Személyes kapcsolat az apostol és hívei között.
7 1Minthogy ilyen ígéreteink vannak, kedveseim, őrizkedjünk a test és lélek minden szennyétől, így teljessé tesszük megszentelődésünket Isten félelmében. 2Értsétek meg! Senkinek kárára nem voltunk, senkit tönkre nem tettünk, senkit rá nem szedtünk. 3Nem szemrehányásképpen említem, hiszen előrebocsátottam, hogy szívembe vagytok zárva, együtt élünk-halunk. 4Nagyon bízom bennetek és szívesen dicsekszem veletek. Vigasztalás tölt el, és minden bajom közepette túlárad bennem az öröm. 5Amikor Macedóniába érkeztünk, nem volt nyugalma testünknek, mert mindenfelől zaklatásban volt részünk: kívül harcok, belül félelem. 6De Isten, a csüggedők bátorítója, minket is megvigasztalt Titusz megérkezésével. 7Nem csupán megérkezésével, hanem a vigasztalással is, amelyben neki nálatok része volt. Elbeszélte, mennyire vágyódtok utánam, hogy aggódtok s buzgólkodtok értem, mindez fokozta örömömet. 8Ha levelemmel szomorúságot okoztam is nektek, nem sajnálom. Sajnálkoztam ugyan, amikor láttam, hogy az a levél, ha csak rövid időre is, szomorúvá tett titeket, 9most mégis örülök. Nem annak, hogy szomorúak lettetek, hanem, hogy a szomorúság megtérésetekre vezetett. Istennek tetsző módon voltatok szomorúak, így miattunk semmiben sem szenvedtetek kárt. 10Az Istennek tetsző szomorúság ugyanis üdvös töredelmet eredményez, s ezt senki sem bánja meg; a világ szomorúsága ellenben a halálba visz.