Keresés a Bibliában

1. ZSUZSANNA TÖRTÉNETE

Zsuzsanna családi körülményei.

13 1Bábelben lakott egy férfi, akinek Jojakim volt a neve. 2Chilkija leányát vette feleségül, akit Zsuzsannának hívtak. Ez nemcsak igen szép, de istenfélő asszony is volt, 3mert szülei igazak voltak és lányukat is Mózes törvénye szerint nevelték. 4Jojakim igen gazdag volt. Gyümölcsöskertje is volt háza szomszédságában. A zsidók nála szoktak összejönni, mert mindnyájuknál tekintélyesebb volt.

A két gonosz bíró megkívánja Zsuzsannát.

5Abban az esztendőben a nép két olyan vént tett meg bíróvá, akikre ráillett az Úr szava: A vénektől, a bíráktól indult ki Bábelben az igazságtalanság, noha úgy látszott, hogy ők kormányozzák a népet. 6Gyakran megfordultak Jojakim házában, ott keresték fel őket mind, akiknek peres ügyük volt. 7Amikor déltájban szétoszlott a nép, Zsuzsanna bement sétálni férje gyümölcsöskertjébe. 8A két vén mindennap látta, amint bement és ott sétált. S fölgerjedt bennük iránta a vágy. 9Eszüket félretették, szemüket meg lesütötték, hogy ne lássák az eget és ne emlékezzenek az igazságos ítéletekre. 10Mindkettőjüket elragadta a szenvedély, de egyik se mondta el kínját a másiknak. 11Szégyellték ugyanis elmondani vágyukat, hogy szeretnének együtt hálni vele. 12Mint akiket nem hagy nyugodni a féltékenység, úgy lesték mindennap az alkalmat, hogy láthassák. 13Egyszer azt mondta az egyik a másiknak: „Menjünk haza, mert itt az ebéd ideje!” Elindultak és el is váltak egymástól, 14de aztán csak visszatértek és újra találkoztak. Mivel ennek okát kellett adniuk, megvallották egymásnak a vágyukat. Majd közösen megállapodtak, hogy keresik az időpontot, amikor egyedül találhatják. 15Lesték hát a kedvező alkalmat. Egy nap aztán történt, hogy Zsuzsanna bement a gyümölcsösbe, mint a többi napokon is szokott, de csak két szolgálója kísérte. Meg akart fürdeni a gyümölcsöskertben, mert nagy hőség volt. 16Senki se volt ott, csak a két vén, akik elrejtőzve lesték. 17A lányoknak meghagyta: „Hozzatok nekem olajat és kenőcsöt! Aztán zárjátok be a kert kapuját, hogy megfürödhessem.” 18Eleget is tettek a parancsnak és bezárták a kert kapuját. Majd a hátsó kapun is kimentek a kívánt dolgokért. Nem is sejtették, hogy a vének benn rejtőzködnek. 19Amikor a lányok elmentek, a két vén felugrott és odafutott hozzá. 20Mindjárt azzal kezdték: „Lángol bennünk utánad a vágy. Érts hát velünk egyet, és légy a miénk! 21Különben tanúbizonyságot teszünk ellened, hogy itt volt veled egy ifjú, azért küldted ki a lányokat.” 22Zsuzsanna felsóhajtott: „Szorongatás vesz körül mindenfelől. Ha ugyanis megteszem, meg kell halnom; ha meg ellenkezem, nem kerülhetem el a kezeteket. 23De mégis jobb nekem ártatlanul a kezetekbe esnem, mint az Úr ellen vétkeznem.” 24Ekkor Zsuzsanna elkezdett hangosan sikoltozni, de a vének is kiabáltak ellene. 25Sőt az egyik odafutott a kert kapujához és szélesre tárta. 26Amikor a háznép meghallotta a nagy kiáltozást a kertben, a hátsó kapun berontottak, hogy lássák, mi történt asszonyukkal. 27A vének elmondták vádjaikat. Erre a szolgák nagyon elszégyellték magukat, mert még sose mondtak ilyesmit Zsuzsannáról.

A bírák hamis vádjára halálra ítélik Zsuzsannát.

