41Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.
A jeruzsálemi egyház élete.
42Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. 43Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. 44A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. 45Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. 46Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. 47Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.