Keresés a Bibliában

A templomépítés munkálatai.

3 1Salamon hozzá is látott, hogy templomot építsen az Úrnak Jeruzsálemben, Morija hegyén, ahol az Úr megjelent atyjának, Dávidnak; azon a helyen, amelyet Dávid a jebuzita Ornan szérűjén kijelölt. 2Uralkodásának negyedik esztendejében, a második hónap második napján kezdte el az építkezést. 3Salamon az Isten háza építésekor ekkora alapokat vetett: a hossza hatvan, a szélessége pedig húszkönyöknyi volt az ősi mértékegység szerint. 4A templomépület előtt levő előcsarnok szélessége tízkönyöknyit tett ki, hossza – a templom szélességének megfelelően – húsz-, magassága pedig húszkönyöknyi volt. Belülről tiszta arannyal vonatta be. 5A nagyobbik termet ciprusfával födette be, és tiszta arannyal borította, majd pálmákkal és láncocskákkal díszíttette. 6Ékességül értékes kövekkel díszíttette a templomot. Az arany parvájimi arany volt. 7Az épületet: a gerendákat, az ajtófélfákat, a falakat és az ajtókat arannyal boríttatta be, a falakra meg kerubokat vésetett. 8Elkészíttette a szentek szentjének helyiségét is. A hossza – az épület szélességének megfelelően – húszkönyöknyi volt, s a szélessége is húszkönyöknyi. Hatszáz talentumnyi tiszta arannyal boríttatta be. 9A szegek súlya ötven aranysékel volt. Az emeleti helyiségeket is arannyal borította be. 10A szentek szentjébe két kerubot is öntetett, és ezeket is bevonatta arannyal. 11A kerubok szárnyainak teljes hossza húszkönyöknyi volt: az elsőnek az egyik szárnya öt könyök volt, és az épület faláig ért, a másik, szintén ötkönyöknyi, szárnya meg a második kerub szárnyát érintette. 12A második kerubnak az egyik szárnya hasonlóképpen öt könyök volt, és az épület faláig ért; a másik szárnya – szintén öt könyök hosszúságban – az első kerub szárnyáig ért. 13Tehát a keruboknak a szárnyai húszkönyöknyire voltak kiterjesztetve. Ők maguk egyenesen álltak a lábukon, és a szentély felé néztek. 14Elkészíttette az elválasztóleplet is, kék színű, bíbor, karmazsin és bisszus fonalakból, aztán kerubokat hímeztetett rá. 15Az épület elé két oszlopot állíttatott. Magasságuk harmincöt könyök volt, az oszlopfő pedig a tetejükön ötkönyöknyi. 16Láncocskákat is készíttetett, akárcsak a szentélyben, és az oszlopfőkre helyeztette őket, aztán száz gránátalmát, és a láncocskákra aggatta őket. 17Az oszlopokat a templom elé állíttatta fel: az egyiket jobbról, a másikat pedig balról. A jobb oldalit Jákinnak, a bal oldalon levőt pedig Boásznak nevezte el.

KNB SZIT STL BD RUF KG

Előző fejezet Következő fejezet