Dávid fájdalma.

19 ¹Dávid megrendült. Fölment a kapu fölötti szobába és sírt. Elcsukló hangon így siránkozott: „Fiam, Absalom! Fiam, fiam Absalom! Ó, bár én haltam volna meg helyetted!” ²Jelentették Joábnak: „A király sír és jajgat Absalom miatt.” ³Így azon a napon gyászra fordult a győzelem az egész sereg számára, mert a sereg megtudta azon a napon, hogy a király bánkódik a fia miatt, ⁴s ezen a napon a sereg lopva tért vissza a városba, ahogyan az a sereg lopakodik, amelyik szégyenkezik, mivel megfutamodott a csatából. ⁵A király befödte arcát, és hangosan siránkozott: „Fiam, Absalom! Absalom, fiam, fiam!” ⁶Joáb bement a királyhoz a házba, és azt mondta: „Ma szégyenbe borítottad embereid arcát, akik ma megmentették az életedet, fiaid és lányaid életét, feleségeid életét és ágyasaid életét. ⁷Mert szeretetet tanúsítottál azok iránt, akik gyűlölnek, azokkal szemben meg, akik szeretnek téged, gyűlöletet. Ma megmutattad, hogy sem a sereg vezére, sem az emberek nem jelentenek neked semmit. Igen, most már tudom: Azt találnád helyénvalónak, ha Absalom életben maradt volna, mi meg ma mind elestünk volna. ⁸Kelj föl, menj ki és intézz barátságos szavakat az emberekhez. Mert esküszöm az Úrra: ha nem mész ki, az éjszaka egyetlen ember sem marad melletted. De ez nagyobb baj lesz neked, mint bármi baj, ami ifjúságodtól mostanig ért.” ⁹A király tehát fölállt és a kapu alá ült. Erre kihirdették az egész seregnek: „Nézzétek, a király ott ül a kapuban!” S az egész nép a király elé járult.

Dávid visszatérésének előkészítése.

⁹Izrael fiai elmenekültek, ki-ki a maga sátorába. ¹⁰Izrael minden törzse, az egész nép vitázott. Így beszéltek: „A király kiszabadított bennünket ellenségeink kezéből, méghozzá a filiszteusok kezéből szabadított ki minket. De Absalom elől kénytelen volt elmenekülni az országból. ¹¹Ám Absalom, akit fölkentünk királyunkká, elesett a csatában. Nos hát, meddig haboztok még visszahozni a királyt?” ¹²A királynak fülébe jutott, hogy egész Izraelben így beszélnek. Így hát a király üzenetet küldött Cádok és Ebjatár papnak: „Beszéljetek Júda véneivel, ilyen módon: Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában? ¹³Hisz a testvéreim vagytok, a vérem és a húsom vagytok. Miért akartok az utolsók lenni a király visszahozásában?” ¹⁴Amazának pedig ezt mondjátok: „Hát nem a vérem és húsom vagy? Ezt meg azt tegye velem Isten, ha nem teszlek meg Joáb helyett a sereg vezérévé, egész életedre.” ¹⁵Júda férfiai mind összefogtak, egy szívvel, és ezt üzenték a királynak: „Térj vissza, te és szolgáid!”

Események útban hazafelé; Simi.

¹⁶A király tehát elindult hazafelé, és a Jordánhoz ért. A júdeaiak egészen Gilgalig eléje mentek, hogy segítségére legyenek a királynak az átkelésben. ¹⁷A Benjamin fiai közül való Simi, a Bachurimba való Gerának a fia szintén eléje ment a júdeaiakkal Dávid királynak. ¹⁸Ezer ember volt vele Benjamin fiai közül. Saul házának felügyelője, Ciba előrement a Jordánhoz, még mielőtt a király odaért volna, a tizenöt fiával és húsz szolgájával, ¹⁹s minden előkészületet megtettek ahhoz, hogy a király családja átkeljen és jól érezze magát. Gera fia, Simi a király lába elé borult, amikor épp át akart kelni a Jordánon, ²⁰s így szólt a királyhoz: „Ne tartson uram gonosznak, ne gondoljon arra a gonoszságra, amelyet szolgád elkövetett azon a napon, amelyen uram és királyom elhagyta Jeruzsálemet. Ne vegye szívére a király a dolgot. ²¹Szolgád jól tudja, hogy vétett ellened, s ma elsőként jött ide József házából uram, királyom elé!” ²²Ceruja fia, Abisáj megszólalt, és azt kérdezte: „Ne haljon meg Simi, amiért átkozta az Úr fölkentjét?” ²³Dávid azonban azt mondta: „Mit tegyek veletek, Ceruja fia, amiért ma megkísértetek? Hát hogy halhatna meg ma valaki Izraelben? Vagy nem lettem ma ismét Izrael királya?” ²⁴Aztán a király odaszólt Siminek: „Nem halsz meg!” S a király megesküdött rá neki.

