Keresés a Bibliában

Mardokeus kitüntetése.

6 1A király álmatlanul töltötte az éjszakát, s megparancsolta, hogy hozzák elő az események könyveit és ezekből olvassanak fel neki. 2Megtalálták azt a feljegyzést, hogy Mardokeus följelentette a két királyi eunuchot, Bigtant és Terest, a királyi kapu őreit, akik kezet akartak emelni Achasvéros királyra. 3A király megkérdezte: „Milyen megtiszteltetés és méltóság jutott ezért Mardokeusnak?” – „Egyáltalán semmit sem kapott” – válaszolták a király szolgái, akik mellette teljesítettek szolgálatot. 4A király akkor így szólt: „Ki van az udvarban?” Épp Ámán lépett be a királyi palota belső udvarába, hogy megkérje a királyt, akassza fel Mardokeust arra a bitófára, amelyet számára készíttetett. 5A király szolgái tehát így válaszoltak: „Ámán tartózkodik az udvarban.” A király azt mondta: „Jöjjön be!” 6Amikor Ámán belépett, a király így szólt hozzá: „Mit kell tenni azzal az emberrel, akit a király meg akar tisztelni?” Ámán azt gondolta magában: „A király bizonyára engem akar kitüntetni.” 7Ezért Ámán így válaszolt a királynak: „Annak az embernek, akit a király ki akar tüntetni, 8hozzanak királyi ruhát, amilyet a király hord, lovat, amilyenen a király ül, s királyi koronát is a fejére. 9A ruhát és a lovat adják át a király fejedelmei közül a legfőbbnek. Ez öltöztesse föl ebbe a ruhába azt az embert, akit a király ki akar tüntetni, s vezesse végig a lovat a városon, a téren áthaladva és kiáltsa ki előtte: Nézzétek, ez történik azzal az emberrel, akit a király kitüntet.” 10A király így szólt Ámánhoz: „Vedd gyorsan a ruhát meg a lovat, s ahogy mondtad, tégy úgy a zsidó Mardokeussal, aki a királyi kapu előtt ül. A mondottakból ne mulassz el semmit.” 11Ámán tehát fogta a ruhát meg a lovat, felöltöztette Mardokeust, lóra ültette, s a város terére lovagoltatta, és kikiáltotta előtte: „Nézzétek, ez történik azzal az emberrel, akit a király kitüntet.” 12Mardokeus azután visszatért a királyi kapuhoz. Ámán meg szomorúan és beburkolt fejjel a házába ment. 13Ámán elbeszélte feleségének, Zeresnek és barátainak, mi történt vele. Barátai és felesége, Zeres így válaszoltak neki: „Ha Mardokeus, akivel szemben kezdel háttérbe szorulni, a zsidók nemzetéből való, nem tudsz ellenállni neki, hanem egész biztosan elbuksz vele szemben.”

Ámán Eszter lakomáján.

14Még beszéltek vele, amikor megérkeztek a királyi eunuchok, hogy sietve elhívják a lakomára, amelyet Eszter rendezett.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet