7Eddig jól futottatok, ki akadályozott meg benneteket az igazság követésében? 8Ez a hitegetés nem attól való, aki meghívott titeket. 9Egy kevés kovász az egész tésztát megerjeszti. 10Bízom bennetek az Úrban, hogy ti sem vélekedtek másként. Aki pedig zavart kelt köztetek, viseli majd büntetését, bárki legyen is. 11Testvérek, ami engem illet, ha csak a körülmetélkedést hirdetném, talán továbbra is üldöznének? De akkor megszűnne a kereszt botránya. 12Bárcsak egészen megcsonkítanák magukat azok, akik zavart támasztanak köztetek! 13Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól, csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. 14Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. 15De ha marjátok és rágjátok, vigyázzatok, nehogy felfaljátok egymást! 16Kérlek tehát benneteket, hogy Lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. 17A test ugyanis a Lélek ellen tusakodik, a Lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek. 18Vezessen benneteket a Lélek, akkor nem vagytok alávetve a törvénynek.