28Másnap, amikor a nép odasereglett férjéhez, Jojakimhoz, megjelent a két vén is bosszút lihegve Zsuzsanna ellen, hogy halálra adják. 29A nép előtt kiadták a parancsot: „Hívjátok ide Zsuzsannát, Chilkija leányát, Jojakim feleségét!” El is mentek érte. 30Szüleinek, gyermekeinek és egész rokonságának kíséretében jelent meg. 31Zsuzsanna feltűnően szép volt és nagyon csinos. 32Mivel le volt fátyolozva, a törvényszegők felszólították, tegye le fátylát, hogy legalább a szépségével jóllakhassanak. 33Hozzátartozói, és mindnyájan, akik csak látták, zokogásban törtek ki. 34A két vén odament a néptömeg közepére, és kezüket a fejére tették, 35ő meg sírva nézett az égre, mert szívből bízott az Úrban. 36A vének előadták a vádat: „Mialatt mi egyedül sétálgattunk a gyümölcsöskertben, ez bejött két szolgálójával, bezáratta a kert kapuját, majd elküldte a szolgálókat. 37Akkor odament hozzá egy ifjú, aki addig rejtőzködött és lefeküdt vele. 38Mi a kert szögletében tartózkodtunk, de megláttuk a törvényszegést, s odarohantunk hozzájuk. 39Tetten értük őket, de az ifjút nem tudtuk elfogni, mert erősebb volt nálunk. Kinyitotta a kaput, s elmenekült. 40Ezt azonban elfogtuk és vallatóra fogtuk: Ki volt az az ifjú? 41De nem akarta megmondani. Ennek mi magunk vagyunk a tanúi.” A gyülekezet hitelt adott nekik, hisz a nép vénei és bírái voltak, és Zsuzsannát halálra ítélték. 42Ekkor ő hangosan felkiáltott és így imádkozott: „Örök Isten! Te ismered a titkokat és tudsz mindenről, még mielőtt világra jött volna. 43Te azt is tudod, hogy hazug módon megrágalmaztak. Nézd, meg kell halnom, noha semmit sem követtem el abból, amit ezek gonoszul rám fogtak.”

Dániel közbelép.

44Az Úr meghallgatta könyörgését. 45Amikor halálra vitték, az Úr felszította egy Dániel nevű, egészen fiatal fiúban a szent lelket, 46úgyhogy hangosan felkiáltott: „Én ártatlan vagyok ennek az asszonynak a vére dolgában!” 47Erre az egész nép körülfogta és kérdőre vonta: „Miféle szavak azok, amiket mondtál?” 48Megállt középen és így válaszolt: „Milyen ostobák vagytok, ti, Izrael fiai! Anélkül, hogy vizsgálatot tartottatok és a tényeket földerítettétek volna, elítélitek Izrael egyik leányát. 49Tartsatok újra ítéletet, mert ezek hamisan tanúskodtak ellene!”

Dániel bebizonyítja a vád hamisságát.

50Erre a nép sietve visszatért. A vének ekkor így szóltak hozzá: „Ülj csak közénk és okosíts fel bennünket! Mert hiszen neked adta meg az Isten az öregkor élettapasztalatát.” 51Dániel ezt válaszolta: „Különítsétek el őket egymástól jó messzire, hogy kihallgathassam őket!” 52Amikor elkülönítették őket egymástól, hívatta közülük az egyiket, s így szólt hozzá: „Te megátalkodott, vén gonosztevő! Most napvilágra kerülnek bűneid, 53amelyeket eddig elkövettél. Mert igazságtalan ítéletet hoztál, elítélted az ártatlanokat és futni engedted a gonosztevőket, noha megmondta az Úr: Az ártatlant és az igazat ne öld meg. 54Most tehát, ha csakugyan láttad, mondd meg: milyen fa alatt láttad őket együtt?” Azt felelte: „Mézgafa alatt.” 55Dániel erre így válaszolt: „Helyesen hazudtál a magad fejére. Isten angyala ugyanis középen kettévág, mert ez az Isten parancsa.” 56Majd félreállította és előhívatta a másikat. Így szólította meg: „Kánaánnak vagy ivadéka, nem Júdának! A szépség elcsábított és a vágy eszedet vette. 57Így viselkedtek Izrael leányaival, s félelemből szóba is álltak veletek, Júda leánya azonban nem engedett gonoszságotoknak. 58Mondd csak meg nekem: Milyen fa alatt kaptad rajta őket, hogy együtt voltak?” Azt felelte: „Tölgyfa alatt.” 59Dániel erre így válaszolt: „Te is helyesen hazudtál a saját fejedre. Az Isten angyala kardjával készen áll rá, hogy középen kettészeljen és így kiirtson benneteket.”

A két bíró bűnhődése.

60Ekkor az egész gyülekezet hangos ujjongásban tört ki, és áldották az Istent, aki megmenti a benne bízókat. 61Ezután a két vénre rontottak, mert Dániel a saját szájukból igazolta, hogy hamis tanúságot tettek. 62Úgy bántak el velük, ahogyan gonoszságukban ők akartak elbánni embertársukkal. Ebben Mózes törvényei szerint jártak el: meg kellett halniuk. Az ártatlan vér pedig megszabadult azon a napon. 63Chilkija és a felesége, az asszony férjével, Jojakimmal és az egész rokonsággal együtt dicsőítették az Istent leányukért, Zsuzsannáért, hogy nem találtak benne szégyenletes dolgot. 64Dániel ettől a naptól fogva nagy embernek számított a nép előtt.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet