Keresés a Bibliában

8 1És Saul helyeselte meggyilkolását.

A jeruzsálemi üldözés.

8 1Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen. Az apostolok kivételével mindnyájan elszéledtek Júdea és Szamária tájékára. 2Istvánnak az istenfélő emberek megadták a végtisztességet, s nagyon megsiratták. 3Saul ellenben csak úgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket.

A szamáriaiak megtérése.

4Azok, akik szétszéledtek, ahová csak elvetődtek, mindenütt hirdették az evangéliumot. 5Így Fülöp Szamária városába került, s ott hirdette Krisztust. 6A nép hallva és látva a csodákat, amelyeket tett, egyöntetűen figyelemmel hallgatta. 7Mert sok megszállottból – hangosan kiáltozva – kiment a tisztátalan lélek, és sok béna meg sánta meggyógyult. 8Így nagy volt az öröm ebben a városban. 9Élt a városban egy Simon nevű férfi, aki varázsló volt, és azzal ámította Szamária népét, hogy fontos személynek adta ki magát. 10A népnek apraja-nagyja hallgatott rá. „Ő az Isten ereje, melyet nagynak neveznek!” – mondták. 11Csüggtek rajta, mert már jó ideje ámította őket mesterkedéseivel. 12De amikor hittek Fülöpnek, aki Isten országáról és Jézus Krisztus nevéről beszélt nekik, megkeresztelkedtek, férfiak és nők egyaránt.

KNB SZIT STL BD RUF KG