, ²³szabadítsatok ki az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnok hatalmából!”? ²⁴Okosítsatok fel, akkor majd hallgatok. Adjátok tudtomra, hogy miben hibáztam. ²⁵Őszinte beszédem kigúnyoljátok. Vajon mit bizonyít ócsárlástok? ²⁶Csak korholásra gondoltok ki szavakat? A kétségbeesettnek szava olyan, mint a szél? ²⁷Még az árvára is sorsot vetnétek, a barátotokat is elárvereznétek. ²⁸Legyetek szívesek, forduljatok felém! Szemtől szemben biztos nem hazudom. ²⁹Forduljatok felém, de hamisság nélkül! Forduljatok felém: igazam most is áll! ³⁰Hazudik tán nyelvem? S az ínyem nem érezné-e a bűnt? 7 ¹Nem szolgálat az ember sorsa a földön? Nem napszámos módján tölti el napjait? ²Olyan, mint a rabszolga, ki árnyékba vágyik, olyan, mint a napszámos, ki a bérét várja. ³Csalódással teli hónapok jutottak részemül, keserves éjeket adtak osztályrészül. ⁴Már mikor lefekszem, kérdezem: „Mikor virrad?” És mihelyt fölkelek: „Mikor lesz már este?” Tele vagyok kínnal egész alkonyatig. ⁵Férgek lepik el testem, s a föld pora fedi. Összeaszalódik, s gennyezik a bőröm. ⁶Napjaim futnak, mint takács vetélője, eltűnnek, s nyomukban nem marad reménység. ⁷Gondold meg: életem csupán egy lehelet, szemem soha többé nem lát boldogságot. ⁸S a szem, amely most lát, soha többé nem lát; kereső szemeddel nem találsz, nem leszek. ⁹Mint felhő, tovaszáll, eltűnik a távolban, nem tér az vissza, kit az alvilág elnyelt. ¹⁰Házába nem mehet soha többé vissza, és otthona nem látja soha viszont. ¹¹Ezért én sem türtőztetem számat: beszélek lelkem gyötrelmében, s elpanaszolom lelkemnek keservét. ¹²Tenger vagyok tán? Avagy tengeri szörny? Merthogy őrzésemre őrszemeket rendelsz. ¹³Ha arra gondolok: vigaszt ad fekvőhelyem, ágyam majd segít viselni kínomat, ¹⁴máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe. ¹⁵„Fojts meg inkább!” – ez a kívánságom, jobb a halál, mint a sok fájdalom. ¹⁶Eltűnök én immár, nem élek örökké, hagyj hát magamra, éltem egy lehelet. ¹⁷Vajon mi az ember, hogy oly nagyra tartod, arra méltatod, hogy törődj vele. ¹⁸Hisz meglátogatod minden áldott reggel, és próbára teszed minden pillanatban. ¹⁹Mily rég nem veszed le tekinteted rólam! Arra sem hagysz időt, hogy nyálam lenyeljem. ²⁰Vétkeztem? Mit tettem? Mondd, emberek őre! Támadó kedvednek miért vagyok céltábla? Miért vagyok terhedre? ²¹Miért nem bocsátod meg a bűneimet, vétkem fölött miért nem hunysz szemet? ²²Mert hogyha egyszer lefekszem a porba, hiába keresel, többé nem leszek.

Isten igazságossága

8 ¹Ekkor Bildád szólt és így válaszolt: ²Meddig akarsz még ily módon beszélni? Mint dühöngő vihar, szállnak szádból a szók. ³Isten tán kiforgathatja a törvényt, visszájára fordíthatja a Mindenható az igazságosságot? ⁴Hogyha gyermekeid vétettek ellene, a saját gonoszságuknak estek áldozatul. ^{5 6}De ha te magad tiszta vagy és igaz, ⁶keresd az Istent, és fohászkodj a Mindenhatóhoz! ⁶Minden bizonnyal irgalmas lesz hozzád, visszaadja otthonod, mihelyt rászolgálsz. ⁷Ha korábbi szerencséd kevés lett volna, hatalmas, nagy lesz az, amit cserébe ad. ⁸Kérdezgesd a letűnt nemzedéket, vedd fontolóra az atyák bölcsességét. ⁹Mi csak tegnapiak vagyunk, s mit sem tudunk, napjaink a földön átsuhanó árnyak, ¹⁰de ők tanítanak s szólnak hozzád, az ő bölcsességük szülte e szavakat: ¹¹„Ahol nincsen mocsár, terem-e nád ottan, s megnő-e a káka, ha víz nem tör elő? ¹²Javában virágzik, vágásra nem érett, és máris elszárad, előbb más füveknél. ¹³Így járnak mind, akik feledik az Istent, az istentelen vágya csak ábránd, mit sem ér. ¹⁴Úszó ökörnyál a reménysége, póknak hálója minden birodalma. ¹⁵Házába fogódzik, de az nem tartja, kapkod utána, de nincs semmi tartása. ¹⁶Életnedvtől duzzad, mikor rásüt a nap, szálai egészen ellepik a kertet. ¹⁷Kőrakáshoz köti szálai gyökerét, a kőrakás ölén élelmet talál. ¹⁸De ha elhagyja helyét, az megtagadja: „Nem ismerlek téged, sohasem láttalak!” ¹⁹Így halálát leli bizonnyal az úton, s máris idegenek sarjadnak a helyén. ²⁰Isten nem veti el sohasem a jámbort, és nem fogja kézen a gonosztevőt. ²¹Nevetéssel tölti még meg szádat, ujjongó dalokat fakaszt ajkadon. ²²Gyűlölőid meg szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátra megsemmisül.”

Isten igazságossága és a jog

9 ¹Jób akkor válaszolt és így szólt: ²Igenis jól tudom, hogy a dolog így áll. Lehet Isten előtt embernek igaza? ³Még ha összeáll is vele vitatkozni, ezer kérdés közül egyre sem ad választ. ⁴Bölcsessége nagy és ereje hatalmas. Ki marad büntetlen, ha vele szembeszáll? ⁵Hegyeket mozdít el és észre sem venni, hogy mivel haragszik, felforgatja őket. ⁶A földet is kimozdítja helyéről, az oszlopai csak úgy inognak. ⁷Ha megparancsolja, nem kel föl a nap sem, pecsétje elveszi a csillagok fényét. ⁸Maga feszítette ki az ég sátorát, tenger magas árját lába alá gyűrte. ⁹Ő alkotta a Göncölszekeret, a Kaszást meg a Fiastyúkot is, s Délnek Kamaráit. ¹⁰Kifürkészhetetlen s nagy, amit teremtett, csodálatra méltó és tömérdek. ¹¹Nem látom, amikor elvonul mellettem, járását-kelését nem is veszem észre. ¹²Ha magával ragadja, ki tud ellenállni? Ki mondhatja neki: „Hé! Te mit akarsz itt?” ¹³Büntetését Isten sose vonja vissza, görnyednek előtte Rahab segítői. ¹⁴Hogy tudnék én neki feleletet adni, vele perbe szállva szavakat találni? ¹⁵Ha igazam volna, sem tudnék mit felelni, bírám előtt inkább kegyelmet kell kérnem. ¹⁶S ha kiáltásomra feleletet adna, akkor sem hihetném, hogy hallgat szavamra. ¹⁷Egyetlen hajszálért a földbe tapos, sebeimet ok nélkül szaporítja. ¹⁸Nem hagyja, hogy egy kissé lélegzethez jussak, inkább keservekkel etet jóllakásig. ¹⁹Ha erőről van szó, akkor ő az Erős, ha a jogot nézzük, hát ki idézi meg? ²⁰Még ha igaz volnék, akkor is elvethet, ártatlanságomban is bűnösnek ítélhet. ²¹Ártatlan vagyok? Nem ismerem magam. Életem mit sem ér, semmire sem tartom. ²²Egy azonban biztos, azért most kimondom: Bűnöst és igazat egyaránt elragad. ²³Amikor ostora hirtelen halált oszt, neveti ártatlan emberek félelmét. ²⁴A földet a bűnösök kezébe adta, maga fogta be bíráiknak szemét. Vagy talán nem ő az? Ki volna, ha nem ő? ²⁵Napjaim futárnál gyorsabban szaladnak, eltűnnek, s nem látnak semmi boldogságot. ²⁶Elsiklanak gyorsan, akár a nádcsónak, vagy mint a sas, mikor lecsap a zsákmányra. ²⁷Hiába gondolom: feledek minden bajt, derűs lesz az arcom, s vidáman kacagok. ²⁸Tenger fájdalmam iszonyattal tölt el, jól tudom, hogy nem oldozol soha fel. ²⁹Ha úgyis a bűnösök közt van a helyem, mit is töröm magam hasztalan. ³⁰Ha megmosdanék is tiszta fehér hóban, ha kezem lúgban mosnám, tisztítanám, ³¹akkor is csak szennybe mártogatnál, úgyhogy még a ruhám is megutálna. ³²Nem ember, hogy azt mondhatnám neki: „Gyere törvény elé, menjünk bíróságra!” ³³Nincs bíró, ki köztünk igazságot tenne, ki kezét mindkettőnknek fejére tehetné. ³⁴Ha levenné rólam büntető vesszejét, és nem kínoznának rémségei többé, ³⁵akkor megszólalnék és nem félnék tőle, hisz saját szememben nem vagyok én ilyen. 10 ¹Undorral tekintek saját életemre, szabadon hagyom, áradjon panaszom, gyötrődő lelkemet kiöntöm. ²Esengek Istenhez: Ne ítélj el! Hadd tudjam meg, miért támadtál meg! ³Hasznod van tán abból, ha erőszakhoz nyúlsz, kezed remekművét hogyha meggyalázod, a bűnösök terveit meg jóváhagyod? ⁴Csak tán nincs húsból a te szemed is, hogy mint ember szokott, te is csak úgy lássál? ⁵Napjaid hasonlók az ember napjaihoz, s esztendeid az ember éveihez, ⁶hogy bűnöm keresed s kutatsz vétkem után, ⁷noha jól tudod, hogy nem vagyok bűnös? Nem szabadít ki senki sem kezedből? ⁸A te kezed formált és teremtett, most meg mást gondoltál, s elpusztítasz? ⁹Agyagból formáltál – csak emlékezzél! – s most újra porrá változtatnál vissza? ¹⁰Nemde kiöntöttél, mint a tejet szokták, aztán sajt módjára hagytál megalvadni. ¹¹Bőrbe meg húsba nem te öltöztettél, s csontokkal, inakkal nem te szőttél át? ¹²Életet, kegyelmet te adtál nekem, őrködj hát éberen a lelkem fölött! ¹³Bár elrejtetted mélyen a szívedben, tudom jól: ezt forgattad elméd rejtekében. ¹⁴Amikor vétkezem, leskelődsz utánam, nem akarsz bűnömtől megszabadítani. ¹⁵Hogyha bűnös vagyok, akkor jaj nekem! De nem büszkélkednék, ha igaz volnék is: jóllaktam szégyennel, nyomor italával. ¹⁶Hogyha gőgös volnék, oroszlán módjára üldözőbe vennél, megmutatnád rajtam csodatevő erőd. ¹⁷Újra támadást indítasz ellenem, ádáz haragodat egyre sokasítod, mindig friss csapatok szállnak velem harcba. ¹⁸Miért hoztál elő anyámnak méhéből? Haltam volna meg, mielőtt szem látott! ¹⁹Úgy volnék csak, mintha sose lettem volna, vittek volna sírba anyámnak méhéből. ²⁰Éltem napjainak nem kevés a száma? Vedd le rólam szemed, hadd örüljek egy kicsit, ²¹mielőtt elmegyek, s vissza nem térek a sötétség és az árnyék országából. ²²A sötétség honából, hol nincs semmi rend, hol a napvilág is fekete éjszaka.

Isten bölcsessége belátást kíván

11 ¹Ekkor a naamai Cofár szólalt meg: ²Maradhat válasz nélkül ez a szóáradat, adhatunk igazat egy ilyen szájhősnek? ³Hazug szavad elhallgattatja a férfiakat, nincs, ki szembeszállna gúnyos beszédeddel. ⁴Magadról azt mondod: tiszta az életem, tiszta voltam mindig a szemedben. ⁵Bárcsak újra szólna hozzád az Isten, megnyitná ellened ismét a száját, ⁶s feltárná előtted a mély bölcsességet, amelyen elámul az értelem. Tudd meg: a bűnödet kéri számon tőled! ⁷Fel tudod tán fogni Istennek mélységét, a Mindenható tökéletességét? ⁸Magasabb az égnél – mit tesz ennek láttán? Alvilágnál mélyebb – és a te tudásod? ⁹Hogyha hosszát méred, a földnél is hosszabb, szélessége nagyobb, mint az óceáné. ¹⁰Hogyha útnak indul, ki szól neki: „Állj meg!” Ha valamit elkezd, ki mondja: „Hagyd abba!” ¹¹Tudja, hogy az ember tele hamissággal, ismeri a bűnét, azt is szemmel tartja. ¹²Észre térhet néha az üresfejű ember, és a vadszamár is szelídebbé válhat. ¹³Nos, hozd bensődet rendbe, és terjeszd fel a kezedet! ¹⁴Ha elveted kezedből mind, ami bűnös, és sátradban nem adsz szállást a bűnnek, ¹⁵fejedet akkor magasra tarthatod, lábad szilárdan áll, és nincs mitől tartanod. ¹⁶Elfelejted akkor sok-sok kínlódásod, úgy gondolsz majd rá, mint az elfolyt vízre. ¹⁷Jobban ragyog az életed, mint a déli nap, és a sötétség is reggelre változik. ¹⁸Biztonságban leszel, mert lesz reménységed, biztos fedél alatt nyugodtan pihenhetsz. ¹⁹Ha aludni akarsz, senki sem riaszt fel, sokan lesznek, akik hízelegnek neked. ²⁰Közben a bűnösöknek megtörik a szemük, menedékhelyüket is elveszítik, reményük csak az, hogy kilehelik lelkük.

Isten bölcsessége és hatalma

12 ¹Jób válaszolt erre és így szólt: ²Ti valóban bölcs emberek vagytok, sírba száll a bölcsesség, ha ti meghaltok. ³Nekem is van eszem, akárcsak tinektek, én sem állok hátrább, mint ahol ti álltok. Mert ki nem tudja azt, amit ti tudtok? ⁴Gúnynak céltáblája barátai előtt, ki az Istent hívja, hogy feleljen neki? A jámbort és igazat gúnydallal csúfolják. ⁵Balsorsnak csúfság jár, véli a gondtalan, kiknek ingadozik lábuk, azoknak kéznél van. ⁶A rablók sátrát békesség lakja, az istenkáromlóké meg csupa biztonság, akik az Istent kezükbe merik venni. ⁷Kérdezd csak a barmot, az is megtanít rá, az ég madarai hirdetik majd neked. ⁸Tanítód lesz, mi a földön csúszik-mászik, a tenger halai elbeszélik neked. ⁹Ki az, ki mindebből ne tudná meglátni, hogy az Isten keze teremtett mindent? ¹⁰Kezében van minden élőlény párája, és éltető lelke az emberi testnek. ¹¹Ne válogassa meg a fül a szavakat, mint ahogy az íny ízleli az ételt? ¹²Bölcsesség lakik a megőszült emberben, és okosság rejlik a hosszú életben. ¹³Övé a bölcsesség és a hősi erő, nála lakik a tanács és okosság. ¹⁴Amit összetör, többé nem épül föl, s ha valakit bezár, azt ki nem engedik. ¹⁵A víz beivódik, hogyha elrekeszti, ha szabadon hagyja, szétárad a földön. ¹⁶Az értelem s okosság az ő tulajdona, övé a tévelygő s félrevezetője. ¹⁷A tanácsurakat butasággal veri, még a bírákat is bolonddá teszi. ¹⁸Hogyha a királyok övét leoldozza, helyette kötelet csavar derekukra. ¹⁹A papokat mezítláb járatja, a hatalmas urakat meg a porba sújtja. ²⁰A megbízhatók ajkán megakasztja a szót, és az öregeknek az eszüket veszi. ²¹Megvetést zúdít a nemes emberekre, és az erőseknek övét meglazítja. ²²Leleplezi, amit elrejt a sötétség, s napvilágra hozza a halál árnyékait. ²³Népeket fölemel, aztán megsemmisít, kiterjeszti őket, aztán eltörli. ²⁴Az ország kormányzóit megfosztja eszüktől, úttalan pusztákon hadd tévelyegjenek. ²⁵Fény nélkül, sötétben tapogatóznak, támolyognak, mintha ittasok volnának. 13 ¹Nézzétek, szememmel ezt én mind láttam, fülemmel hallottam és jól megjegyeztem. ²Amiket ti tudtok, azt mind tudom én. Nem állok semmiben hátrább, mint ti álltok. ³De mégis beszélni szeretnék a Mindenhatóval, vitába szeretnék szállni az Istennel. ⁴Ti csupán hazug képmutatók vagytok, orvosok egy szálig, akik mit sem érnek. ⁵De ha legalább hallgatni tudnátok, hogyha hallgatnátok, bölcsebbek volnátok. ⁶Kérlek, hallgassátok meg a panaszaim, figyeljetek ajkam pörlekedésére. ⁷Hamis beszédekkel mentitek az Istent, tán még hazudnátok is a védelmére. ⁸Pártjára akartok talán bizony állni, Isten ügyvédjei szeretnétek lenni? ⁹Jól vizsgáznátok-e, ha levizsgáztatna? Becsapnátok őt is, mint az embereket? ¹⁰Kemény feddésben részesít titeket, hogyha titkos módon a személyt nézitek. ¹¹Magas méltósága nem riaszt titeket? Nem támad bennetek láttán aggodalom? ¹²Mondásaitokat csak hamuba írják, védősáncaitok agyagból épülnek. ¹³Legyetek most csendben, hadd beszéljek! Aztán jöjjön, aminek jönnie kell! ¹⁴Húsomat fogam közt magam fogom vinni, s a kezembe veszem életemnek sorsát. ¹⁵Öljön hát meg! Úgy sincs semmi reménységem. De hogy utam igaz, azt kimutatom! ¹⁶Hisz már ez maga is mentségemre szolgál, mert a bűnös nem mer színe elé lépni. ¹⁷Figyeljetek tehát szavamra pontosan! Amit mondok, az hatoljon fületekbe! ¹⁸Lám, készen állok az ítéletre, és nagyon jól tudom, hogy igazam van. ¹⁹Ki az, aki velem perbe akar szállni? Kész vagyok hallgatni, akár meg is halni. ²⁰Két dologtól szeretném, hogyha megkímélnél, akkor nem bújok el a színed elől. ²¹Az egyik, hogy vedd le rólam a kezedet, ne kelljen előtted félelemben élnem. ²²Aztán szólíts, és én megfelelek neked, de én szóljak előbb, s te csak választ adj. ²³Mekkorák lehetnek bűneim, hibáim? Fedd fel adósságom s minden gonosztettem! ²⁴Miért rejted el arcodat előlem, miért veszel olybá, mint ellenségedet? ²⁵Hulló falevelet akarsz ijesztgetni, kiszáradt pozdorját üldözőbe venni? ²⁶Keserű dolgokat írsz elő számomra, ifjú botlásaim írod rovásomra. ²⁷Te zártad a lábam kalodába, minden utamat szemmel tartod, és vonást húzol a lábam körül. ²⁸Mint a pudvás fa, szétesik életem, mint a ruhadarab, amit molyok rágnak. 14 ¹Minden ember, aki anyától született, szegény a napokban, de jóllakik gonddal. ²Mint virág kinyílik, azután elhervad, eltűnik, mint árnyék, nincsen maradása. ³Nyitva tartod te is szemedet fölötte, s bírói székedhez viszed ítéletre. ⁴Tisztátalantól vajh’ születhet-e tiszta? Nem, egyetlen egy sem! ⁵Hogyha már előre kimérted napjait, hónapjai számát meghatároztad, s kijelölted célját, amit túl nem léphet, ⁶akkor ne nézz rá, hagyd inkább magára, amíg le nem tölti idejét a szolga. ⁷A fában mindig marad még reménység: hogyha lenyesik is, új ágakat hajthat, zsenge hajtásai el nem maradhatnak. ⁸És ha a gyökere elvénül a földben, és maga a törzs is elhal a talajban, ⁹a víznek már a szaga is sarjadzásra készteti, ágakat hajt, mintha úgy ültették volna. ¹⁰De a férfi meghal és földre dől. Elpusztul az ember. S mi lesz a sorsa? ¹¹A tengereknek, lám, kifogy a vizük, a folyók elapadnak, kiszárad a medrük. ¹²Így az ember is, ha kidől, többé föl nem kel. Előbb pusztul el az ég is, semmint ő fölkel; előbb, mint mikor álmából fölkeltik. ¹³Ó, bár elrejtenél az alvilág ölében, elbújtatnál, míg haragod elül, adnál nekem időt, aztán gondolnál rám! ¹⁴Ha meghalna az ember, de föléledne újra, szolgálati időm szívesen tölteném, míg nem jön valaki, aki fölváltana. ¹⁵Akkor szólíthatnál, és én válaszolnék, akkor te is vágynál kezed műve után. ¹⁶Megszámlálnád akkor minden lépésemet, s nem arra figyelnél, mikor lépek félre. ¹⁷Bűnöm egy zacskóban lepecsételnéd, gonosztettem nyomát bemeszelnéd. ¹⁸De jaj nekem! Mint ahogy a hegy összeomlik, ahogy elmozdul helyéről a kőtömb, ¹⁹vagy a vízcsepp kivájja a sziklát, a felhőszakadás meg elmossa a földet, nem hagysz semmi reményt az embernek. ²⁰Végleg földre vered, ott leli halálát, arcát elmásítod, aztán elbocsátod. ²¹Nem tudja, ha fiait tisztesség éri, gyalázatukról sem szerez tudomást. ²²Saját fájdalmait érzi csak a teste, lelke csak a maga életét gyászolja.

2. A VITA MÁSODIK MENETE

Jób szavaival ítéletet von magára

15 ¹Temáni Elifáz válaszolt és így szólt: ²Biztos tudás nélkül beszél-e bölcs ember? Benső világát csak széllel béleli-e, ³hogy vitázni kezdjen semmit érő szóval és mindenféle mihaszna beszéddel? ⁴Sőt, korlátot szabsz Isten félelmének, s megszeged Isten előtt az áhítat csendjét. ⁵Talán bűnöd teszi szádat beszédessé, és a ravaszkodók nyelvét választottad. ⁶A saját szád és nem én ítéllek el, tanúbizonyságot ajkad szól ellened. ⁷Te születtél talán az első embernek, s már a halmok előtt a világra jöttél? ⁸Megfigyelő voltál Isten tanácsában? Minden bölcsességet magadhoz ragadtál? ⁹Mit tudsz te, amit magunk is ne tudnánk? Értesz-e olyasmit, mi előttünk rejtély? ¹⁰Őszek és öregek vannak itt közöttünk, akik apádnál is több napot láttak már. ¹¹Istennek vigaszát kevésnek találod, és szavát, amely veled oly gyöngéden bánt? ¹²Miért ragad el úgy indulatod, hogy a szemed vérben forog, ¹³és az Isten ellen fordul a haragod és minden szavad, amit kiejt a szád? ¹⁴Vajon mi az ember, hogy tiszta lehetne, asszonynak szülötte igaz hogyan volna? ¹⁵Angyalaiban sincs, látod, bizodalma, nem tiszta az ég sem a szemében. ¹⁶Még sokkal kevésbé, ki egészen romlott, az ember, ki a bűnt, mint a vizet issza. ¹⁷Elbeszélem neked, te meg hallgass rám, amit szemem látott, azt mondom el neked, ¹⁸amit a bölcs emberek hirdethettek, amit apáik előlük el nem titkoltak. ¹⁹Csak ők maguk voltak az ország urai, idegenek köztük nem kóborolhattak. ²⁰A bűnös minden nap kínokban gyötrődik, a rövid időben, mely a zsarnoknak jut. ²¹Ijesztő hangokat hallanak fülei, pusztulás támadhat rá még békében is. ²²Sötétségből nem mer fénybe menekülni, hisz ki van szemelve, kard fogja megölni. ²³Sorsa, hogy keselyűk falják fel a testét, jól tudja, hogy pusztulás fenyegeti. ²⁴A sötétség napja félelmet kelt benne, és erőt vesz rajta nyomorúság, ínség. Megragadják, mint egy harcra termett király, ²⁵merthogy Isten ellen emelte a kezét, s szembe mert szegülni a Mindenhatóval. ²⁶Kemény nyakkal rohant harcolni ellene és pajzsának szilárd domborulatával. ²⁷Csupa zsír borítja egész ábrázatát, hájas kövérség tölti ki ágyékát. ²⁸Romba dőlt városok lettek lakásává, lakhatatlan házakban talált menedéket. Amit épített magának, az mind összedőlt. ²⁹Nem lesz soká gazdag, vagyona ingatag, és nem vet többé árnyékot a földre. ³⁰Az égető hőség leperzseli sarját, és a viharos szél letépi virágát. ³¹Ne reméljen sokat magas növésétől, minden szerzeménye csak megcsalja. ³²Már időnap előtt elszárad indája, és az ágai többé nem zöldülnek ki. ³³Mint tőke, ledobja a savanyú fürtöt, eldobja virágát, akár az olajfa. ³⁴Terméketlen marad gonoszoknak törzse, a jogtalanság sátrát megemészti a tűz. ³⁵Azok, akik nyomorúságot fogannak, csupa bajt szülnek, és csak hazugság születik ölükből.

Menekülés az igazságos Istenhez

16 ¹Jób ekkor válaszolt és így szólt: ²Hallottam már elég efféle beszédet. Vigasztalók vagytok ti itt egytől egyig! ³Hiú beszédetek soha nem ér véget? Vajon mi ingerelt, hogy szembeszállj velem? ⁴Beszélni úgy, mint ti, tudnék magam is. Ha ti volnátok az én helyzetemben, el tudnálak titeket árasztani szóval, s tudnám a fejemet ingatni miattatok. ⁵Szavammal biztatnálak benneteket, aztán megszűnném mozgatni ajkamat. ⁶Hisz ha beszélek is, nem szűnik fájdalmam, így, ha elhallgatok, mit veszítek akkor? ⁷A gonoszság immár egész kimerített, hisz egész sereg volt, ami nekem esett. ⁸Terhelő tanúként lép most föl ellenem, minden válaszában gyaláz szemtől szemben. ⁹Haragja marcangol, s harcban áll ellenem, vicsorgatja fogát, rám, az ellenségre, szemét összehúzva szúrósan tekint rám. ¹⁰És ellenem újra kitátják szájukat, majd megszégyenítve verik az arcomat, mindnyájan szövetkeztek ellenem. ¹¹Isten kiszolgáltat a gonosztevőknek, a bűnösök kezébe hagy esnem. ¹²Boldogan éltem, s akkor darabokra tört, megfogta nyakamat és összezúzott, aztán céltáblának tett ki maga elé. ¹³Csak úgy sisteregnek nyilai köröttem, és irgalmatlanul átfúrja a vesém, az epémet meg kiontja a földre. ¹⁴Réseket üt rajtam egyre-másra, mint valami harcos, úgy támad rám. ¹⁵Gyász jeléül ruhát varrtam a bőrömre, a szarvamat meg befúrtam a porba. ¹⁶A sírástól vörös lett az arcom, halálnak árnyéka ül a pillámon, ¹⁷jóllehet gonoszság nem tapad kezemhez, és egészen tiszta az imádságom. ¹⁸Föld, ne född be a véremet! Kiáltásom ne találjon nyugtot! ¹⁹Nézzétek, még most is ott az égben a tanúm, eskümnek kezese él még a magasban. ²⁰A kiáltásom szól mellettem Isten előtt, míg színe előtt hullnak a könnyeim. ²¹Igazoljon embert Isten ellenében, szóljon a férfi mellett barátjával szemben! ²²Mert hiszen kevés a jövő évek száma, s elmegyek az úton, hol nincs visszatérés. 17 ¹Összetörött immár énbennem a lélek, és miattam gyűlnek egybe a sírásók. ²Valóban, gúnyolódók céltáblája lettem, s azt kell egyre néznem, hogyan civakodnak. ³Tégy le óvadékot értem önmagadnál! Ki volna más, ki értem kezességet vállal? ⁴Szívüket bezártad, nincs bennük belátás, azért egyetlen kéz föl nem emelkedik. ⁵Zsákmányt osztani barátokat hívnak, saját gyermekeik szeme meg eleped. ⁶Gúnydalok tárgyává tettek a nép előtt, olyan ember lettem, akit szembeköpnek. ⁷Szemem homályossá válik bánatomban, tagjaim sorvadnak, mint árnyék, olyanok. ⁸Ezért a jámborok szörnyülködnek, és a bűnös miatt háborognak a tiszták. ⁹De az igaz mégis hű marad útjához, kinek keze tiszta, gyarapszik erőben. ¹⁰Rajta hát! Lépjetek közelebb mindnyájan! De hisz nem találok bölcset közöttetek! ¹¹Napjaim elenyésznek, terveim meg egyre távolabb kerülnek, a szívem rostjait szétmarcangolták. ¹²„A napnak kitér az éj – így szokták mondani –, közel a fény, amely elűzi a sötétséget.” ¹³Alvilágban lakni, ez a reménységem, ágyamat megvetni, ott a sötétségben. ¹⁴Síromhoz így szólok: „Az apám vagy nékem!” A férgekhez meg: „Anyám, s nővéreim!” ¹⁵Hol marad számomra még bármi reménység, ki leli meg – a boldogságomat? ¹⁶Velem együtt leszállnak az alvilágba, és együtt süllyedünk a porba.

A harag hiábavaló.

18 ¹Válaszul így beszélt a suachi Bildád: ²Mikor teszel végre pontot beszédedre? Azt gondolod tán, hogy nem merünk szólni? ³Miért hasonlítasz az állatokhoz minket, miért vagyunk szemedben oktalan állatok? ⁴Ha szétmarcangolod magad haragodban, néptelenedjék el miattad az ország? Mozduljanak el tán helyükről a sziklák? ⁵Bizony hogy kialszik a bűnösnek fénye, tüzének lángja nem világít többé. ⁶Sátrában sötétségre változik a fény, kialszik a lámpa, amely fölötte függ. ⁷Szilárd léptei elbizonytalanodnak, csapda lesz számára a saját terve. ⁸Mert hálóba bonyolódik a lába, és amikor jár-kel, fonadékon lépked. ⁹A hurok megfogja a sarkát, köréje meg pányva csavarodik. ¹⁰A háló, mi megfogja, el van rejtve útján, és a földre téve készen a kelepce. ¹¹Félelmek támadnak rá körös-körül, lába nyomában mögötte vonulnak. ¹²Útjain az éhség szegődik társául, s kész a veszedelem elgáncsolására. ¹³A bőrét betegség rágja és emészti, és korai halál nyeli el tagjait. ¹⁴Elűzik sátrából, melyben bizakodott, kergetik egész a félelem királyáig. ¹⁵Aztán a sátrában Lilit telepszik meg, s kénnel szórják be a helyet, ahol lakott. ¹⁶Alul elszáradtak már a gyökerei, fönt meg az ágai lettek szárazak. ¹⁷Még az emléke is eltűnik a földről, nem marad fenn neve az utcákon. ¹⁸Sötétbe taszítják a világosságról, és elüldözik a földkerekségről. ¹⁹Népe között nem lesz fia-unokája, nem marad utána legelőin senki. ²⁰Napja miatt félnek napnyugat fiai, kelet fiait meg iszonyat fogja el. ²¹Ilyen sorsra jut biz’ a gonosz lakása, annak lakóhelye, ki nem féli az Istent. 19 ¹Jób akkor válaszolt és így szólt: ²Meddig akartok még gyötörni, kínozni, beszédetekkel egyre marcangolni? ³Lám, már tízszer is kicsúfoltatok. Hát nem szégyellitek, hogy így rám törtök? ⁴Még akkor is, ha hibáztam volna, és ha bűnömben megátalkodnék, ⁵csakugyan arra törekedtek, hogy fölém kerüljetek, és gyalázatomat szememre vessétek? ⁶Ismerjétek el, hogy Isten alázott meg, és ő volt, aki körülvett hálójával. ⁷Ha erőszak miatt kiáltok, nem felel, és ha segítségért, akkor nincs igazam. ⁸Áthatolhatatlan gátat emelt elém, és az ösvényemre sötétséget vetett. ⁹Levetette rólam ünneplő ruhámat, fejemről elragadta koronámat. ¹⁰Megtört körös-körül, hogy belepusztulok, kitépte reményem, ahogy a fát szokták. ¹¹És fölszította ellenem haragját, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék. ¹²Egyesült erővel jönnek seregei, ellenem sáncokat hánynak, és a sátorom körül táboroznak. ¹³Testvéreim távol tartják magukat tőlem, barátaim egészen elidegenedtek. ¹⁴Akik közel voltak és ismertek, mind elmaradtak, házam vendégei mind elfelejtettek. ¹⁵Még a szolgálók is idegennek néznek, csak valami jöttment vagyok a szemükben. ¹⁶Szolgámat ha hívom, nem ad feleletet, úgy kell kérlelnem kedveskedő szóval. ¹⁷Feleségem rossznak tartja leheletem, szagomat büdösnek érzik testvéreim. ¹⁸Még a gyerekek is megvetnek, kicsúfolnak, amikor fölkelek. ¹⁹Menekülnek tőlem, akikkel barátkoztam, akiket szerettem, ellenséggé lettek. ²⁰És a bőröm alatt elpusztul a húsom, csontjaim csupaszok, mint valami fogak. ²¹Könyörüljetek meg rajtam, barátaim, mert utolért az Istennek keze. ²²Miért üldöztök ti is, akárcsak az Isten? Nem tudtok már végre jóllakni húsommal? ²³Ó, bárcsak fölírná szavaim valaki, följegyezné őket egy táblára! ²⁴Ó, bár vasvésővel, aztán íróónnal örökre bevésnék őket a sziklába! ²⁵Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. ²⁶Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. ²⁷Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen, vágyódás tölti el veséimet. ²⁸Ti azt gondoljátok: „Hogyan üldözzük, hogy leljük meg benne a dolog gyökerét?” ²⁹De a kard élétől mégiscsak féljetek, mert a bűnök ellen harcra kél a harag. Vegyétek észbe: Él még az ítélő!

Az igazságosság nem ismer kivételt.

20 ¹Naamai Cofár válaszolt és így szólt: ²Elmém erre válaszolni kíván, nagy bennem emiatt a nyugtalanság. ³Hallom, szégyenszemre megdorgálnak, s szél ad feleletet meggyőződésemre. ⁴Ősidőktől fogva tudod te ezt talán, amióta ember lakozik a földön? ⁵Álnok ujjongása biz’ nem tart sokáig, bűnös kéjelgése csak egy pillanatig. ⁶Még ha büszkesége az égig érne is, és ha a felhőket verné is a feje, ⁷akárcsak a ganéj, eltűnik örökre, és akik látták, megkérdezik, hová lett. ⁸Mint álom eltűnik, meglelni nem lehet, éjjeli látomás módján elenyészik. ⁹A szem, amely látta, most már nem láthatja, nem pillanthatja meg többé az otthona. ¹⁰A szegények kárát fiai térítik, gyermekei szerzik vissza a vagyonát. ¹¹Akármilyen ifjú, s erős még a csontja, mégis vele együtt leroskad a porba. ¹²Hogyha a gonoszság édes is szájában, úgyhogy a nyelve alatt rejtegeti, ¹³s csínján bánik vele, el nem ereszti, ínyéhez szorítja, úgy tartogatja, ¹⁴beleiben mégis mássá lesz az étel, kígyóméreggé válik bensejében. ¹⁵Gazdagságot zabált, most aztán kihányja, testéből az Isten újra kihajtja. ¹⁶Vipera mérge volt, mit magába szívott, és ami megöli, kígyó fullánkja lesz. ¹⁷Nem nézhet vidáman olajpatakokra, sem a tejjel-mézzel tele folyamokra. ¹⁸Visszaadja, amit nyert, nincsen örömére, s mit kufárkodva szerzett, annak sem örül. ¹⁹Mert romba döntötte a szegény kunyhóját, s bár nem ő építette, elvette a házat. ²⁰Mivel sose tudott betelni a gyomra, nem mentheti meg semmiféle kincse. ²¹Zabáló kedvétől semmi sem menekült, ezért boldogsága sem tart soká. ²²Noha gazdag, nélkülözést szenved, és nyomorúságnak súlya szakad rá. ²³Haragjának tüzét küldi rá az Isten, nyilai hullanak rá, mint a záporeső. ²⁴Hogyha elkerüli a vasfegyvereket, akkor egy acélból való íj döfi át. ²⁵A nyílnak vesszeje kiáll a hátából, mint a villám, áthatol epéjén a hegye. Elárasztják a reá váró szörnyűségek, ²⁶eltesznek számára minden sötétséget. Olyan tűz emészti, amit nem gyújtott senki, és föléget mindent, ami van sátrában. ²⁷Az egek derítenek fényt a bűneire, fölkel ellene az egész földkerekség. ²⁸Házát az áradat magával ragadja, a haragnak napján elsodorja. ²⁹Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ez az öröksége, mit Isten ad neki. 21 ¹Jób akkor válaszolt és így szólt: ²Most hát hallgassatok szómra figyelmesen, ebben álljon mostan a vigasztalástok. ³Hogyha elviseltek, akkor hát szólok, aztán ha szóltam, ám gúnyolódjatok. ⁴Emberek ellen szól tán panaszom? Miért is ne volna fogytán a türelmem? ⁵Forduljatok felém! És szörnyülködjetek! Szátokat tapassza be a kezetek! ⁶Mikor rágondolok, biz’ felháborodom, és egész testemet iszonyat fogja el. ⁷Miért maradnak a gonoszok életben? Magas kort érnek meg erő­ s egészségben. ⁸Jó erőben állnak előttük fiaik, szemük előtt virul minden sarjadékuk. ⁹Házuk biztonságban minden veszély ellen, Isten verő botja sose éri őket. ¹⁰Fedez a bikájuk, s nem terméketlen, tehenük megellik, nem vetél el soha. ¹¹Fiaikat, mint a nyájat, szabadon engedik, és szarvasként ugrálnak gyermekeik. ¹²Énekelnek a dob­ és citeraszóhoz, a furulya hangjára meg ujjonganak. ¹³Boldogság közepette töltik napjaikat, békességgel szállnak le az alvilágba. ¹⁴Bár kérték az Istent: „Maradj tőlünk távol! Nem akarunk tudni semmit útjaidról! ¹⁵Vajon ki a Mindenható, hogy szolgáljunk neki, s mi haszonnal járna hozzá imádkozni?” ¹⁶Nem saját kezükben van a szerencséjük? Gonoszoknak terve távol esik tőle. ¹⁷Hányszor alszik ki a gonoszoknak fénye? Hányszor borítja el őket veszedelem? Hányszor pusztítja el mérgesen vagyonuk? ¹⁸Legyenek olyanok, mint a pozdorja a szélben, vagy mint a pelyva, mit a vihar kerget? ¹⁹Fiainak tartogatja Isten a büntetést? Neki fizessen meg, hogy megemlegesse! ²⁰Saját szeme lássa boldogtalanságát, neki kelljen inni a Mindenható haragjából! ²¹Mit törődik vele, mi lesz háznépével, ha hónapjainak már betelt a számuk. ²²Istent akarja tán oktatni valaki, aki ítélkezik az angyalok fölött is? ²³Az egyik, mikor meghal, boldogság övezi, nincsen semmi gondja és egészen nyugodt. ²⁴Pattanásig feszül ágyéka a hájtól, csontjának veleje jól át van itatva. ²⁵A másik, mikor meghal, keserű a szíve: soha életében nem volt része jóban. ²⁶Mind a ketten együtt fekszenek a porban, és együtt lepi el őket a rothadás. ²⁷Látjátok, tudom jól, miket gondoltok, és azt a tervet is, mit ellenem szőtök. ²⁸Biztos gondoljátok: Hol a nagyúr háza, és hol található a gonoszok sátra? ²⁹Vándor utasoktól nem kérdeztétek vagy nem értettétek meg a jeleiket? ³⁰„A bűnöst megkímélte a romlás napjáig, de haragjának napján elragadja.” ³¹Ki veti szemére az élete módját, az üzelmeiért ki fizet meg neki? ³²Díszes kísérettel viszik sírjába, és gondját viselik a sírhantjának. ³³Könnyűnek találja a völgy kavicsait, és felvonul mögötte az egész világ. ³⁴Csupa hiúsággal hogy vigasztalnátok? Végül is csak csalás, amit válaszoltok.

3. A VITA HARMADIK MENETE

Isten igazságosan büntet

22 ¹Temáni Elifáz válaszolt és így szólt: ²Hajthat-e az ember hasznot az Istennek? Akinek esze van, csak magának használ. ³Mit használ az a Mindenhatónak, hogyha jámbor vagy, vajon mit nyer vele, ha utad bűntelen? ⁴Csak nem azért büntet, hogy az Istent féled, emiatt talán nem száll veled perbe? ⁵Vajon nem (elég) nagy a romlottságod, és a bűnösséged nem végtelen tán? ⁶Ingyen szedtél zálogot atyádfiaitól, a meztelen szegénynek elvetted ruháját. ⁷A szomjazó embernek nem kínáltál vizet, s az éhezőtől megtagadtad a kenyeret. ⁸A szegényt kiforgattad minden földjéből, és a tekintélyes most lakhat rajta. ⁹Üres kézzel küldted el az özvegyeket, az árváknak meg összetörted a karjuk. ¹⁰Ezért fognak körül kötelékek, és ezért tört rád hirtelen rettegés. ¹¹Elsötétült a fény, úgyhogy nem látsz többé, elborított a vizek áradata. ¹²Tán nem odafent van az Isten az égben? És talán nem látja a csillagok fejét? ¹³Épp mert odafent van, szóltál: „Mit tud az Isten? Felhőtakarón át tud-e ítélkezni? ¹⁴Felhők takarják el azért, hogy ne lásson, ott fönt jár-kel az égi körökön.” ¹⁵Régmúlt idők útját akarod tán járni? Az istentelen embereknek útját, ¹⁶akiket időnap előtt elragadott; akiknek alapját víz öntötte el, ¹⁷akik azt mondták Istennek: „Távozz tőlünk! Hisz mit tehet ellenünk a Mindenható?” ¹⁸Mégis minden jóval megtöltötte házuk. S a gonoszok szíve távol marad tőle. ¹⁹A jámborok látták és örültek neki, a tiszta szívű meg kinevette őket: ²⁰„Valóban, a hatalmuk odavan, tűz emésztette föl a hagyatékuk.” ²¹Légy újra jó hozzá és élj békességben, és megint boldogság lesz az osztályrészed. ²²Fogadd el szájából a tanítását, szavait vésd be mélyen a szívedbe! ²³Hogyha alázattal visszatérsz az Úrhoz, és az álnokságot kiűzöd sátradból, ²⁴ha az aranyércet csak pornak tekinted, Ofir aranyát csak patak kövének, ²⁵akkor a Mindenható lesz majd az aranyérced, a tündöklő, ragyogó ezüstrudad. ²⁶Örömedet leled akkor majd az Úrban, és fölemelheted Istenhez az arcod. ²⁷Meghallgat majd, ha hozzá fohászkodol, és a fogadalmaidat beválthatod. ²⁸Sikerre segíti, amibe belefogsz, és felragyog a fénye ösvényeiden. ²⁹Megtöri a hatalmasok gőgjét, s az alázatosaknak segítséget nyújt. ³⁰Biztonságos helyre viszi a bűntelent, kezének tisztasága lesz a megmentője.

Isten távolmaradása

23 ¹Erre Jób válaszolt és így szólt: ²Panaszom még ma is keserűen hangzik, súlyosan ránehezül keze sóhajomra. ³Ó, legalább tudnám, merre találok rá, hogyan juthatnék el a trónusa elé! ⁴Magam képviselném előtte ügyemet, s bizonyítékokkal volna tele a szám. ⁵Legalább megtudnám, mit válaszol, és amit mond, azt elfogadnám. ⁶Egész hatalmával perelne velem? Nem! De legalább meghallgatna. ⁷Igaz ember szállna vele perbe, a magam perében győzelmet aratnék. ⁸Ha keletre nézek, akkor nincsen ott, s ha nyugatra megyek, arra sem látom. ⁹Akkor sem látom, ha északon keresem, s ha délre fordulok, nem látom ott sem. ¹⁰De hisz ismeri mind az útjaimat, és ha próbára tesz, aranynak minősít. ¹¹Lépésről lépésre követte a lábam, megtartottam útját, nem tértem el tőle. ¹²Nem távolodtam el ajka parancsától, szájának szózatát keblemben őriztem. ¹³Amit határoz, ki tud azon változtatni? Keresztülvisz mindent, amit csak akar. ¹⁴Így a sorsomat is beteljesíti. Sok efféle dolgot forgat elméjében, ¹⁵azért rettegek úgy a színe előtt. Ha csak rágondolok, máris megborzadok. ¹⁶Isten volt, ki hagyta szívem elcsüggedni, félelemmel töltött el a Mindenható. ¹⁷Mert elrejt előle a sötétség, előlem meg homály fedi el a jelenlétét. 24 ¹Miért nem ad időt a Mindenható, és miért nem látják meg barátai a napjait? ²A gonoszok eltolják a mezsgyekövet, a pásztort és a nyájat megrabolják. ³Az árvától elhajtják a szamarát, s elviszik zálogba az özvegy tehenét. ⁴A szegény embert leszorítják az útról, mindnyájan elbújnak a föld szegényei. ⁵Mint a vadszamarak, mennek a pusztába – gyermekük éhsége űzi őket oda –, kiaszott pusztában élelmet keresnek. ⁶A mihaszna ember földjét learatják, ők szüretelik le a gonosz szőlejét. ⁷Meztelen alusznak, minden ruha nélkül, és ha hideg van is, nincsen takarójuk. ⁸Rájuk zúdul az eső a hegyekből, jobb menedék híján sziklához lapulnak. ⁹Az árváktól is elrabolják földjüket, elveszik zálogba a szegény köntösét. ¹⁰Mezítelen járnak, szinte ruha nélkül, és éhesek, mikor kévéket vonszolnak. ¹¹Malomkövük sincsen olajat préselni, kádakat taposnak, mégis szomjúhoznak. ¹²A városból égig hatol a félholtak szava, és a meggyötörtek lelke fölkiált, de az Isten néma marad panaszukra. ¹³Mások is ellene vannak a világosságnak, azok, akik nem ismerik az útjait, és nem maradnak meg az ösvényein. ¹⁴Fölkel a gyilkos a sötét éjszakában, s megöli a szegényt és a nyomorultat. Tolvaj ólálkodik éjszaka idején, ¹⁴betör a házakba, amikor sötét van. ¹⁵Az alkonyatot lesi a házasságtörő. „Nem lát meg senki sem” – gondolja magában, s eltakarja arcát, fátyolt borít rá. ^{16 16}Mikor nappal van, akkor bezárkóznak, nem akarnak tudni a világosságról. ¹⁷Mindnyájuknak borzalom a reggel, mert a félelmeit megtapasztalják. ¹⁸A világosság elől gyorsan elmenekül, s nem veszi az irányt a magaslatok felé. Átkozott a birtokrésze a földön. ¹⁹Hőség és szárazság nyeli el a vizét, maradék búzáját az aszály emészti meg. ²⁰Felejtse el még az anyja méhe is! A nevére úgysem gondol többé senki. Törjön ketté, mint a fa, vesszen a gonoszság! ²¹Gyötörte a meddőt, ki nem szült gyermeket, és nem tett jót sose az özveggyel. ²²Hatalma hosszú életet ad az erősnek, talpára áll újra, ki élni nem remélt. ²³Biztonságot ad, ha bízik benne, a szeme őrködik ösvényei fölött. ²⁴Egyszer emelkedik, aztán meg letűnik, elhervad, mint a sósfű, amelyet gyűjtenek, éppen úgy levágják, mint a kalászt. ²⁵Vagy talán nem így van? Ki tud megcáfolni? Ki tudja semmivé tenni beszédemet?

A Mindenható dicsőítése

25 ¹A suachi Bildád válaszolt és így szólt: ²Annál a hatalom, annál a borzalom, ki a magas égben fenntartja a békét. ³Van-e szám számba venni a seregét, s van-e menekvés a támadása elől? ⁴Isten előtt lehet-e embernek igaza, asszonynak szülötte ragyoghat-e tisztán? ⁵Nézd, a hold sem fénylik elég fényesen, még a csillagok sem tiszták a szemében. ⁶Még sokkal kevésbé az ember, a pondró, embereknek fia, ez a féreg!

Bildád szavai hiábavalók

26 ¹Jób akkor válaszolt és így szólt: ²Sokat segítettél a tehetetlenen, az erőtlen karnak támaszul szolgáltál; ³jó tanácsot adtál a tudatlannak, és nagy bölcsességről tettél bizonyságot! ⁴De kinek nyilatkoztattad ki a szavad? És kinek a lelke szólt belőled? ⁵Összerezzennek még az árnyak is, megijed a víz is, s mind, ami benne él. ⁶Előtte az alvilág mezítelen fekszik, nincsen eltakarva. ⁷Északot feszíti az üresség fölé, és a semmi fölé a földet függeszti. ⁸Ő sűríti össze a vizet felhőkbe, s nem szakad le alattuk az ég boltozata. ⁹Ő az, aki elfödi a telihold arcát, felhőtakaróját fölé borítja. ¹⁰A vizek színe fölé egy kört rajzol, ott, hol a sötétség a fénnyel határos. ¹¹Az ég oszlopai inogni kezdenek, reszketnek korholó szavától. ¹²Ereje fölkorbácsolja a tengert, bölcsessége Rahab fölé kerekedik. ¹³Hogyha rálehel, újra ragyog az ég, és a fürge sárkányt átdöfi a keze. ¹⁴De ez mind csak szegélye útjának, suttogó szavakat hallottunk csak tőle! Eget rázó tetteit ki tudja felfogni?

Az ártatlan Jób ismeri Isten hatalmát

27 ¹Jób folytatta beszédét és így szólt: ²Amint igaz, hogy él az Isten, ki elvette igazam, s a Mindenható keserűvé tette a szívem, ³addig, amíg csak lélegzet van bennem, s Isten lehelete van az orromban, ⁴ajkam álnokságot addig biztos nem szól, sem a nyelvem nem mond hazugságot. ⁵Távol legyen tőlem, hogy nektek helyeseljek, ártatlanságomat nem adom fel holtig. ⁶Igazamhoz ragaszkodom, nem mondok le róla. Egyetlen napomért sem szégyenkezik szívem. ⁷Ellenségeim jussanak a gonoszok sorsára, ellenfeleim meg a bűnösökére! ⁸Mit remél a bűnös, mikor imádkozik, mikor fölemeli lelkét az Istenhez? ⁹Talán meghallgatja kiáltását Isten, amikor majd balsors szakad a nyakába? ¹⁰Örömét leli-e a Mindenhatóban, és mindig segítségül hívhatja az Istent? ¹¹Elétek tárom az Isten tetteit, a Mindenható terveit nem tartom titokban, ¹²hiszen magatok is mindnyájan láttátok. Miért tápláltok tovább is hiú reménységet?

Cofár beszéde: Az átkozott

¹³Ezt a sorsot szánta Isten a gonosznak, ezt adta örökségül a Mindenható a zsarnoknak. ¹⁴Ha sok is a fia, kard várja őket, és nem lakhatik jól kenyérrel a sarjuk. ¹⁵Maradékaikat pestis viszi sírba, és az özvegyeik nem tartanak gyászt. ¹⁶Ha ezüstöt halmoz fel, mintha csak por volna, a ruhát csak sárnak rakja csomóba. ¹⁷Ő csak gyűjtögeti, de fel a jámbor ölti, az ezüstjét meg a tiszta örökli. ¹⁸Házát, mint a pók a hálóját, úgy építette, olyan az, mint a csősz csinálta kunyhó. ¹⁹A gazdag lefekszik, nem kezdi el újra, felnyitja a szemét, és már semmi sincs meg. ²⁰Nappal, mint az árvíz, bajok zúdulnak rá, elfújja éjszaka a viharnak szele. ²¹Keleti szél viszi, nincsen maradása, elsöpri onnét, ahol a lakóhelye volt. ²²Irgalmat nem ismerve nyilakat szór rá, menekülnie kell a hatalma elől. ²³Kezüket összecsapva tapsolnak fölötte, és saját házából utánapisszegnek.

4. A BÖLCSESSÉG DICSÉRETE

Az ember maga nem tehet szert bölcsességre

28 ¹Van hely, ahol ezüstöt találnak, olyan hely is akad, hol aranyat mosnak. ²Föld mélyéről hozzák felszínre a vasat, és a kövekből rezet olvasztanak. ³Véget vet az ember (lenn) a sötétségnek, azután feltúrja utolsó zugáig a sziklakőzetet – addig éjszaka borult rá. ⁴Lámpás emberek kifúrják az aknát, úgy csüngenek ottan, lábuk elfelejtve, emberektől távol lebegnek (az űrben). ⁵A kenyérgabona sarjadzik a földből, noha lent alatta tűzzel robbantanak. ⁶Sziklatömbben van a zafír lelőhelye, de még aranypor is található benne. ⁷Olyan ösvény ez, hogy keselyű nem látja, a héja szeme sem tudja kifürkészni. ⁸A büszke vad sem veszi arrafelé útját, nem járt arra még soha oroszlán. ⁹Az ember ráteszi kezét a kövekre, egész alapjukig dúlja a hegyeket. ¹⁰Áttöri a sziklát és tárnát nyit benne, sok-sok drágaságot láthat ott a szeme. ¹¹Felkutatta már a folyóknak forrását, és sok rejtett dolgot napvilágra hozott. ¹²De hát a bölcsesség – ez vajon honnét van, és az értelemnek hol a lelőhelye? ¹³Odavivő utat nem ismer az ember, élők országában nem lehet meglelni. ¹⁴Az ősvizek azt mondják: nem lakik bennünk, a tenger megvallja: nálam sincs lakása. ¹⁵Arannyal nem lehet érte megfizetni, és a színezüst sem elég nagy ár érte. ¹⁶Nem lehet megvenni ofiri aranyért, sem ritka ónixért, sem pedig zafírért. ¹⁷Nem érhet föl vele sem arany, sem üveg, aranyedényért sem lehet becserélni. ¹⁸A korallt és kristályt ne is említsük, a bölcsesség ára drágább a gyöngynél. ¹⁹Nem olyan értékes a kusi topáz sem, de még színarannyal sem mérhető össze. ²⁰Honnan is származik tehát a bölcsesség, és az értelemnek hol a lelőhelye? ²¹Fátyol takarja minden élő elől, el van rejtve az ég madarai előtt. ²²Maga az alvilág és a halál is vallja: mi csak hallomásból tudunk róla. ²³Egyedül az Isten ismer hozzá utat, egyedül ő tudja, hol a lelőhelye. ²⁴Mert a szeme ellát a Föld határáig, ő mindent lát, mi az ég alatt van. ²⁵Amikor a szélnek megszabta a súlyát, és a vizeket mércéjével mérte, ²⁶amikor az esőnek korlátot szabott, és a mennydörgések útját kijelölte, ²⁷akkor volt, hogy látta, a súlyát lemérte, megvizsgálta és lehatolt mélyére. ²⁸Az embernek akkor csupán ennyit mondott: „Az Isten félelme, lásd, ez a bölcsesség, az okosság meg: kerülni a bűnt.”

5. A PÁRBESZÉDEK BEFEJEZÉSE

Jób panasza és védekezése

A) A régi szép napok.

29 ¹Jób folytatta beszédét és így szólt: ²Ó, ki hozza vissza a régmúlt hónapokat, a napokat, amikor Isten oltalmazott? ³Mikor szövétneke fénylett fejem fölött, fényénél hatoltam át a sötétségen. ⁴Bárcsak újra látnám őszöm napjait, mikor Isten védte sövénnyel sátramat. ⁵Amikor még nálam lakott az Úr, és körülvett gyermekeimnek serege. ⁶Amikor tiszta tejben mostam a lábam, és olajpatakok folytak a sziklából. ⁷Amikor fölmentem a városkapun át, és a piactéren helyet foglaltam; ⁸mihelyt megláttak, az ifjak félreálltak, az öregek felálltak, s állva maradtak. ⁹A főemberek meg félbehagyták szavuk, a szájukra rátették kezüket. ¹⁰Az előkelők is visszafogták hangjuk, nyelvük odatapadt szájuk padlásához. ¹¹A fül, amely hallotta, boldognak hirdetett, engem dicsért a szem, amelyik láthatta: ¹²hogyha kért, felkaroltam a szegényt, meg az árvát is, ha nem talált gyámolt. ¹³A veszni indulónak rám szállt áldása, s az özvegy szívébe is örömet loptam. ¹⁴Az igazságosságot ruhaként viseltem, jog és igazság volt köntösöm, süvegem. ¹⁵A vaknak úgy szolgáltam, hogy a szeme voltam, a sántának meg én voltam a lába. ¹⁶A szegény embereknek atyjuk voltam, s jövevények ügyét rendjén kivizsgáltam. ¹⁷Az istentelenek agyarát kivertem, foguk közül téptem ki a rablott holmit. ¹⁸Így szóltam magamban: „Büszkén halok meg, olyan magas korban, akárcsak a pálma. ¹⁹Gyökerem a víznek álljon mindig nyitva, és az ágaim közt harmat éjszakázzon! ²⁰Dicsőségem legyen egyre ifjabb, és mindig újuljon meg kezemben az íj!” ²¹Meghallgattak és várakoztak rám, csöndben figyeltek, hogy hallják tanácsom. ²²A beszédemre választ nem is adtak, felülről lefelé csurgott a szavam. ²³Úgy várakoztak rám, mint nyári záporra, tavaszi esőért liheg így a szájuk. ²⁴Rájuk mosolyogtam, hogyha elcsüggedtek, arcom sugárzását nem törhették meg. ²⁵Megszabtam útjukat és vezérük voltam, mint valami király, trónoltam körükben, és ahová tetszett, vezethettem őket.

B) A mostani nyomorúság

30 ¹De most kinevetnek a nálam ifjabbak, akiknek az apját arra sem méltattam, hogy juhászkutyámnak megfogadjam. ²Mit ért volna nekem kezüknek ereje? Eltűnt már belőlük az erőnek telje. ³Nélkülözés, éhség felőrölte őket, hiszen a puszta gyökereit rágták, meg a bozótot a vadon sivatagban. ⁴A sósfüvet szedték s a bokrok levelét, a rekettye gyökere volt a kenyerük. ⁵A közösség köréből kitaszítják őket, s kiabálnak rájuk, mint a tolvajokra. ⁶Szörnyű barlangokban kénytelenek lakni, porral telt odúkban, sziklaüregekben. ⁷Tüskebokrok közül hallik kiáltásuk, csalánbokrok alatt kuporognak együtt. ⁸És a gyermekeik: rettenetes fajzat, nép, melynek neve sincs, ország száműzöttje. ⁹És ezeknek lettem most én gúnydalává, ezeknek szolgálok beszédjük tárgyául. ¹⁰Undorodnak tőlem és távolmaradnak, és nem átallanak arcomba köpködni. ¹¹Mert fellazította íjam, s meghajlított, kivetik szájukból (menten) a zabolát. ¹²Jobboldalam felől áll föl ez a fajzat, kövekkel dobálnak, ez a lövedékük, és utakat törnek, hogy tönkretehessenek. ¹³Minden kivezető utamat elzárják, nekem esnek, és nincs, aki tiltaná nekik. ¹⁴Széles faltörésen nyomulnak befelé, és a romok között hengergetnek. ¹⁵Rettenetes dolgok fordultak ellenem, szelek szárnyán eltűnt méltóságom, akárcsak a felhő, elszállt boldogságom. ¹⁶És mostan szétfolyik énbennem a lélek, nyomorteli napok szakadnak nyakamba. ¹⁷Betegség mardossa csontomat éjszaka, s akik marcangolnak, sohasem pihennek. ¹⁸Hatalmas erővel megfogja ruhámat, s mint köntös nyílását, összefűzköd. ¹⁹Beletaszított engemet a sárba, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz. ²⁰Hozzád kiáltok, de nem adsz feleletet, itt állok, ám te ügyet sem vetsz rám. ²¹Kegyetlen zsarnok lettél velem szemben, hatalmas kezeddel harcba szállsz ellenem. ²²Fölemelsz a földről, szélvész szárnyára vetsz, és mennydörgésnek hangjával rettentesz. ²³Nagyon jól tudom, hogy halálba viszel, a házba, ahol minden élő összegyűlik. ²⁴De ráemeltem-e a szegényre kezem, mikor nyomorában segélyért kiáltott? ²⁵Inkább sirattam, kire nehéz napok jártak, lelkem a szegényért gyászba öltözködött. ²⁶Bizony, jót reméltem, és a rossz ért utol, fényességet vártam, és sötétség érkezett. ²⁷Egész bensőm nyugtalanul forrong, rám szakadtak a nyomor napjai. ²⁸Sötétségben járok, nincs vigasztalásom, feljajdulok, ha a gyűlésben felállok. ²⁹A sakáloknak lettem testvérévé, sorstársává váltam a struccmadaraknak. ³⁰Bőröm feketedik és leszakad rólam. Lázas forróságban égnek a csontjaim.

C) Jób védekezése

³¹Gyászdallá változott citerám zengése, furulyámnak hangja siratóénekké. 31 ¹A saját szememmel szövetségre léptem, hogy soha kívánsággal lányra nem nézek. ²Különben odafönt mit kapnék Istentől, milyen örökséget a Mindenhatótól? ³Nem a gonoszokra vár-e a romlás, nem a gonosztevő sorsa a pusztulás? ⁴Hát nem tartja szemmel mind az útjaimat, és nem számlálja meg minden lépésemet? ⁵Hogyha hazudozva szédelegtem, ha becsapni sietve vitt a lábam, ⁶akkor ám mérjen meg az igazság mérlegén, és meglátja az Isten ártatlanságomat. ⁷Hogyha lépéseim letértek az útról, és ha szívem netán szememet követte, vagy ha a kezemhez mákszemnyi folt tapadt, ⁸akkor más egye meg, amit én vetettem, és ami nekem nő, azt mind ki kell tépni. ⁹Ha hagytam, hogy szívemet asszony behálózza, és ha leskelődtem más ember ajtaján, ¹⁰akkor feleségem hadd örüljön másnak, s hajoljanak fölé idegen emberek! ¹¹Páratlan gyalázat volna az ilyesmi, és olyan bűn, amely bírák elé való. ¹²Olyan tűz ez, amely a pokolig éget, és fölemésztené minden vagyonomat. ¹³Ha semmibe vettem szolgámnak jogait, és a szolgálómét, mikor pörlekedtünk, ¹⁴mit tehetnék, hogyha fölkelne az Isten, ha vizsgálatra fogna, vajon mit felelnék? ¹⁵Nem az én Teremtőm alkotta-e őket, nem ugyanaz formált az anyánk méhében? ¹⁵Ha a szántóföldem panaszt emelne rám, és ha minden barázdája sírna, ¹⁵ha fizetés nélkül ettem a termését, s a szántóvetőkből sóhajt fakasztottam, ¹⁵akkor búza helyett csak tövist teremjen, és rajta árpa helyett csak gyimgyom sarjadjon! ¹⁶Ha megtagadtam a szegény kívánságát, hagytam, hogy az özvegy szeme elepedjen, ¹⁷vagy ha a falatom egymagam ettem meg, és az árvának részt belőle nem adtam, ¹⁸– ifjúságom óta atyám volt az Isten, anyámnak méhétől ő vezérelt! – ¹⁹hogyha szerencsétlent láttam ruhátlanul, olyan szegényt, kinek nincsen takarója, ²⁰kinek a csípője ne mondana hálát, mivel bárányaim gyapja melegíti, ²¹vagy ha ártatlanra emeltem a kezem, mikor a kapunál segítségre leltem, ²²akkor nyakszirtemtől váljék el a vállam, és a forgójából karom szakadjon ki! ²³Mert rám szakadna Istennek haragja, és fensége előtt nem tudnék megállni. ²⁴Hogyha reménységem aranyba vetettem, s színaranynak mondtam: „Te vagy bizodalmam”, ²⁵hogyha örültem, mert nőtt a gazdagságom vagy mert nagy dolgokat vitt végbe a kezem, ²⁶ha a napot néztem, miként ragyogott, vagy a holdat, mikor méltósággal haladt, ²⁷ha a szívem titkon tán megzavarodott, s ha csókra emeltem kezemet a szájhoz, ²⁸ez is bűnszámba megy a bíró szemében, hisz akkor fent az Istent megtagadtam volna. ²⁹Vajon örültem-e ellenségem baján, vagy vígan voltam-e, amikor baj érte, ³⁰és engedtem-e, hogy a szám vétkezzék, kívántam-e életét egy-egy átokszóval? ³¹Kik sátramban laktak, nem vallották-e meg: „Ki nem lakhatott jól húsával bármikor?” ³²Idegenből jöttnek nem kellett kint hálni, minden jövevénynek nyitva állt a kapum. ³³Ha emberek előtt eltitkoltam volna, s bűnömet szívemben elrejtettem volna, ³⁴mert a nagy tömegtől tán tartottam volna, s megijedtem volna a törzsek gúnyjától, akkor csöndben volnék, ki sem lépnék az ajtón. ³⁵Bár volna itt valaki, s hallgatna meg Isten! Utolsó szavam ez: „Felelj nekem, Mindenható!” Itt az irattekercs, mit ellenfelem írt. ³⁶Az igazság az, hogy a vállamra venném, s mint koronát a fejemre tenném. ³⁷Megmondanám neki lépteimnek számát, s mint egy fejedelem, sietnék elébe. ^{38 39 40 40}Jóbnak szavai itt befejeződtek.

III. AZ ELIHU-BESZÉDEK

Elihu veszi át a szót.

32 ¹A három férfi felhagyott vele, hogy Jóbnak felelgessen, mert igaz volt a saját szemében. ²Ekkor fölgerjedt a Rám nemzetségből való Barákel fiának, a Búzból való Elihunak a haragja. Jób ellen támadt fel haragja, mert az Isten előtt igaznak gondolta magát. ³Három barátjára is mérges volt, mert nem találták el a feleletet, és így eltűrték, hogy Istent meghazudtolja. ⁴Míg azok beszéltek, Elihu addig várt. Mert azok idősebbek voltak, mint ő. ⁵Amikor azonban Elihu látta, hogy a három férfi nem tud többé mit válaszolni, fölgerjedt haragja. ⁶Ekkor hozzákezdett Barákel fia, Elihu és így szólt: Fiatal vagyok még, ti pedig már őszek, ezért tartózkodtam, aztán szégyelltem is tudtotokra adni, mi a véleményem. ⁷Gondoltam magamban: „Szóljon az öregkor, évek teljessége hirdesse bölcsességét!” ⁸De csak a szellem, amely az emberben lakik, a Mindenható lehelete, csak az tesz okossá. ⁹Nem mindig okosak, kiknek éve számos, s nem mindig helyes a vének felfogása. ¹⁰Ezért bátorkodom szólni. Figyeljetek! Szeretnék magam is véleményt mondani. ¹¹Nézzétek, én vártam, míg ti beszéltetek, és odafigyeltem bölcs szavaitokra. Míg a megfelelő szóra rátaláltok, ¹²jól odafigyelve követtem szavatok. De lám, egyiktek sem cáfolta meg Jóbot, közületek szavára egy sem felelt meg. ¹³Ne gondoljátok: „Mi találtuk fel a bölcsességet, egyenest az Isten, nem ember tanított.” ¹⁴Én bizony nem szólnék ilyenféle módon, s nem felelnék neki mondásaitokkal. ¹⁵Azok zavartak, választ nem adnak, kifogytak a szóból. ¹⁶Várakozzam tán még? Hisz már nem beszélnek, csöndben álldogálnak, s nem felelnek semmit. ¹⁷Felelek hát akkor a magam részéről, tudtotokra adom, mi a véleményem. ¹⁸Mert gondolatokkal vagyok telis-tele, űz és hajt a lélek, amely bennem lakik. ¹⁹Lám, olyan a keblem, mint a lefojtott bor, új tömlők módjára utóbb még szétszakad. ²⁰Így hát beszélnem kell, hogy megkönnyebbüljek, megnyitom ajkamat, hogy választ adhassak. ²¹Nem fogok senkinek a pártjára állni, hízelgő szavakkal senkit nem illetek. ²²Nem értek én ahhoz, hogy kell hízelegni, Teremtő Istenem hamar elszólítna.

Jób elbizakodottsága.

33 ¹Tehát, Jób, figyelj most minden egyes szómra, minden beszédemet jegyezd meg magadnak! ²Lám, szólásra nyitottam a számat, nyelvem máris forog a szám üregében. ³Bölcs mondásokat súg majd a szívem, ajkam a színtiszta igazat beszéli. ⁴Istennek éltető lelke teremtett meg, a Magasságbeli lehelete éltet. ⁵Hogyha képes vagy rá, adj nekem választ, adj magyarázatot és szállj velem szembe! ⁶Olyan vagyok, mint te, lásd, nem mint az Isten, én is csak agyagból vétettem. ⁷Tőlem nem kell félned, ne rémítsen semmi, még a kezem sem nehezedik rád. ⁸Valóban, te fülem hallatára mondtad, tisztán ki is vettem szavaidnak hangját: ⁹„Tiszta vagyok és nincsen semmi bűnöm, mocsoktalan vagyok, nincsen bennem vétek. ¹⁰Csakhogy ő ürügyet keres ellenem, úgy tekint rám, mintha ellensége volnék. ¹¹Kalodába zárta a lábamat, és szemmel tartotta minden utamat.” ¹²Nézd, én mondom neked, ebben nincs igazad, mert nagyobb az Isten, mint bármelyik ember. ¹³Azért hát ellene miért háborogtál, hogy minden szavadra nem ad feleletet? ¹⁴Mert egyszer az Isten ily módon beszél, máskor meg másképpen szól, de nem vesszük észre. ¹⁵Álomlátásokban, éjjeli képekben, amikor még álom borul az emberre, és akkor, amikor ágyában szendereg. ¹⁶Ilyenkor megnyitja az emberek fülét, felriasztja őket ijesztő jelekkel, ¹⁷hogy tettétől visszatartsa az embert, hogy az emberekből kiűzze a gőgöt; ¹⁸hogy az alvilágtól megmentse a lelkét, attól, hogy életét dárda oltsa ki. ¹⁹Fekvőhelyén fájdalom figyelmezteti, szüntelen háborgás van a tagjaiban. ²⁰A kenyértől undorral fordul el élete, kedvenc ételétől undorodik lelke. ²¹A húsa elalszik, már nem is látható, nem látható egyéb, mint csupasz csontváza. ²²Máris közeledik lelke a sírjához, élete a helyhez, hol a holtak laknak. ²³Ha aztán egy angyal odaáll melléje, egy az ezrek közül közvetítő gyanánt, s közli az emberrel a kötelességét, ²⁴aztán megkönyörül rajta és azt mondja: „Szabadítsd meg attól, hogy a sírba szálljon, mert a váltságdíját megtaláltam”, ²⁵teste akkor üdén felvirágzik, maga meg visszatér ifjú napjaihoz. ²⁶Istenhez esdekel, s ő megkegyelmez neki, engedi, hogy arcát ujjongva szemlélje. Másoknak is hirdeti feloldoztatását, ²⁷az embereknek énekelve mondja: „Vétkeztem és az igazat elferdítettem, mégsem a bűneimért fizetett meg nekem. ²⁸Megmentett attól, hogy sírba kelljen szállnom, örülhet életem a világosságnak.” ²⁹Nézd, így szokott tenni az Isten, kétszer-háromszor is az emberrel, ³⁰hogy a sírgödörtől megmentse a lelkét, és az élet fényével megvilágítsa. ³¹Ügyelj, Jób, szentelj nekem figyelmet! Amíg beszélek, hallgass és légy csöndben! ³²Ha van mit mondanod, akkor felelj nekem! Szólj, mert én szívesen helyeselnék neked! ³³Ha azonban nincsen, akkor hallgass rám! Légy csöndben, s én bölcsességre tanítalak.

A három bölcs kudarca

34 ¹Ezután Elihu folytatta és így szólt: ²Bölcsek, hallgassátok meg a szavaimat, szakértők, figyeljetek ide! ³Mert a fülnek meg kell vizsgálnia a szót, úgy, mint ahogy az íny ízleli az ételt. ⁴Csak ami helyes, azt választjuk magunknak, kutassuk hát ki magunk között, mi a jó. ⁵Lám, Jób azt mondja: „Igaz ember vagyok, Isten volt, aki elvette igazamat. ⁶Bírám kegyetlenül ellenem van, nem gyógyul a sebem, pedig nem vétkeztem.” ⁷Hol van még egy olyan ember, mint amilyen Jób, aki a gyalázkodást úgy issza, mint a vizet, ⁸aki a gonosztevők társává szegődött, és összejár a gonoszokkal? ⁹Valóban azt mondta: „Mit ér az embernek, hogyha barátságban él is az Istennel.” ¹⁰Ezért bölcs emberek, hallgassatok rám! Az igazságtalanság távol áll Istentől, a Mindenható nem követ el álnokságot. ¹¹A tettei szerint fizet az embernek, és aszerint bánik vele, ahogyan él. ¹²Isten gonoszságot nem művelhet, a Magasságbeli nem ferdíti el az igazságot. ¹³Vajon ki bízta rá a földet, s a földkerekséget ki alapította? ¹⁴Ha visszavonná a fuvallatát, és ha visszaszívná a leheletét, ¹⁵akkor minden élő rögtön elpusztulna, és az ember is visszatérne a porba. ¹⁶Hogyha okos vagy, akkor figyelj ide, és a beszédemre nyisd ki a füledet! ¹⁷Törvény ellensége tud-e kormányozni? Kárhoztatod-e az egészen igazat? ¹⁸Aki azt mondja a királynak: „Te istentelen!” A nemeseknek meg: „Ó, ti gonosztevők!” ¹⁹Aki nem elfogult a fejedelmek iránt, s a gazdagot nem becsüli többre a szegénynél, mert hiszen mind az ő kezének művei. ²⁰Éjszaka idején hirtelen meghalnak. Nagyurak is reszketnek, aztán eltűnnek, erőlködés nélkül végez az erősekkel. ²¹Látja szeme az ember útjait, és minden lépését szemmel tartja. ²²Nincs számára sötét és nincsen éjszaka, hol a gonosztevők el tudnának bújni. ²³Nem tűzött ki időt az ember számára, mikor járuljon Istene ítélőszéke elé. ²⁴Összetöri – vizsgálat nélkül – a hatalmasokat, és másokat ültet a helyükre. ²⁵Mivel tud tetteikről, letaszítja őket – éjjel –, és szétzúzódnak. ²⁶Gonosztevők gyanánt ütlegeli őket, olyan helyen, ahol akárki láthatja. ²⁷Ha szemére vetik: „Ezek, lám, elhagyták, útjait követni nem voltak hajlandók; ²⁸elhatolt hozzá a szegények jajszava, és az elnyomottak hangját meghallotta, ²⁹mégis nyugodt maradt, nem zavarja semmi, arcát eltakarja és senki sem látja”, így van ez, mert sajnálja az egyest és a népet, ³⁰s mert a gonosztevőt a balszerencse hálójára bízza. ³¹Hogyha aztán ez így szól az Istenhez: „Megtévesztettelek, de többé nem vétkezem, hogyha vétkeztem, hát légy most a tanítóm, ³²ha gonoszságot tettem, többé nem teszek”, ³³véleményed szerint meg kell-e büntetnie, csak azért, mert te elveted az ítéletét? Rajtad a sor, válassz! Nem én vagyok soron. Ezért mondd ki bátran, amit gondolsz! ³⁴Az okos emberek azt mondják majd nekem, s minden bölcs férfiú, aki figyelt rám: ³⁵„Esztelen volt Jób, amikor így beszélt, és szavában nem volt bölcsesség. ³⁶Tedd hát próbára, jó alaposan, mert mint egy esztelen, úgy feleselt vissza. ³⁷Mert a bűnét megtoldotta galádsággal, s kétségbe vonja a jogrendet közöttünk, és szószátyárkodik az Isten ellen.”

Az ember tettei nem közömbösek az Isten számára

35 ¹Elihu ekkor folytatta és így szólt: ²Tán helyesnek tartottad, amikor azt mondtad: „Inkább nekem van igazam, nem az Istennek?” ³Hisz kijelentetted: „Nos, hát mi van abban? Mit ártottam neked, amikor vétkeztem?” ⁴Erre most megfelelek neked, s veled együtt a barátaidnak is. ⁵Tekints föl az égre, nyisd ki a szemedet! Nézz föl az égboltra, magasan fölötted! ⁶Ha bűnt követsz el, hogyan árthatsz neki, és ha sok a bűnöd, mivel károsítod? ⁷Ha meg igaz vagy, mit adsz ezzel neki, mi az, amit kezedből kaphatna? ⁸Csak a magadfajtáknak számít gonoszságod, az ember fiának erényes életed. ⁹Jajveszékelnek az elnyomók miatt, segítséget hívnak a hatalmasok ellen, ¹⁰de azt nem kérdezik: „Hol az én Teremtőm, ki éjnek idején is dalt fakaszt ajkamon? ¹¹Többre tanított minket, mint az állatokat, az ég madarainál okosabbá tett!” ¹²Kiáltoznak, de ő nem ad feleletet, amikor a hatalmasok gőgjét nézik. ¹³Hiú kiáltásra nem hallgat az Isten, azzal nem törődik a Mindenható. ¹⁴És ha azt mondod: „Hiszen nem is lát, ügyem előtte van, s folyvást rá várok”, ¹⁵aztán folytatod: „Haragja nem büntet, úgy látszik, az ember bűne nem érdekli”, ¹⁶akkor Jób a száját fecsegésre nyitja, és értelem nélkül szaporítja a szót.

Jób szenvedésének igazi értelme

36 ¹Elihu folytatta és így szólt: ²Várjál csak egy kicsit, hadd oktassalak ki! Mert tovább is tudok Isten mellett szólni. ³Távoli forrásból merítem tudásom, és bebizonyítom Teremtőm igazát. ⁴Szavaimban nincs szemernyi csalás sem, világosan látó ember áll előtted. ⁵Nézd, ok nélkül senkit nem vet meg az Isten, ⁶de a gonosztevőt nem hagyja életben. A szorongatottaknak igazságot szerez, ⁷szemét nem veszi le arról, aki igaz. És bár királyokat ültet a trónokra, ha az uralkodók fölkelnek ellene, ⁸akkor valamennyit láncra vereti, s a nyomor pórázán fogságba kerülnek. ⁹Így veti szemükre azt, amit tettek, és a bűnüket, hogy ellene lázadtak. ¹⁰Hogy a leckét értsék, fülüket megnyitja, s azt mondja: a bűntől el kell fordulniuk. ¹¹Hogyha szót fogadnak és szolgálják, akkor boldogságban érnek napjaik véget, az éveik meg csupa örömben. ¹²De ha nem akarnak szófogadók lenni, akkor maguk futnak a fegyvere elé, s halálukat lelik tudatlanságukban. ¹³Az álnok szívűek kitartanak dühükben, s nem könyörögnek, mikor megkötözi őket. ¹⁴Már ifjúkorukban elpusztul a lelkük, szégyenletes módon végződik életük. ¹⁵A szegényt megmenti nyomorában, nélkülözés közben kinyitja a szemét. ¹⁶Téged is visszaránt az ínség torkából, hisz egykor bőségnek örvendhettél, folyt a zsír asztalodon, annyi volt. ¹⁷Ámde nem ítélted el a gonosztevőt, s az árvák igazát nem oltalmaztad. ¹⁸Most vigyázz, félre ne vezessen a bőség, a gazdag váltságdíj el ne tántorítson. ¹⁹Úgy bánj a gazdaggal, mint a szegényebbel, az erőssel meg úgy, mint a gyengével! ²⁰Azokat se vesd el, akik nem barátaid, s ne ültesd helyükre saját rokonaid. ²¹Jól vigyázz, nehogy a gonoszsághoz pártolj! Hisz épp erre szolgál megpróbáltatásod. ²²Isten hatalmában, nézd, milyen fönséges! Ki tudna olyan jól tanítani, mint ő? ²³Ki szabta meg, mit hogyan tegyen, ki merné mondani: „Igazságtalan voltál!”? ²⁴Legyen rá gondod, hogy műveit magasztald, hisz dalokat zengnek róluk az emberek. ²⁵Örömmel szemléli minden egyes ember, az is, aki messziről látja. ²⁶Lám, nagy az Isten, de mi nem ismerjük, kifürkészhetetlen éveinek száma. ²⁷Hogyha vízcseppeket indít el lefelé, akkor eső esik, az ő áradata, ²⁸amely lezúdul a fellegekből, s cseppekben tömérdek emberre hullik. ²⁸Ezáltal viseli gondját a népeknek, így látja el őket bőven táplálékkal. ²⁹Ki tudná felfogni felhői méretét, s a hangos mennydörgést a sátorából? ³⁰Kiteríti a felhőt, amely eltakarja, és befödi vele a hegyek csúcsait. ^{31 32}A két kezébe fogja a villámot, aztán megszabja, hová essen. ³³Mennydörgése hangja jelzi közeledtét, bosszuló haragja a gazság felé tart. 37 ¹Ezért fogja el a szívem ijedelem, ezért dobog olyan hangosan a helyén. ²Hallgassátok dörgő hangját figyelemmel, a dübörgést, amely előtör szájából! ³Végigjáratja az egész ég alatt, villáma sugarát a föld határáig. ⁴Amerre csak elhalad, hangosan zeng az ég, ő az, aki büszke hangjával mennydörög, s a villámait nem fogja vissza, amikor meghalljuk a hangját. ⁵Isten engedi, hogy lássunk csodás, nagy dolgokat, nagy tetteket művel, amiket nem értünk. ⁶Ő mondja a hónak: „Essél le a földre!” És az esőnek is: „Zúduljatok le rá!” ⁷Rányomja pecsétjét minden emberkézre, hogy tetteit mindenki megtapasztalja. ⁸Visszahúzódik a vad a rejtekhelyére, és a fekvőhelyén meghúzza magát. ⁹A viharos szélvész kitör kamráiból, s az északi széllel hideg idő tör be. ¹⁰Isten leheletére jég keletkezik, és megmerevedik a víz széles tükre. ¹¹Párás nedvességgel tölti a felhőket, s a viharfellegek villámait szórják. ¹²Akarata szerint mennek ide-oda, járásukat ő határozza meg. Mindent végbevisznek, amit csak parancsol, széltében-hosszában a földkerekségen. ¹³Egyszer büntetésül küldi a föld népeinek, máskor meg jósága jeléül. ¹⁴Figyelj ide és hallgass meg, Jób! Maradj csendben és nézd Isten csodáit! ¹⁵Tudod-e, hogy Isten mint parancsol nekik, miként éri el, hogy felhője fényt adjon? ¹⁶Vagy érted tán, mint lebegnek felhői, a mindentudó mester e csodás remekei? ¹⁷Te, akinek már izzik a ruhád a hőségtől, amikor a déli széltől fülledt a föld, ¹⁸te feszítetted ki vele az ég sátrát, feszesre, mint a tükör, amely acélból készült? ¹⁹Okosíts fel minket, mit mondjunk hát neki… ²⁰Azt jelentsük talán: „Szólni akarok!”? S mondja-e valaki, hogy pusztulni akar? ²¹Hisz nem lehet a nap fényét sem látni, amikor a felhők mögött fényesedik. Lám, szélroham jön, s elkergeti őket, ²²észak felől fényesség ragyog fel. Félelmetes ragyogás van az Isten körül, ²³sohasem érjük el mi a Mindenhatót. Hatalma s igaza mérhetetlenül nagy, az igazság teljességét nem ferdíti el.

IV. A JAHVE-BESZÉDEK

²⁴Ezért kell Őt félniük az embereknek. Tiszteljék mind, akikben van értelem!

AZ ELSŐ BESZÉD

A teremtés megszégyeníti Jóbot

38 ¹Ekkor az Úr felelt Jóbnak a viharból, és így szólt: ²Világraszóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás? ³Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! ⁴Mikor a földet alkottam, hol voltál? Mondd csak meg, ha egyszer oly nagy a bölcsességed! ⁵Ki határozta meg méretét? Hisz tudod! És ki feszített ki rá mérőzsinórt? ⁶Mibe eresztették sarokpilléreit, és a szegletkövét ki illesztette be, ⁷amikor ujjongtak a hajnalcsillagok, s amikor lelkendeztek az Isten fiai? ⁸Ki zárta el kettős kapuval a tengert, amikor felszökellt az anyaölből, ⁹s ruhául megalkottam neki a felhőket, és bepólyáztam a felhők homályába, ¹⁰amikor meghúztam a határvonalat számára, és gátat építettem, meg kettős kapukat? ¹¹Mondtam neki: „Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!” ¹²Adtál életedben parancsot reggelnek? Jelölted már ki hajnalpírnak helyét, ¹³hogy zárja le szegélyként a földnek szélét, s a gonosztevőket kergesse el róla? ¹⁴Olyan lesz, mint az agyag a pecsét alatt, s úgy elszíneződik, mint egy ruhadarab. ¹⁵A gonosztevőktől megtagadják fényét, a már fölemelt kar két darabra törik. ¹⁶El tudnál jutni a tenger forrásához, sétáltál-e már a tenger fenekén? ¹⁷Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát? ¹⁸Fel tudod fogni a föld egész terjedelmét, valld csak meg őszintén, érted-e teljesen? ¹⁹Melyik út visz oda, ahol a fény lakik, és a sötétségnek hol a lakóhelye, ²⁰hogy elkísérhetnéd őket otthonukba, s hazavezethetnéd őket a házukba? ²¹Ezt te jól tudod mind, hisz akkor születtél, s nagy a te életed napjainak száma! ²²Voltál-e a hóval töltött tárolóknál, láttad-e valaha a jégeső pajtáit, ²³miket fenntartottam szükség idejére, a harc és háború napjaira? ²⁴Melyik út visz oda, hol a fény osztódik, amikor szikrákat bocsát le a földre? ²⁵Ki hasított nyílást a záporesőnek, és ki nyitott utat a viharfelhőnek, ²⁶hogy oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, ²⁷hogy így jóllakhasson vadon és sivatag, és a pusztaságban zöld növényt fakasszon? ²⁸Vajon van-e az esőnek apja, és a harmatcseppet ki hozhatja létre? ²⁹Kinek az öléből keletkezik a jég? Hát az égnek derét ki hozta világra? ³⁰A víz kőkeményre sűrűsödik össze, és összehúzódik a tenger felszíne. ³¹A Fiastyúk szálait te fűzted össze, s a Kaszás bilincseit te lazítottad fel? ³²Te határoztad meg a hajnalcsillag keltét, s te vezeted a Medvét fiaival együtt? ³³Tudsz-e valamit a mennybolt törvényéről, uralmát a földön te határozod meg? ³⁴És ha a felhőkig fölemeled hangod, szót fogadnak-e neked az áradó vizek? ³⁵Szavadra útnak indulnak-e a villámok, s mondják-e neked: „Nos, már itt is vagyunk!”? ³⁶Az íbiszbe vajon ki ad bölcsességet, s kinek köszönheti értelmét a kakas? ³⁷Ki olyan bölcs, hogy a felhők számát tudná? És az ég tömlőit ki tudja megnyitni, ³⁸mikor szilárd röggé keményedik a föld, s keményen egymáshoz tapadnak a hantok? ³⁹Nőstényoroszlánnak te hajtod a zsákmányt? S az oroszlánkölykök éhét te csitítod, ⁴⁰amikor vackukon a földre lapulnak, és a bozótban fekve leskelődnek? ⁴¹Avagy a hollónak ki ad táplálékot, amikor fiai Istenhez kiáltanak, és felágaskodnak, mert nincs, mit egyenek? 39 ¹Tudod-e, mikor ellik a kőszáli kecske? Megfigyelted, mikor vajúdnak az őzek, ²tudod-e hány hónapig tart a vemhességük? Ismered az időt, hogy mikor ellenek? ³Csak összegörnyednek és már megellenek, s kicsinyeiket a szabadba dobják. ⁴A kisgidák aztán erősödnek, nőnek, elszélednek, s többé nem is térnek haza. ⁵Szabadságát kitől kapta a vadszamár, ki oldotta el a puszta szamarának kötelét? ⁶Hazául a pusztát néztem ki neki, tanyázóhelyéül a sós pusztaságot. ⁷Nevet a városi tülekedés láttán, nem hallja a hajcsár hangos kiáltását. ⁸A maga módján a hegyekben kutat, és minden csipetnyi kis zöldet megtalál. ⁹Szolgál-e neked a vadbölény, meghálna-e vajon jászolodnál? ¹⁰Nyakára tudod-e kötni a kötelet, hajlandó-e mögötted barázdát szántani? ¹¹Építhetsz rá azért, mert nagy az ereje, rá tudod-e bízni a magad munkáját? ¹²Bízhatol-e benne, hogy visszatér hozzád, és szérűskertedbe hordja a termésed? ¹³Össze lehet mérni a tojó strucc szárnyát a gólya vagy a sólyom tollazatával? ¹⁴Ez a tojásait rábízza a földre, és a föld porában kelti ki őket. ¹⁵Elfelejti, hogy egy láb széttaposhatja, vagy egy vadállat összeroppanthatja. ¹⁶Fiaihoz olyan zord, mint az idegenhez, nem bánja, ha kárba vész a fáradsága. ¹⁷A bölcsességet elfeledtette vele, okosságot meg nem adott neki az Isten. ¹⁸De aztán, ha egyszer fölkel és futni kezd, nevethet a lovon meg a rajta ülőn. ¹⁹Van-e hatalmad, hogy erőt adj a lónak, a nyakát sörénnyel talán te díszíted? ²⁰Felugraszthatod-e úgy, ahogy a sáskát? Erős prüszkölése rémületet kelt. ²¹Kapar a völgy mélyén, csupa vidámság, aztán csak úgy száguld a csatába. ²²Ijedtségen nevet, nem ismer félelmet, még a kard előtt sem hajlandó hátrálni. ²³A nyíltartó tegez csörömpöl a hátán, fel-felcsillan rajta a dárda és a lándzsa. ²⁴Nyugtalanul kapál, s a földet eszi, ha zeng a harsona, nem lehet tartani. ²⁵Mihelyt kürt szólal meg, fölnyerít, hogy: haha! Messziről megérzi az ütközet szagát, vezérek lármáját, csata tombolását. ²⁶Bölcsességed szerint szállt talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve? ²⁷A te parancsodra száll a sas fölfelé és építi a fészkét a magasságokba? ²⁸A sziklák közt lakik, ott tölti az éjjelt, a hegyen, bérceken és a sziklacsúcson. ²⁹Onnan kémlelődik élelem után, és a messzeségbe kalandoz a szeme. ³⁰Már a fiókáit is vérrel táplálja, hol tetemek vannak, nyomban ott terem. 40 ¹Akkor az Úr Jóbhoz fordult, s így szólt: ²A Mindenhatóval pörlekedő meghajol-e vajon? Aki Istent akarja bírálni, feleljen! ³Ekkor Jób felelt az Úrnak és így szólt: ⁴Nézd, parányi vagyok. Mit feleljek neked? A számra teszem a kezem. ⁵Egyszer beszéltem, de többé nem teszem, vagy másodszor is, de folytatása nem lesz.

MÁSODIK BESZÉD

Az Úr uralkodik a gonosz hatalmakon

⁶A viharból szólt az Úr Jóbhoz és azt mondta: ⁷Nosza, övezd fel, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! ⁸Semmivé akarod tenni igazamat, el akarsz ítélni, hogy igazad legyen? ⁹Van-e karod olyan, mint Istennek? Tudsz-e hangoddal, mint ő mennydörögni? ¹⁰Ékesítsd fel magad fönséggel s nagysággal, öltözködj csak fel fénybe, méltóságba! ¹¹Engedd szabadjára haragod árját, nézd meg, ami csak büszke és hajlítsd meg! ¹²Alázd meg a gőgöst egy pillantásoddal, tipord el helyükön a gonosztevőket! ¹³A föld alá rejtsd el együtt valamennyit, mélységes tömlöcben némítsd el arcukat! ¹⁴Akkor aztán én is elismerlek, mert saját jobb karod vívta ki győzelmed. ¹⁵Nézd a behemótot! Éppúgy füvön él, mint a szarvasmarha. ¹⁶Nézd, micsoda erő van az ágyékában, és lásd, mily erősek a hasizmai! ¹⁷Kifeszíti farkát, mintha cédrus volna, combjának inai egymásba fonódnak. ¹⁸A csontjai ércből öntött csövek, a lábszárai meg, mint a vasdorongok. ¹⁹Remekmű az Isten alkotásai közt, de aki alkotta, karddal fenyegette. ²⁰A hegyek környékétől eltiltották, s minden vadtól, amely ott űzi játékát. ²¹A lótuszbokrok alatt nyugton tanyázik, elrejtőzködik a nádban és mocsárban. ²²A lótuszfák fedik be az árnyékukkal, a patak nyárfái állnak körülötte. ²³Nem fél, ha a folyó erősen megárad, nyugodtan ömölhet szájába a Jordán. ²⁴Vajon ki merészel a szemébe kapni, át lehet-e fúrni gerellyel az orrát? ²⁵Lehet-e horoggal leviatánt fogni, le tudod-e nyelvét kötéllel kötözni? ²⁶Tudsz-e kákát húzni az orrán keresztül, avagy átfúrod-e pofáját szigonnyal? ²⁷Talán könyörögve járul majd elibéd, és hízelgő szókat intéz tán hozzád? ²⁸Esetleg majd szerződést köt veled, hogy fogadd szolgádul egyszer s mindenkorra? ²⁹Játszhatol-e vele, mint egy kismadárral, lánykáid számára meg tudod-e kötni? ³⁰Alkusznak-e rá a céhbeli társak, kalmárok maguk közt osztoznak-e rajta? ³¹Meg tudod-e a bőrét horoggal tűzdelni, hát a fejét halászó szigonnyal? ³²Tégy csak vele próbát, emeld rá a kezed! De gondolj a harcra! Még egyszer nem teszed! 41 ¹Nézd, csalatkozol reménységedben, puszta tekintete legyőzi az embert. ²Hogyha fölébresztik, dühroham fogja el. Ki volna képes ellenállni neki? ³Ki maradt épségben, ha vele szembeszállt? A kerek ég alatt nincs egyetlen egy sem. ⁴Nem hallgathatok el semmit tagjairól, sem az erejéről, sem szép alkatáról. ⁵Ki merné felnyitni felső ruházatát, és ki hatolhat be kettős páncéljába? ⁶Torkának kapuit vajon ki nyitja ki? Fogazata körül rémület tanyázik. ⁷Háta pikkelyeket visel barázdásan, mik le vannak zárva kovakő pecséttel. ⁸Egyik a másikhoz hozzáilleszkedik, még a levegő sem hatol át közöttük. ⁹Szorosan záródik az egyik a másikhoz, összekapcsolódnak, s el nem választhatók. ¹⁰Tüsszentése nyomán világosság ragyog, szeme olyan, mint a hajnal szempillája. ¹¹A torkából meg fáklyák törnek elő, s mint a tűz szikrái szállnak, a magasba. ¹²Az orrlyukaiból füst gomolyog elő, mint a fazékból, amely forr és buzog. ¹³A parázs lángra lobban, hogyha rálehel, a torkából meg tűzcsóva tör elő. ¹⁴Nyakszirtjén az erő vett lakást magának, előtte meg a rémület jár. ¹⁴Ha föltápászkodik, a habok is félnek, a tenger hullámai távolabb húzódnak. ¹⁵Szilárdan áll rajta rétegezett húsa, mozdulatlan, mintha ráöntötték volna. ¹⁶Mintha kőből volna, oly kemény a szíve, kemény, mint amilyen az alsó malomkő. ^{17 18}Aki találkozik vele, hiába ránt kardot, nem használ a lándzsa, s a kopja és a nyíl sem. ¹⁹Annyiba veszi a vasat, mint a szalmát, az ércet nem nézi többre pudvás fánál. ²⁰A nyíl nem tudja megfutamítani, a rázúdított kövek pozdorjává törnek. ²¹Csak egy szalmaszálnak nézi a buzogányt, nevet a dárdán is, amely felé süvít. ²²Lehetnek alatta éles cserepek is. Felszántja az iszapot, akár a borona. ²³Forrásba hozza a mélyet, mint egy üstöt, festékesfazék lesz körötte a tenger. ²⁴Mögötte fényesen világlik az útja, ősz ember hajának gondolnád a tengert. ²⁵Nincs hozzá fogható a földkerekségen, arra termett, hogy sohase féljen. ²⁶Mindent, ami magas, megvetéssel néz le, mert a büszke állatoknak ő a királyuk.

Jób utolsó felelete.

42 ¹Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: ²Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. ³Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. ⁴[Hallgass meg hát, kérlek! Beszélni szeretnék! Kérdezni akarlak, világosíts fel!] ⁵Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. ⁶Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban!

KNB SZIT STL BD RUF KG