Keresés a Bibliában

7Eddig jól futottatok: ki akadályozott meg titeket abban, hogy az igazságnak engedelmeskedjetek? 8Ez a félrevezetés nem attól van, aki hív titeket. 9Egy kevés kovász az egész tésztát megkeleszti. 10Én bizalommal vagyok irántatok az Úrban, hogy egyáltalán nem fogtok másképp gondolkodni; de aki megzavar titeket, el fogja venni büntetését, bárki legyen is az. 11Engem pedig, testvéreim, ha még mindig a körülmetélkedést hirdetem, miért üldöznek? Hiszen akkor megszűnik a kereszt botránya. 12Bárcsak ki is metszetnék magukat, akik lázítanak titeket!
13Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak. 14Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” 15Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, el ne emésszétek egymást!

A test cselekedetei és a Lélek gyümölcse

16Intelek titeket: a Lélek szerint éljetek, és a test kívánságát ne teljesítsétek. 17Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen, ezek viaskodnak egymással, hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. 18Ha pedig a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény uralma alatt.

KNB SZIT STL BD RUF KG