Mifiboset.

²⁵Mifiboset, Saul fia szintén eléje ment a királynak. Attól a naptól, hogy a király elmenekült egészen addig, míg épségben vissza nem tért, nem mosta meg a lábát meg a kezét, nem gondozta a szakállát, és a ruháját sem mosta ki. ²⁶Amikor most Jeruzsálemből a király elé ment, a király megkérdezte tőle: „Miért nem jöttél velem, Mifiboset?” ²⁷Így válaszolt: „Uram és királyom! A szolgám becsapott. Szolgád ugyanis megbízta: Nyergeld föl nekem a szamarat, hadd üljek fel rá és menjek el a királlyal. Szolgád ugyanis béna. ²⁸De ő megrágalmazta szolgádat uram és királyom előtt. Ám uram és királyom olyan, mint az Isten angyala. Tégy hát úgy, amint jónak látod. ²⁹Atyám egész háza nem várhatott egyebet a halálnál uramtól és királyomtól. Te mégis azok közé soroltad szolgádat, akik asztalodnál ehetnek. Mi egyébhez van még jogom, mint hogy újra a királyhoz folyamodjam.” ³⁰A király ezt felelte neki: „Mit szaporítod a szót? Elrendelem, hogy te és Ciba osztozzatok a földön.” ³¹Erre Mifiboset azt mondta a királynak: „Akár az egész is az övé lehet, ha uram és királyom épségben hazatér.”

Barzilláj.

³²A gileádi Barzilláj lejött Rogelimből és elkísérte a királyt, hogy átvezesse a Jordánon. ³³Barzilláj nagyon idős ember volt, nyolcvanesztendős. Ellátta a királyt élelemmel, amíg Machanajimban tartózkodott, mivel jómódú ember volt. ³⁴Ezért most így szólt hozzá a király: „Gyere velem, s otthon, Jeruzsálemben gondoskodom rólad öregségedre.” ³⁵De Barzilláj ezt válaszolta a királynak: „Hány évem van még hátra, hogy a királlyal menjek Jeruzsálembe? ³⁶Most nyolcvanesztendős vagyok. Meg tudom még különböztetni: mi a jó és mi a rossz? Ízlik még szolgádnak, amit eszik vagy iszik? Aztán tudom én még hallgatni az énekeseket és énekesnőket? Miért legyen szolgád uramnak és királyomnak a terhére? ³⁷Csak épp átkíséri szolgád a királyt a Jordánon – miért ajánl hát fel a király nekem ilyen jutalmat? ³⁸Engedd meg szolgádnak, hadd térjen vissza, hogy városomban, atyám és anyám sírja közelében halhassak meg. Hanem szolgád, Kimhan szívesen elmenne urammal és királyommal, neki megteheted, amit jónak látsz.” ³⁹Erre a király azt mondta: „Velem jön Kimhan, s megteszem neki, amit te jónak látsz. S ha valaha lesz valami kívánságod, mindig megteszem neked.” ⁴⁰Az egész nép átkelt a Jordánon, a király is átkelt, aztán megölelte és megáldotta Barzillájt, s az visszatért otthonába.

Júda és Izrael vitája a király miatt.

⁴¹A király Gilgal felé folytatta az útját. Kimhan kísérte, s vele tartott Júda egész népe, valamint Izrael népének a fele is. ⁴²Ám Izrael fiai egyszer csak a király elé járultak és megkérdezték a királytól: „Miért csábítottak el testvéreink, Júda férfiai? A királyt és egész háza népét, valamint Dávid embereit is mind rávették, hogy keljen át a Jordánon.” ⁴³Júda férfiai így válaszoltak Izrael férfiainak: „De hisz a mi vérünkből való a király! Miért vagytok hát úgy felháborodva? Tán a király költségére ettünk, vagy elvettük magunknak a részeteket?” ⁴⁴Izrael fiai így válaszoltak a júdeaiaknak: „Tíz rész az enyém a királyból. Azonkívül én vagyok az elsőszülött. Miért nézel hát le? Nem én mondtam először, hogy hozzuk vissza a királyt?” De a júdeaiak válasza még keményebb volt, mint Izrael fiaié.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet